Tájékoztatás

a nevezéssel kapcsolatos legfrissebb információk

Az elmúlt hetekben – elsősorban a megyei tanévnyitókon – szerzett tapasztalatok, valamint visszajelzések alapján, figyelembe véve a köznevelés teljes területét érintő folyamatos változásokat, az MDSZ vezetősége azt a döntést hozta meg, hogy az új nevezési rendszer bevezetését elhalasztja és a tanév kezdésekor a már megszokott, régi nevezési rendszeren keresztül lehet a Diákolimpia® tehetséggondozó versenyekre nevezni.
Megítélésünk szerint az új nevezési rendszer bevezetésére csak hosszabb előkészítést követően kerülhet sor, valamennyi érintett bevonásával.

A fentiek alapján az elektronikus nevezésüket a már ismert iskolai kóddal és jelszóval tudják megtenni a www.diaksport.eu weboldalon a DIÁKOLIMPIA – Nevezés menüpontnál.

A nevezés részleteivel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást nyújtjuk:

1. Az új tanév nyitása miatt első lépésben a SAJÁT ADAT MÓDOSÍTÁSA menüpontra kattintva az iskolai létszámot kell beírni.
Az állami fenntartású intézmények esetén a tagdíjról (nevezési díjról) az MDSZ központi megállapodást köt a fenntartóval.
A nem állami fenntartású intézmények esetén a tagdíjat MDSZ megyei/budapesti tagszervezeteihez kell befizetni 2013. október 31-ig. Kérjük, figyeljék a megyei/budapesti diáksport szervezetek értesítését!

2. Kérjük, ellenőrizzék, és ha kell, módosítsák az iskolai adatbázist (intézmény neve, telefonszáma, e-mail címe, igazgató neve, tagintézmények, stb.)
Ha az OM azonosító változott, úgy az MDSZ Országos Központhoz e-mailen (mdszok@mdsz.hu) megküldött Alapító okirat alapján az OM azonosítót módosítjuk és értesítést küldünk az új belépési azonosítóról.

3. Ismételten felhívjuk a tisztelt Testnevelő Kollégák figyelmét arra, hogy a tanulók adatait csak egyszer szerepeltessék a névsorban, hiszen, ha a tanulóhoz rendelt testnevelő személyében változás állt be, úgy az új hozzárendelést a módosítás menüpontnál el lehet végezni.

4. Kérjük a Testnevelő Kollégákat, tanítványaikkal minél több diákolimpiai rendezvényen vegyenek részt, hiszen az MDSZ versenyrendszerében található sportágak, korcsoportok választéka lefedi szinte az egész tantervi anyagot.

5. Az olimpiatörténettel foglalkozó Szellemi Diákolimpia® vetélkedő-sorozat 10. fordulója decemberben indul, on-line feladatokkal, iskolai keretek között. Már el lehet kezdeni a felkészítést, akár a testnevelés óra keretein belül is.

6. A tanév zárásaként pedig júniusban a strandlabdajátékokra (kézilabda, labdarúgás, röplabda) várjuk az érdeklődő diákokat, felkészítőiket.

Köszönjük türelmüket és megértésüket, egyben sikerekben, eredményekben gazdag tanévet kívánunk!

Magyar Diáksport Szövetség Országos Központ

  • Bajnokká válni – videó

    BAJNOKKÁ VÁLNI (Diákolimpia® Himnusz)

  • Szellemi diákolimpia

    Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia Játékfelület
  • Országos Diákolimpia

    Országos Diákolimpia
  • Social

  • Nemzeti Tehetség Program

    Nemzeti Tehetség Program
  • Partnerek hu

    Partnerek

    Partnerek
  • Egyéb hírek

    Csapatsportok hétvégéje Gyöngyösön és Egerben

    |

    A IV. korcsoportban kosár-, kézi-, röplabda és labdarúgó csapatok küzdöttek meg a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért Június 21. és 24. között Eger és Gyöngyös adott otthont a 2018/2019. tanévi IV. korcsoportos Összevont Labdajátékok Diákolimpia® Országos Döntőjének kézilabda, kosárlabda, labdarúgás és röplabda sportágakban. A rendezvény a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Heves Megyei Diák- és Szabadidősport […]

    Kisiskolák versenyeztek Debrecenben

    |

    Atlétikában, labdarúgásban és kézilabdában mérték össze tudásukat a 200 tanuló alatti általános iskolák fiataljai 2019. június 17. és 20. között rendezték meg a 2018/2019. tanévi Kis iskolák sportversenye – A sportoló nemzedékért Diákolimpia® Országos Döntőjét. Az eseményen az I- IV. korcsoport versenyzői mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai […]

