2009/2010.
TANÉVI
MOUNTAIN BIKE
DIÁKOLIMPIA
ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY
Bükkszentkereszt - Lapka sportpálya, 2010. május 15.
Kegyeibe fogadta az időjárás az MTB XCO Diákolimpia Országos döntőjének szervezőit és résztvevőit. Szombaton az MVSC MTB Szakosztálya és a Kis-Galya KSE közös rendezésében lezajlott versenyen kihívásokkal teli pálya, de csapadékmentes idő fogadta a versenyzőket a festői Bükkszentkereszten.
Halász Rezső polgármester köszöntötte az indulókat, akik hat korosztályban vágtak neki a különböző hosszúságú és nehézségű pályáknak. Az U9 - U19-es fiúk és lányok korosztályuknak megfelelően 1,5-7,5 km közötti távokon más-más körszámok és szintkülönbségek alapján vívtak szoros csatákat. A saját távját majdnem mindenki sikerrel teljesítette, 1-2 fő küzdött technikai nehézségekkel.
Az izgalmas verseny végén a díjakat Daragó Lászlóné, a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke és Galuska Éva sportreferens adta át a helyezetteknek, ahol az érmek és oklevelek mellett minden kategória legjobbja átvehette a bajnoki pólót is. Sikter Zsuzsanna az esemény főszervezője a polgármester által felajánlott, egyedi festésű különdíjjal jutalmazta Szabó Andrást, aki a legtöbb versenyzővel érkező gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskolát képviselte.
A versenyt támogatta a Magyar Diáksport Szövetség, a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség valamint a Maxxis és Trinity termékek forgalmazója, az Avex Kft.
VÉGEREDMÉNY
Helyezés |
Rajtszám |
Név / U 9 / 2002-2003/ 1 kis kör | Szül. év | Iskola | Időeredmény |
1 |
786 |
Gáti Péter | 2003 | Könyves Kálmán Ált. Isk. Miskolc | 8:40:00 |
2 |
940 |
Farkas Balázs András | 2002 | Istvánffy Gyula Ált. Isk. Miskolc | 8:41:00 |
Helyezés |
Rajtszám |
Lány | |||
1 |
859 |
Bányai Léna | 2002 | Német Nemzetiségi Ált. Isk. Pilisvörösvár | 7:39:00 |
Helyezés |
Rajtszám |
Név / U 11 / 2000-2001/ 2 kis kör | Szül. év | Iskola | Időeredmény |
1 |
941 |
Kádi Tamás | 2000 | Német Nemzetiségi Ált. Isk. és Alapfokú Művészeti Intézmény Pilisborosjenő | 9:39:00 |
2 |
942 |
Varga Levente | 2001 | Német Nemzetiségi Ált. Isk. és Alapfokú Művészeti Intézmény Pilisborosjenő | 10:34:00 |
3 |
932 |
Gyallai Máté | 2000 | Kálváriaparti Ált. és Sport Iskola, Gyöngyös | 10:44:00 |
4 |
830 |
Hajas Dávid | 2000 | Felsővárosi Tinódi Sebestyén Tagiskola, Eger | 11:09:00 |
5 |
930 |
Hegedűs Kevin | 2001 | Kálváriaparti Ált. és Sport Iskola, Gyöngyös | 11:23:00 |
6 |
787 |
Gáti Attila | 2000 | Könyves Kálmán Ált. Isk. Miskolc | 12:16:00 |
7 |
931 |
Szabó Levente | 2001 | Kálváriaparti Ált. és Sport Iskola, Gyöngyös | 12:56:00 |
7 |
832 |
Bakos Kende Miklós | 2000 | Kodály Zoltán Ált. Isk. Salgótarján | 12:56:00 |
9 |
943 |
Neményi Örs Gábor | 2001 | Talento Ház Alapítványi Iskola, Budapest | 13:21:00 |
