Ultimate frizbi Diákolimpia®

Második alkalommal került megrendezésre az Ultimate frizbi Diákolimpia®.

A tavalyi évhez hasonlóan a fővárosi Goldball Sporttelep adott otthont a rendezvénynek, ahol öt fős vegyes (lány, fiú) csapatok mérték össze tudásukat az Országos Döntőben.

43 iskola 69 csapattal, közel 700 gyerekkel vett részt a megmérettetésen, négy korcsoportban.

A tavalyi debütálással ellentétben, ezúttal már előzetes erőviszonyokat is lehetett sejteni, s valóban szemmel látható volt azon iskolák/csapatok fejlődése, melyek már az előző tanévben szereztek versenyrutint.

Az idén először megrendezett II. korcsoportos versenyben a gyáli Ady és a nyíregyházi Apáczai kimagasodott a mezőnyből, végül szoros küzdelemben előbbi szerezte meg az első helyezést.

A III. korcsoportban is a Gyáliak diadalmaskodtak, még meggyőzőbb fölénnyel.

A IV. korcsoportban is papírforma szerint alakultak a felsőházi eredmények, a várpalotai Vásárhelyi Tagiskola döntőzött az óbudai Fodros iskola ellen. A két csapat nagyon jól ismeri egymást, mivel a B.U.B.I. versenysorozat állandó rásztvevői (a Gyáliakhoz hasonlóan). A magas színvonal egyértelmű jele volt, hogy a vidéki csapat a zónavédekezésének köszönhetően tudta felülmúlni a Fodrost!

A középiskolás korcsoportban is a legesélyesebbek kerültek a legjobb négy közé. A két debreceni iskola csapatait a két fővárosi győzte le az elődöntőben. A finálét végül a Fazekas nyerte a Németh László Gimnázium ellen. (A négy elődöntős csapatban a 2016. évi U19-es válogatott játékosok is feltűntek, a játék színvonalára itt sem lehetett panasz.)

Külön kiemelendő a Győr-Moson-Sopron megyeiek teljesítménye. Az idei tanévben került sor akkreditált képzésre a Nyugat-duntántúli megyében, melyen részt vett testnevelők közül hárman be is nevezték csapataikat a Döntőre. Nemcsak tisztesen helyt álltak a többségében egyévnyi fórral rendelkező iskolákkal szemben, de mindhárom iskola remek eredményt és nagyon sportszerű játékot produkált. A legkisebbek között a soproni Deák téri iskola csak pár ponttal csúszott le a dobogóról. Míg a IV. korcsoportan a két győri iskola, a Móricz és az Arany is bejutott a legjobb 8 közé!

A Magyar Frizbi Szövetség a tavalyi sikeres szervezés megismétlését követően komoly lépésről döntött: a 2017/2018-as tanévben az Ultimate Diákolimpia verseny regionális fordulókkal fog kezdődni, s az országos döntőbe korcsoportonként és divízónként csak 8-8 csapat jut majd be.

A VI. korcsoportban külön fiú és lány divíziók lesznek, az I. és II. korcsoportban marad a vegyes (lány, fiú) divízió, míg a III. és IV. korcsoportokban mind a vegyes, mind pedig a nemenként divízók meghirdetésre kerülnek majd. Így jövőre összesen 5 korcsoportban 10 divízóban hirdetjük majd ki a Diákolimpia Országos Bajnok címet!

Az idei résztvevőknek gratulálunk, a jövő évre pedig sikeres felkészülést kívánunk Mindenkinek!

Forrás: Magyar Frizbi Szövetség

  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Szellemi diákolimpia

  • Országos Diákolimpia

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • facebook

  • Nemzeti Tehetség Program

    Nemzeti Tehetség Program
  • Partnerek hu

    Partnerek

    Partnerek Riska
  • Egyéb hírek

    ELÉRHETŐVÉ VÁLT A 2016/2017. TANÉVBEN MÉRT NETFIT® EREDMÉNYEK TUDOMÁNYOS ELEMZÉSE

    |

    Kedves Látogató! Elérhetővé vált a 2016/2017. tanévben mért NETFIT® eredmények tudományos elemzése. A Magyar Diáksport Szövetség munkatársai dr. Csányi Tamás és dr. Kaj Mónika vezetésével elkészítették a NETFIT® eredmények tudományos elemzését. Az elemzés a NETFIT® adatbázisból nyert eredmények alapján 53 oldalon sok-sok ábra segítségével mutatja be a magyar tanulók egészségközpontú fittségének jellemzőit. A jelentés infografikája […]

    2018-ban is folytatódnak pedagógus-továbbképzéseink!

    |

    Az elmúlt év végéig több mint 5000 pedagógus vett részt a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) EFOP-3.2.10-16-2016-0001 kódszámú, „Tehetséggondozás sport által” elnevezésű kiemelt projektjének keretében megvalósuló pedagógus-továbbképzésein, ahol a tanultak segítségével a résztvevők színesebbé, változatosabbá, a gyerekek számára vonzóbbá tehetik a mindennapos testnevelést. Az MDSZ 2018-ban is folytatja a továbbképzéseket kézilabda (Közép-Magyarország Régió) és grassroots labdarúgás tárgyakban (országos […]

