2009/2010. TANÉVI
KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA
AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE
V. korcsoport

Debrecen, 2010. április 23-25.

FIÚK

Hely
Megye Iskola neve Település Tanár neve
1
Hajdú-Bihar I. Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma Debrecen Asztalos József
2
Bács-Kiskun II. Szent László Általános Művelődési Központ Baja Németh Attila
3
Vas I. Nagy Lajos Gimnázium Szombathely Váradiné Szarka Ildikó
4
Baranya PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola Pécs Ifj. Gáspár Gábor
5
Bács-Kiskun I. Bányai Júlia Gimnázium Kecskemét Szabó László
6
Szabolcs-Sz-B Krúdy Gyula Gimnázium Nyíregyháza Kovács Tibor
7
Győr-M-S I. Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Sopron Horváth József
8
Vas II. Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium Szombathely Hegyiné Szávai Beatrix

Megjegyzés: a megyék melletti római szám azt jelzi, hogy az országos selejtezőn, az országos elődöntőn a megyét I., és II. helyezett csapat is képviselte.

KÜLÖNDÍJASOK

Legjobb dobó: Zahorán Bertold (Debrecen, DE Kossuth) - 98 pont
Legjobb 3 pontos dobó: Fehér Balázs (Pécs, PTE Babits) - 17 tripla
Legjobb Hajdú-Bihar megyei játékos: Asztalos Soma (Debrecen, DE Kossuth)
Legeredményesebb testnevelő: Asztalos József (Debrecen, DE Kossuth)

"All star" csapat:
Asztalos Soma
(Debrecen, DE Kossuth)
Pongó Máté (Baja, Szent László)
Torma Kristóf (Szombathely, Nagy Lajos)
Dobos László (Kecskemét, Bányai)
Pavlovics Vuk (Nyíregyháza, Krúdy)

Legeredményesebb Hajdú-Bihar megyei csapat:
Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által felajánlott Vándorkupát egy évig védi:
Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma

 

///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

2009/2010. TANÉVI
KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA
AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZLETES EREDMÉNYE
V. korcsoport

Debrecen, 2010. április 23-25.

FIÚK

Fiú "A" csoport

A csoport

Település / Iskola

A/1

Sopron, Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium

A/2

Szombathely, Nagy Lajos Gimnázium

A/3

Nyíregyháza, Krúdy Gyula Gimnázium

A/4

Pécs, PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola

 

Fiú "A" csoport mérkőzései

Csoport

Csapat

 

Csapat

Eredmény

A/1-A/4

Sopron, Berzsenyi

-

Pécs, PTE Babits

43-64
(7-23, 9-22, 15-10, 12-9)

A/2-A/3

Szombathely, Nagy Lajos

-

Nyíregyháza, Krúdy

63-52
(19-18, 14-9, 14-16, 16-9)

A/3-A/1

Nyíregyháza, Krúdy

-

Sopron, Berzsenyi

78-52
(22-17, 17-19, 25-6, 14-10)

A/2-A/4

Szombathely, Nagy Lajos

-

Pécs, PTE Babits

52-61
(9-16, 10-20, 14-15, 19-10)

A/1-A/2

Sopron, Berzsenyi

-

Szombathely, Nagy Lajos

43-72
(13-19, 12-14, 13-17, 5-22)

A/4-A/3

Pécs, PTE Babits

-

Nyíregyháza, Krúdy

77-39
(25-14, 15-10, 18-10, 19-5)

 

Fiú "A" csoport

A csoport

A/1

A/2

A/3

A/4

Gy

V

Adott / Kapott

%

Pont

Hely

A/1
Sopron
Berzsenyi

 

43-72

52-78

43-64

0

3

138-214

0,6448

3

IV.

A/2
Szombathely
Nagy Lajos

72-43

 

63-52

52-61

2

1

187-156

1,1987

5

II.

A/3
Nyíregyháza
Krúdy

78-52

52-63

 

39-77

1

2

169-192

0,8802

4

III.

A/4
Pécs
PTE Babits

64-43

61-52

77-39

 

3

0

202-134

1,5074

6

I.