10 |
829 |
Várnai Jenő | 2001 | Pásztorvölgyi Ált. Isk. és Gimnázium, Eger | 14:05:00 |
11 |
944 |
Farkas Hunor | 2000 | Bocskai István Ált.Isk. és Városi Sportiskola Hajdúböszörmény | 14:13:00 |
12 |
933 |
Kovács Norbert | 2000 | Kálváriaparti Ált. és Sport Iskola, Gyöngyös | 14:36:00 |
13 |
788 |
Pálffy Zsombor | 2000 | Hámori Waldorf Iskola Miskolc-Lillafüred | 14:59:00 |
14 |
831 |
Papp Arion | 2001 | Jókai Mór Ált. Isk. Miskolc | 15:08:00 |
15 |
945 |
Korózs Patrik | 2001 | Pásztorvölgyi Ált. Isk. és Gimnázium, Eger | 15:19:00 |
Helyezés |
Rajtszám |
Lány | |||
1 |
908 |
Puruczki Dorina | 2000 | Kálváriaparti Ált. és Sport Iskola, Gyöngyös | 12:28:00 |
Helyezés |
Rajtszám |
Név / U 13 / 1998-1999 3 kis kör | Szül. év | Iskola | Időeredmény |
1 |
824 |
Hetényi Gergely | 1999 | Német Nemzetiségi Ált. Isk. és Alapfokú Művészeti Intézmény Pilisborosjenő | 13:30:00 |
2 |
823 |
Bencsik Márton | 1999 | Tessedik S. Ált. Isk. Albertirsa | 14:16:00 |
3 |
758 |
Lőrincz Márton | 1998 | Fabriczius József Ált. Isk. Veresegyház | 14:39:00 |
4 |
825 |
Fábry Kristóf | 1999 | Német Nemzetiségi Ált. Isk. és Alapfokú Művészeti Intézmény Pilisborosjenő | 15:07:00 |
5 |
828 |
Farkas Zsombor | 1998 | Bocskai István Ált.Isk. és Városi Sportiskola Hajdúböszörmény | 16:13:00 |
6 |
935 |
Hegedűs Erik | 1998 | Kálváriaparti Ált. és Sport Iskola, Gyöngyös | 16:34:00 |
7 |
826 |
Szolnoki Rúben | 1999 | Fazekas-Istvánffy Ált.Isk. és Alapfokú. Művokt.Int. Miskolc | 16:39:00 |
8 |
936 |
Füleki Bálint | 1998 | Kálváriaparti Ált. és Sport Iskola, Gyöngyös | 16:52:00 |
9 |
833 |
Hasznosi Máté | 1998 | Kossuth Lajos Ált. Isk. Bátonyterenye | 16:57:00 |
10 |
827 |
Orbán Ákos | 1999 | Bocskai István Ált.Isk. és Városi Sportiskola Hajdúböszörmény | 17:19:00 |
11 |
861 |
Jordán Soma | 1998 | Hámori Waldorf Iskola Miskolc-Lillafüred | 20:56:00 |
Helyezés |
Rajtszám |
Lány | |||
1 |
857 |
Bányai Moira | 1999 | Német Nemzetiségi Ált. Isk. Pilisvörösvár | 16:16:00 |
2 |
855 |
Jakucs Zsuzsa | 1998 | Német Nemzetiségi Ált. Isk. és Alapfokú Művészeti Intézmény Pilisborosjenő | 16:59:00 |
3 |
860 |
Ferencz Flóra | 1998 | SKÁID, Gagarin Intézményegység Salgótarján | 18:05:00 |
4 |
858 |
Kertész Csenge | 1999 | Német Nemzetiségi Ált. Isk. Pilisvörösvár | 18:28:00 |
5 |
856 |
Papp Emilia | 1998 | Fráter György Katolikus Gimnázium Miskolc | 20:36:00 |
- |
862 |
Sándor Enikő | 1998 | Kodály Zoltán Általános Iskola Salgótarján | kiállt |
Helyezés |
Rajtszám |
Név / U 15 / 1996-1997 /2 nagy kör | Szül. év | Iskola | Időeredmény |
1 |
761 |
Dina Márton | 1996 | Zugligeti Ált. Isk. Budapest | 19:46:00 |
2 |
762 |
Kádi József | 1997 | Német Nemzetiségi Ált. Isk. és Alapfokú Művészeti Intézmény Pilisborosjenő | 21:11:00 |
3 |
749 |
