A IV. korcsoportos futsal csapatok hétvégéje Békéscsabán

2018. február 2-4. között 20 futsal csapat mérkőzött meg a „Magyarország Diákolimpia® bajnoka” címért Békéscsabán. A IV. korcsoportos fiú csapatok versenyét egyszerre két helyszínen rendezték meg. A hétvégi esemény a Békés Megyei Diáksport Egyesület szervezésében a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából került megrendezésre.
Egyre népszerűbb a futsal a fiatalok körében. Ezt bizonyítja, hogy a tavalyihoz képest mintegy százzal több, 826 csapat nevezett az idei Diákolimpia® IV. korcsoportos futsal bajnokságába. Közülük került ki az a 20 team, amelyik február első hétvégéjén az Országos Döntőben összemérhette tudását. Érdekesség, hogy az idei finalista csapatok közül 7 már tavaly is ott volt a döntőben.

A hétvégi verseny pénteki ünnepélyes megnyitóján a versenyző fiatalok diákolimpiai esküt tettek, majd szombat és vasárnap már a küzdelmek következtek. A versenyek végén a három dobogós mellett elismerésben részesült a legjobb kapus, a legjobb mezőnyjátékos, a gólkirály és a bajnokcsapat testnevelője is. A Diákolimpia® versenyeinek fővédnöke Áder János, védnökei közt pedig megtalálható többek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Dr. Palkovics László közoktatásért felelős államtitkár is.
A hétvégi rendezvénynek otthont adó Békéscsabán nagy múltja van a sport szeretetének. A békési megyeszékhely a korábbi években már többször bizonyította, hogy a magyar diáksport egyik legkiemelkedőbb, legeredményesebb városa. Az elmúlt 30 évben számos érmet nyertek sportolói, csapatai az országos finálékban. Méltán lehetnek büszkék az innen induló, későbbi válogatott és olimpikon sportolóikra, többek között Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutóra, aki korábban a régiót képviselte a diákolimpiákon, majd később világszintű élsportolóvá vált. A megyében évente közel 20 000 gyerek versenyez a diákolimpiai rendszeren belül. Békés megye 120 diákolimpiai megmérettetést szervez évente, 10-12 országos elődöntő és minden évben minimum két országos finálé rendezésére kerül sor ebben a régióban.

A hétvégi Diákolimpia® IV. korcsoportos Futsal Országos Döntő fantasztikus hangulatban telt, a verseny legizgalmasabb pillanatairól készült képek, ill. a rendezvény kisfilmje megtekinthet a Diákolimpia® facebook oldalán. A kétnapos küzdelemben az alábbi iskolák és személyek szerezték meg a dobogós helyezéseket és a különleges elismeréseket.

I. helyezett Felcsút, Endresz György Általános Iskola

II. helyezett Kozármisleny, Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskola

III. helyezett Eger, Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola

A legjobb kapus: Gyetván Márk, Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola
A legjobb mezőnyjátékos: Sós Máté, Felcsút, Endresz György Általános Iskola
A gólkirály: Varga Donát, Budapest, Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola és Középiskola
A bajnokcsapat testnevelője: Sulyok Attila, Felcsút, Endresz György Általános Iskola

  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Szellemi diákolimpia

  • Országos Diákolimpia

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • facebook

  • Nemzeti Tehetség Program

    Nemzeti Tehetség Program
  • Partnerek hu

    Partnerek

    Partnerek Riska always
  • Egyéb hírek

    Sikeresen megvalósított projekt

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség sikerrel pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretein belül 2017. májusában meghirdetett “a hazai nagy hagyományú országos szervezésű tanulmányi és sport versenyek támogatására” című pályázati felhívásra. Az NTP-TMV-M-17-0001 azonosító számú, a Diákolimpia® tehetséggondozó és versenyrendszerének támogatása 2017/2018 című program biztosított fedezetet a […]

    ÚJABB ZENÉS KÖZÖSSÉGI AKTIVITÁS REKORD SZÜLETETT A HAJDÚDOROGI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

    |

    A Hajdúdorogi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és diákjai szervezésében újabb közösségi zenélés rekord született. Ez alkalommal, 2018. június 4-én hétszázan zenéltek együtt kicsik és nagyok a hétköznapi tárgyakból saját maguk által készített hangszereiken. A rekord története a 2016-os TE IS táborig nyúlik vissza. Ott zajlott ugyanis a táborozókat aktivizáló első […]