    Harminchat magyar érem született az ISF World Schools Combat Games Iskolai Küzdősport Világbajnokságon

    |

    Hét arany, nyolc ezüst és huszonegy bronzéremmel zárták a magyar versenyzők az ISF Combat Games versenyt. Birkózás, judo, karate és taekwondo sportágakban a két versenynapon az alábbi dobogós eredmények születtek: Birkózás szabadfogás: • – 54 kg: Borsos Viktória – aranyérem • – 62 kg: Elekes Enikő – aranyérem • – 42 kg: Fáth Bianka – […]

    Tizennégy érem az ISF World Schools Combat Games Iskolai Küzdősport Világbajnokság első versenynapján

    |

    Négy arany, három ezüst és hét bronzéremmel zárták az első versenynapot a magyar versenyzők az ISF Combat Games versenyen. Karate, taekwondo és birkózás sportágakban a mai napon az alábbi dobogós eredmények születtek: Karate: – Kata: Kiss Zsófia – aranyérem – Kumite – 53 kg: Aleksandra Ilankovic – aranyérem (a képen) – Kumite – 55 kg: […]

    Nem napozni mentek a strandra a jövő kézilabdabajnokai

    |

    Bár Salgótarján festői Tó-strandján a kikapcsolódás sem utolsó élmény, a pünkösdi hosszú hétvége nem a lustálkodásról szólt a sportoló diákoknak: a 2018/2019. tanév Strandkézilabda Diákolimpia® Országos Döntője zajlott itt június 8-11. között. Az eseményen a IV. és az V-VI. korcsoportos csapatok mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” […]

    Átadták a Jó tanuló, jó sportoló díjakat

    |

    Több mint 650 fiatal érdemelte ki a Magyarország jó tanulója, jó sportolója 2018 díjat, közülük mintegy ötvenen hétfőn a Testnevelési Egyetemen (TE) vették át oklevelüket. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkára a kitüntetetteknek, pedagógusaiknak és edzőiknek is gratulálva arról beszélt, hogy a jövő nemzedékének záloga a fiatalság, “ezért a tehetséggondozás az […]

    Megmutatták oroszlánkörmeiket a jövő bajnok labdakergetői

    |

    Közel 1 hónappal a szombathelyi középiskolás Fiú Labdarúgó Diákolimpia® Országos Döntője után, ismét Vas megye székhelye adott otthont a rangos megmérettetésnek: június 7. és 9. között itt zajlottak az I. és a II. korcsoportos Labdarúgó Diákolimpia® Országos Döntői.  A Király Sportlétesítményben és a Haladás Sportkomplexumban rendezett tornán korcsoportonként 20-20 fiú csapat mérte össze tudását, hogy […]

    400 ifjú küzdősportoló érkezik Budapestre az ISF World Schools Combat Games Iskolai Küzdősport Világbajnokságra

    |

    A Magyar Diáksport Szövetség szervezésében június 16–21. között Budapesten kerül megrendezésre az ISF Combat Games Iskolai Küzdősport Világbajnokság, amelynek keretében 4 sportágban: birkózásban, judoban, karatéban, valamint taekwondóban versengenek majd a 13–18 éves sportolók. A húsz országból érkező, mintegy négyszáz fiatal versenyző között közel ötven magyar fiatalnak is szurkolhatunk. Az esemény nagykövetei Barka Emese Európa-bajnok birkózó […]

    FitKid Diákolimpia® Országos Döntő

    |

    Cegléd, 2019. június 01. Hosszú szünet után ismét megrendezésre került a FitKid Diákolimpia® Országos Döntő a Magyar Táncsport Szakszövetség  szervezésében a CVSE rendezésével.  Három kategóriában, 9 korcsoportban mérhette össze tudását a 162 versenyző. A selejtezőkön indult 303 fitkid versenyzőből, minden kategóriában és minden korcsoportban a selejtezőkön elért helyezések alapján 6-6 versenyző jutott a döntőbe. Kiváló […]

    Strandkézilabda Diákolimpia® Országos Döntő beharangozó

    |

    A 2018/2019. tanév Strandkézilabda Diákolimpia® Országos Döntője 2019. június 8-11-én kerül megrendezésre Salgótarjánban a Tó-strandon. Az eseményen a IV, V-VI. korcsoportos csapatok mérik össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. A rendezvény házigazdái: a Magyar Diáksport Szövetség és a Nógrád Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Esemény (megnyitó) időpontja: […]