    Karcag várja ismét az asztaliteniszezőket az országos döntőre

    |

    Az Asztalitenisz Diákolimpia® országos döntő a 2017/2018-as tanévben átalakult. A MOATSZ-al folytatott sikeres tárgyalásokat követően mostantól egyéniben is részt vehetnek versenyeinken majd az igazolt versenyzők, ennek köszönhetően még színvonalasabb mérkőzéseket láthatnak majd a kilátogatók. Ebben a tanévben országosan 269 csapat és 3326 egyéni versenyző nevezett a versengésekre. Az országos döntőben I-II., III-IV., V-VI. korcsoportban, nemenként […]

    Szurkoljunk együtt a téli olimpián a korábbi Diákolimpia® bajnokoknak!

    |

    A napokban versenyeznek korábbi Diákolimpia® bajnokaink és dobogósaink, szurkoljunk együtt sikereikért! Név Születési év Sportág/versenyszám Tanév Helyezés Maróty Mariann 1998 Alpesi sí 2015/2016 1 2014/2015 1 Nagy Konrád 1992 Rövidpályás gyorskorcsolya – 500m 2007/2008 1 Burján Csaba 1994 Rövidpályás gyorskorcsolya – 500m 2009/2010 2 Rövidpályás gyorskorcsolya – váltó 2009/2010 1 Bácskai Sára Luca 1999 Rövidpályás […]

    V-VI. korcsoportos Futsal Diákolimpia® Országos Döntő

    |

    Február 9-11. között 20 futsal csapat mérkőzött meg a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért Pécsett. Az V-VI. korcsoportos csapatok versenyét egyszerre két helyszínen rendezte meg a Baranya Megyei Diáksport Tanács a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Gandhi Gimnázium, valamint a Széchenyi Gimnázium Sportcsarnokában. Ma már nemcsak a labdarúgás, de a futsal is egyre népszerűbb a fiatalok […]

    Magyar aranyérmeket hozott az ISF Schools Winter Games

    |

    Az 1968-as téli olimpiai játékok 50. évfordulója alkalmából az ISF (International School Sport Federation, Nemzetközi Iskolasport Szövetség) február 5-10. között – ugyanazon helyszínen – a franciaországi Grenoble-ban rendezte meg az első iskolai téli játékokat, hivatalos nevén az “ISF Schools Winter Games 2018” versenyt. A versenyen két magyar aranyérem is született. Az ötnapos eseményre 19 országból […]

    A IV. korcsoport után az V-VI. korcsoportos futsalosok lépnek pályára pécsett hétvégén

    |

    Február 9. és 11. között Pécsen találkoznak az V-VI. korcsoportos megyei bajnokok, akik a körzeti és megyei megmérettetések után kivívták a jogot, hogy képviseljék iskolájukat és megyéjüket az Országos Döntőn. A Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Baranya Megyei Diáksport Tanács szervezésében kerül megrendezésre az V-VI. korcsoportos Futsal Diákolimpia®. Baranya megye és Pécs nagy szeretettel készül […]

    A IV. korcsoportos futsal csapatok hétvégéje Békéscsabán

    |

    2018. február 2-4. között 20 futsal csapat mérkőzött meg a „Magyarország Diákolimpia® bajnoka” címért Békéscsabán. A IV. korcsoportos fiú csapatok versenyét egyszerre két helyszínen rendezték meg. A hétvégi esemény a Békés Megyei Diáksport Egyesület szervezésében a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából került megrendezésre. Egyre népszerűbb a futsal a fiatalok körében. Ezt bizonyítja, hogy a tavalyihoz képest […]

    Megváltozott a Terem Gyeplabda Diákolimpia nevezési határideje

    |

    Tájékoztatjuk az érdeklődő iskolákat és csapatokat, hogy a Terem Gyeplabda Diákolimpia új nevezési határideje: 2018. február 15! A versenykiírás az alábbi linken érhető el: Gyeplabda OD Versenykiírás 2017/2018 További információk a Magyar Gyeplabda Szövetség hivatalos honlapján találhatóak: http://www.hockey.hu/

    Békéscsabán találkoznak a IV. korcsoport legjobb futsalosai

    |

    Az MDSZ megbízásából a Békés Megyei Diáksport Egyesület szervezi a IV. korcsoportos Futsal Diákolimpia® országos döntőjét 2018. február 2-4. között Békéscsabán. A megyében évente közel 20 000 gyermek versenyzik a diákolimpiai rendszerben. A BMDE 120 diákolimpiai versenyt szervez évente, 10-12 országos elődöntőt és minden évben minimum két országos döntőt. Az idei tanévben, IV. korcsoportban, Futsal sportágban 826 csapat […]