 

 

 

Fiú "B" csoport

B csoport

Település / Iskola

B/1

Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium

B/2

Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma

B/3

Baja, Szent László Általános Művelődési Központ

B/4

Szombathely, Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium

 

Fiú "B" csoport mérkőzései

Csoport

Csapat

 

Csapat

Eredmény

B/1-B/4

Kecskemét, Bányai

-

Szombathely, Kereskedelmi

67-38
(16-10, 21-13, 11-12, 19-3)

B/2-B/3

Debrecen, DE Kossuth

-

Baja, Szent László

70-30
(23-10, 27-9, 20-11, -)

B/3-B/1

Baja, Szent László

-

Kecskemét, Bányai

71-58
(15-22, 14-13, 13-10, 29-13)

B/2-B/4

Debrecen, DE Kossuth

-

Szombathely, Kereskedelmi

61-21
(34-4, 17-8, 10-9, -)

B/1-B/2

Kecskemét, Bányai

-

Debrecen, DE Kossuth

48-79
(12-16, 16-18, 13-22, 7-23)

B/4-B/3

Szombathely, Kereskedelmi

-

Baja, Szent László

38-79
(13-36, 7-9, 11-21, 7-13)

 

Fiú "B" csoport

B csoport

B/1

B/2

B/3

B/4

Gy

V

Adott / Kapott

%

Pont

Hely

B/1
Kecskemét
Bányai

 

48-79

58-71

67-38

1

2

173-188

0,9202

4

III.

B/2
Debrecen
DE Kossuth

79-48

 

70-30

61-21

3

0

210-99

2,1212

6

I.

B/3
Baja
Szent László

71-58

30-70

 

79-38

2

1

180-166

1,0843

5

II.

B/4
Szombathely Kereskedelmi

38-67

21-61

38-79

 

0

3

97-207

0,4685

3

IV.

 

 

 

KERESZTJÁTÉK

Csoport

Csapat

 

Csapat

Eredmény

BII-AI (X)

Baja, Szent László

-

Pécs, PTE Babits

79-59
(25-18, 20-13, 20-7, 14-21)

AII-BI (Y)

Szombathely, Nagy Lajos

-

Debrecen, DE Kossuth

52-68
(18-31, 8-19, 8-10, 18-8)

 

 

HELYOSZTÓK

Csoport

Csapat

 

Csapat

Eredmény

7-8. helyért
AIV-BIV

Sopron, Berzsenyi

-

Szombathely, Kereskedelmi

72-36
(25-8, 13-10, 18-10, 16-8)

5-6. helyért
BIII-AIII

Kecskemét, Bányai

-

Nyíregyháza, Krúdy

87-81
(17-18, 20-14, 18-27, 32-22)

3-4. helyért
Xv-Yv

Pécs, PTE Babits

-

Szombathely, Nagy Lajos

55-64
(18-22, 16-17, 9-19, 12-6)

1-2. helyért
Xgy-Ygy

Baja, Szent László

-

Debrecen, DE Kossuth

41-62
(14-21, 16-15, 7-20, 4-6)

 

 

 

///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

2009/2010. TANÉVI
KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA
AZ ORSZÁGOS DÖNTŐN SZEREPLŐK NÉVSORA
V. korcsoport

Debrecen, 2010. április 23-25.

FIÚK


1. Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma
Asztalos Soma (1993), Csiky-Mészáros Ákos (1994), Jenei Bence (1994), Mohay Péter (1994), Nagy Benedek Ágost (1995), Nagy Botond Ágoston (1994), Nagy Szabolcs Szilárd (1993), Oláh Márton (1993), Tankó Gergő (1993), Zahorán Bertold (1994)
Testnevelő / felkészítő: Asztalos József

2. Baja, Szent László Általános Művelődési Központ
Böngyik Dániel (1993), Hosztafi Gergő (1993), Nagy Dániel (1993), Petrovácz Dániel (1993), Pongó Máté (1993), Szálas Gábor (1993), Varga Imre (1993), Zilinszki Barna (1994)
Testnevelő / felkészítő: Németh Attila