    ISF Kosárlabda B33-as Világbajnokság

    |

    Elérkezett az idő, hogy az idei tanévben az utolsó ISF Világbajnokságon is megmérettethesse magát a magyar csapat. 2018. június 23-30. között a legjobb B33-as kosarasok léphetnek pályára Belgrádban. Június első hétvégéjén Kecskeméten kerültek megrendezésre a diákolimpiai döntők, ahonnan a győztesek képviselhetik hazánkat a rangos világeseményen. Itt a lányoknál a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium teljesített a […]

    XIII. Nemzetközi Gyermek Atlétika Játékok, Lowitz – 2018. június 20–22.

    |

    Az idén 13. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Gyermek Atlétikai Játékok, Lowitzban. A Magyar Diáksport Szövetség diákválogatottja minden alkalommal részt vett a rangos eseményen. Az eddigi versenyeken a magyar csapat kiváló egyéni teljesítményekkel öregbítette a magyar atlétika és ezzel együtt a magyar diáksport hírnevét. Hagyományainknak megfelelően most is Bencsik Pál állította össze a válogatott keretet. […]

    AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA MAGYAR KEZDEMÉNYEZÉSRE A KULCSKOMPETENCIA CÉLOK KÖZÉ EMELTE AZ EGÉSZSÉGTUDATOS, JÖVŐORIENTÁLT ÉLETVEZETÉST

    |

    Az élethosszig tartó tanulás azaz a lifelong learning sokak számára ismerősen csengő kifejezés, de talán a legtöbbünk számára nehezen kézzelfogható fogalom. A koncepció lényege az, hogy egyéni, közösségi és gazdasági fejlődésünk, versenyképességünk és növekedésünk záloga, ha egy egész életen át fejlesztjük készségeinket, ismereteinket, attitűdünket. Az előzek miatt az egész életen át tartó tanulás régóta központi […]

    Több mint félezren érdemelték ki a jó tanuló, jó sportoló díjat

    |

    Több mint félezer fiatal érdemelte ki a Magyarország Jó tanulója-Jó sportolója 2017-díjat, közülük a legjobbak kedden vették át oklevelüket az Agrárminisztériumban. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy “ünnep a mai nap egész Magyarországnak, hiszen a tehetséggondozás az egyik legfontosabb nemzeti ügyünk”. Hozzátette: minden magyar számára büszkeséget és örömet jelentenek azok az eredmények, […]

    Legyen mindenki győztes! – Forradalmi változások zajlanak a gyermeksportban

    |

    Első olvasatra szinte érthetetlen a címben megfogalmazott elvárás, hiszen úgy tudtuk, hogy a sportban – főként az él- és versenysportban – csak a legjobb győzhet, és a legfőbb mérce a győzelem. Az élethosszig tartó mozgás esetében azonban az eredményesség kevésbé fontos. Sokkal nagyobb szerepet kap a részvétel, az élményközpontú sportolás, a közösségi szellem és a […]

    Kontroller

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) közhasznú civil szervezet, Magyarország egyik legnagyobb és legnépesebb gyermek- és ifjúsági civil szervezete. Az MDSZ az iskolarendszer meghatározó szereplője mind az iskolai sport és tehetséggondozás, mind pedig az egészségfejlesztést szolgáló iskolai mozgásprogramok tartalmi fejlesztése, szervezése terén. Az MDSZ piacvezető a testnevelést tanító pedagógusok akkreditált továbbképzésében, az elmúlt években több mint […]

    A csapatsportok hétvégéje zajlott Nyíregyházán és Kisvárdán

    |

    Június 7-10. között egyszerre négy nyíregyházi és két kisvárdai helyszínen zajlottak az Összevont Labdajátékok Diákolimpia® Országos Döntőjének küzdelmei. A IV. korcsoport lány és fiúcsapatai a kosár-, kézi-, röplabda és labdarúgó pályán mérkőztek meg, hogy a több napos versengés végén aranyérem kerülhessen Magyarország diákolimpiai bajnokai nyakába. A hétvégi rendezvény a Magyar Diáksport Szövetség és a Szabolcs-Szatmár-Bereg […]

    Gyorsasági Görkorcsolya Diákolimpia!

    |

    A Gyorsasági görkorcsolya Diákolimpia 2017/2018. tanévi országos döntőjét, Szegeden 2018. június 17-én rendezi meg a Magyar Országos Görkorcsolya és Gördeszka Sportági Szövetség és a Korcsolyázó Diáksport Egyesület szegedi csapata. A versenyre az utóbbi évek legmagasabb létszámú nevezése érkezett. Az egy napos program keretében rövid és hosszú távokon mérik össze tudásukat a versenyszerűen sportolók és a […]