Fetter Ármin | 1996 | Templom Téri Német Nemz. Ált. Isk. Pilisvörösvár | 22:08:00 |
4 |
937 |
Gyallai Soma | 1997 | Kálváriaparti Ált. és Sport Iskola, Gyöngyös | 24:43:00 |
5 |
785 |
Csőke Márk | 1996 | Kodály Zoltán Tagiskola Salgótarján | 25:26:00 |
6 |
751 |
Manhertz Albert | 1997 | Templom Téri Német Nemz. Ált. Isk. Pilisvörösvár | 28:08:00 |
7 |
934 |
Boros Róbert | 1997 | Kálváriaparti Ált. és Sport Iskola, Gyöngyös | 30:07:00 |
8 |
760 |
Urbán Bence | 1997 | Gárdonyi Géza Ált. Isk. Pásztó | 31:57:00 |
9 |
752 |
Orbán Attila | 1996 | Eötvös J. Ált. Isk. és AMI. Hajdúböszörmény | 32:26:00 |
10 |
755 |
Juszkó Csaba | 1997 | Remetekertvárosi Ált. Isk. Budapest | 33:52:00 |
Helyezés |
Rajtszám |
Lány | |||
1 |
781 |
Brogli Réka | 1996 | Ságvári Endre Gimnázum, Kazincbarcika | 25:06:00 |
2 |
782 |
Gál Zsófia | 1996 | Dobó István Gimn. Eger | 34:17:00 |
3 |
938 |
Kiss Eszter | 1997 | Kálváriaparti Ált. és Sport Isk. Gyöngyös | 35:38:00 |
4 |
784 |
Bacsa Bernadett | 1996 | Bolyai János Gimnázium Salgótarján | 37:41:00 |
Helyezés |
Rajtszám |
Név / U 17 / 1994-1995 FIÚ /3NK | Szül. év | Iskola | Időeredmény |
1. |
750 |
Bányai Dominik | 1995 | Német Nemzetiségű Ált. Isk. Pilisvörösvár | 28:55:00 |
2. |
759 |
Nagy Benő | 1994 | Bláthy Ottó Villamosipari Szakközép. | 33:01:00 |
3. |
443 |
Lengyel Zoltán | 1995 | Leőwey Klára Gimn. Pécs | 36:48:00 |
4. |
448 |
Schmalhorst Bence | 1994 | Móricz Zsigmond Gimn. Tiszakécske | 37:37:00 |
756 |
Makszim Zsombor | 1994 | Bárdos László Gimn. Tatabánya | kiállt |
|
Helyezés |
Rajtszám |
Név /U 17 /1994-1995 LÁNY/2NK | Szül. év | Iskola | Időeredmény |
1 |
444 |
Kubovics Klaudia | 1995 | Német Nemzetiségű Általános Isk. Pilisvörösvár | 24:49:00 |
2 |
939 |
Juhász Fanni | 1995 | Kálváriaparti Ált. és Sport Isk. Gyöngyös | 28:58:00 |
3 |
783 |
Bódán Zsófia | 1994 | Serényi Béla Gimnázium | 32:02:00 |
Helyezés |
Rajtszám |
Név / U 19 / 1992-1993 Fiú /3 NK | Szül. év | Iskola | Időeredmény |
1. |
789 |
Fenyvesi Péter | 1993 | Balassi Bálint Gimnázium | 27:26:00 |
2. |
445 |
Józsa Dániel | 1992 | Hatvani Középiskola Bajza József Gimnáziuma és Szakközépiskolája | 31:08:00 |
3. |
446 |
Laborc Dániel | 1992 | Debreceni Egyetem Kossuth L. Gyak. Gimn. | 31:18:00 |
4. |
754 |
Csépányi Gábor | 1993 | Serényi Béla Gimn. és Mezőg. SZKI Putnok | 32:01:00 |
5. |
455 |
Kurucz János | 1993 | Dobó István Gimn. Eger | 32:06:00 |
6. |
757 |
Molnár Péter | 1992 | Széchenyi I.Közgazd. SZKI Ózd | 33:08:00 |
7. |
753 |
Dudás Bálint | 1993 | Neumann J. Középisk. És Koll. Eger | 41:59:00 |
748 |
Répási Bálint János | 1992 | Zrínyi Ilona Gimn. Miskolc | kiállt |
|
Helyezés |
Rajtszám |
Név /U 19 /1992-1993 LÁNY 2NK | |||
1 |
447 |
Kiss Kitti | 1993 | Zrínyi Ilona Gimnázium Miskolc | 34:57:00 |
MTB XCO Diákolimpia Országos Döntő (power point)