3. Szombathely, Nagy Lajos Gimnázium
Bognár Kristóf (1994), Dénes Balázs (1994), Molnár Péter Patrik (1993), Péterfai Richárd (1994), Pintér Bence (1994), Simon Kristóf Gábor (1994), Sinkovits Dániel Péter (1994), Torma Kristóf (1993), Váradi Benedek (1995)
Testnevelő / felkészítő: Váradiné Szarka Ildikó

4. Pécs, PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola
Bartos Alexander (1994), Bíró Olivér (1993), Fehér Balázs (1993), Juhász Bence (1994), Jüngling Ádám (1994), Kaposi Máté (1994), Magari Kristóf (1993), Ónozó Levente (1994), Sashegyi Patrik (1993), Tálos Benedek (1993)
Testnevelő / felkészítő: Ifj. Gáspár Gábor, Czene Balázs

5. Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium
Brenyó Dániel (1995), Börönte Bence (1995), Dobos László (1993), Faragó Ede István (1994), Gál Márkó (1995), Nagy Dániel (1993), Seregély Balázs (1995), Tóbiás Csaba (1993), Tóth Bálint (1994), Vrana Eric (1995)
Testnevelő / felkészítő: Szabó László

6. Nyíregyháza, Krúdy Gyula Gimnázium
Bélteczky Bence (1995), Gáspár Balázs (1994), Gyányi Marcell (1993), Hansághy Máté (1993), Nagy Krisztián (1994), Nguyen Nhu Tam (1993), Pavlovics Vuk (1993), Polyák László (1993), Sipeki Dániel (1994), Tóth Szabolcs (1993)
Testnevelő / felkészítő: Kovács Tibor

7. Sopron, Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
Bartha Tamás (1994), Czukor Bence (1994), Eiler Dániel (1994), Élő Bálint (1993), Kondor Máté (1995), Kovács Gergely (1994), Molnár Krisztián (1993), Rostás Gábor (1994), Rostás Imre (1994), Szekeres Ábel (1995)
Testnevelő / felkészítő: Horváth József

8. Szombathely, Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium
Bakk Krisztián (1994), Bodovics Árpád (1994), Horváth Bence (1993), Németh Tamás (1993), Sebők Dávid (1994), Sipos Máté (1994), Takó Bálint (1994), Zsebe Ádám (1994)
Testnevelő / felkészítő: Hegyiné Szávai Beatrix

 

///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

2009/2010. TANÉVI
KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA
AZ ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐK VÉGEREDMÉNYE
V. korcsoport

2010. március 21-ig

FIÚK

Lebonyolítás 4 csapat esetén: helyszíni sorsolást követően játék az 1-4, 2-3 sorsolási tábla szerint, majd
vesztesek a III-IV. helyért, győztesek az országos döntőbe kerülésért.

Lebonyolítás 3 csapat esetén: a 1-2, 2-3, 3-1-es lebonyolítási tábla szerint.

1. Rendező: Zala Helyszín: Zalaegerszeg, Kölcsey Ferenc Gimn. (Rákóczi út 49-53.) Időpont: 2010.03.19. (péntek) 10.00 Th.: 9.30

H

Megye

Iskola neve

Település

Tanár neve

Gy

V

Adott/kapott

Pont

1

Vas II.

Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium

Szombathely

Hegyiné Szávai Beatrix

2

0

159-100

4

2

Győr-M-S II.

Széchenyi István Gimnázium

Sopron

Dárdai Béla,
Krasznai Andrea

1

1

119-111

3

3

Zala I.

Kölcsey Ferenc Gimnázium

Zalaegerszeg

Hersics László

1

1

119-122

3

4

Fejér I.

Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

Székesfehérvár

Hortobágyi Ferenc

0

2

103-167

2

Eredmények

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1.
Sopron, Széchenyi

-

4.
Zalaegerszeg, Kölcsey

58-33
(16-8, 23-10, 12-9, 7-6)

2.
Székesfehérvár, Teleki

-

3.
Szombathely, Kereskedelmi

39-81
(10-20, 13-22, 5-19, 11-20)

III. - IV. helyért

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1-4 vesztese
Zalaegerszeg, Kölcsey

-

2-3 vesztese
Székesfehérvár, Teleki

86-64
(27-22, 14-23, 17-12, 28-7)

I. - II. helyért

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1-4 győztese
Sopron, Széchenyi

-

2-3 győztese
Szombathely, Kereskedelmi

61-78
(9-25, 17-20, 18-14, 17-19)

Végeredmény
1. Szombathely, Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium:
Sipos Máté (1994), Bodovics Árpád (1994), Németh Tamás (1993), Sebők Dávid (1994), Zsebe Ádám (1994), Bakk Krisztián (1994), Takó Bálint (1994), Horváth Bence (1993)
Testnevelő: Hegyiné Szávai Beatrix

2. Sopron, Széchenyi István Gimnázium:
Barta Bence (1994), Németh Ádám (1994), Gréczi Bálint (1993), Szőke Péter (1994), Hajdu Máté (1995), Cserich Dávid (1993), Farkas Bendegúz (1993), Suri Bálint (1994)
Testnevelő: Dárdai Béla, Krasznai Andrea

3. Zalaegerszeg, Kölcsey Ferenc Gimnázium:
Tráj Patrik (1995), Tóth Ákos (1993), Tóth Ádám (1995), Németh Barnabás (1994), Bagladi Péter (1993), Kalamár Péter (1993), Kerkai Ákos (1993), Földesi Marcell (1994), Nagy Gergő (1995), Molnár Ádám (1993)
Testnevelő: Hersics László

4. Székesfehérvár, Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola:
Varga Balázs (1995), Szelényi Dániel (1994), Füzi Marcell (1994), Kardos Ádám (1993), Gyimesi Bence (1993), Rezsdovics Robin (1993), Borján Balázs (1993), Csaba Máté (1995)
Testnevelő: Hortobágyi Ferenc

 

 

2. Rendező: Győr-M-S Helyszín: Sopron, MKB Aréna (Lackner K. u. 48.)   Időpont: 2010.03.18. (csütörtök) 10.00        Th.: 9.30  

H

Megye

Iskola neve

Település

Tanár neve

Gy

V

Adott/kapott

Pont

1

Győr-M-S I.

Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium

Sopron

Horváth József

2

0

136-67

4

2

Budapest I.

Veres Pálné Gimnázium

Budapest V.

Part Éva

1

1

89-96

3

3

Fejér II.

Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola

Székesfehérvár

Velancsics Katalin

1

1

127-145

3

4

Komárom-E

Dobó Katalin Gimnázium

Esztergom

Szekeres János

0

2

105-149

2

Eredmények

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1.
Sopron, Berzsenyi

-

4.
Székesfehérvár, Tóparti

80-52
(21-17, 12-8, 20-12, 27-15)

2.
Budapest, Veres

-

3.
Esztergom, Dobó

74-40
(29-11, 12-10, 14-8, 19-11)

III. - IV. helyért

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1-4 vesztese
Székesfehérvár, Tóparti

-

2-3 vesztese
Esztergom, Dobó

75-65
(19-17, 26-13, 18-15, 12-20)

I. - II. helyért

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1-4 győztese
Sopron, Berzsenyi

-

2-3 győztese
Budapest, Veres

56-15
(31-6, 19-5, 6-4, -)

Végeredmény
1. Sopron, Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium: Bartha Tamás (1994), Czukor Bence (1994), Eiler Dániel (1994), Élő Bálint (1993), Kondor Máté (1995), Molnár Krisztián (1993), Rostás Gábor (1994), Rostás Imre (1994), Szekeres Ábel (1995)
Testnevelő: Horváth József

2. Budapest V., Veres Pálné Gimnázium:
Tilajka Sándor (1994), Szili János (1996), Szőcs Levente (1994), Puha Zoltán (1993), Világi Kristóf (1993), Mikó Áron (1995), Hegyi Bence (1994), Kollár Márk (1995), Nagy Olivér (1994), Kardos Márton (1994)
Testnevelő: Part Éva

3. Székesfehérvár, Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola:
Bencsik Zsolt (1994), Csúcs Balázs (1994), Jámbor Ádám (1994), Senkár László (1994), Kovács Levente (1993), Nyulasi Norbert (1994), Szalók Máté (1993), Koncz Péter (1995)
Testnevelő: Velancsics Katalin

4. Esztergom, Dobó Katalin Gimnázium:
Szőke-Molnár Vilmos (1993), Gerendás Péter (1993), Frech Martin (1993), Kőszegi Richárd (1995), Gyebnár László (1993), Pásztor Ádám (1994), Dinnyés Dániel (1995), Sebők Bence (1994), Sovány Árpád (1993), Szemán Levente (1994)
Testnevelő: Szekeres János

 

 

3. Rendező: Tolna Helyszín: Bonyhád, Városi Sportcsarnok (Madách utca) Időpont: 2010.03.18. (csütörtök) 10.30 Th.: 10.00

H

Megye

Iskola neve

Település

Tanár neve

Gy

V

Adott/kapott

Pont

1

Vas I.

Nagy Lajos Gimnázium

Szombathely

Váradiné Szarka Ildikó

2

0

113-38

4

2

Somogy II.

Táncsics Mihály Gimnázium

Kaposvár

Karácsonyi Tamás

1

1

92-87

3

3

Tolna

Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium

Bonyhád

György Ferenc

1

1

91-105

3

4

Veszprém I.

Türr István Gimnázium és Kollégium

Pápa

Németh András

0

2

79-145

2

Eredmények

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1.
Kaposvár, Táncsics

-

4.
Pápa, Türr

68-28
(27-6, 23-14, 14-8, 4-0)

2.
Bonyhád, Petőfi

-

3.
Szombathely, Nagy Lajos

14-54
(3-32, 9-16, 2-6, -)

III. - IV. helyért

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1-4 vesztese
Pápa, Türr

-

2-3 vesztese
Bonyhád, Petőfi

51-77
(9-27, 11-15, 18-13, 13-22)

I. - II. helyért

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1-4 győztese
Kaposvár, Táncsics

-

2-3 győztese
Szombathely, Nagy Lajos

24-59
(6-19, 7-18, 6-6, 5-16)

Végeredmény
1. Szombathely, Nagy Lajos Gimnázium: Frond Ádám (1994), Simon Kristóf Gábor (1994), Vörös Gábor (1994), Váradi Benedek (1995), Dénes Balázs (1994), Péterfai Richárd (1994), Molnár Péter Patrik (1993), Kovács Balázs (1993), Bognár Kristóf (1994)          
Testnevelő: Váradiné Szarka Ildikó

2. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium:
Sándor Gergely (1994), Balogh Ákos (1993), Herceg Bálint (1994), Kovács Bence (1994), Ujlaki Áron (1994), Tóth Máté (1993), Mihalics Gábor (1993), Szentágotai Attila (1994), Lakatos Zsombor (1994), Mihalics Gergely (1995)            
Testnevelő: Karácsonyi Tamás

3. Bonyhád, Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium:
Gébert Zsolt (1994), Marcsek Kristóf (1994), Szabó Balázs (1993), Juhász Dániel (1995), Császti Levente (1994), Fetzer Ferenc Makszimilián (1994), Tamási Dénes (1993), Tamás Bence (1993)           
Testnevelő: György Ferenc

4. Pápa, Türr István Gimnázium és Kollégium:
Mádl István (1993), Meidl Mátyás (1993), Meidl Márton (1993), Koncz Gergő (1995), Horváth Marcell (1994), Horváth Ádám (1996), Takács Péter (1996), Ruip Benjamin (1993), Kis Márton Titusz (1994), Bruder Valter (1995)             
Testnevelő: Németh András

 

4. Rendező: Somogy Helyszín: Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium tornaterme (Kossuth Lajos u. 48) Időpont: 2010.03.18.
(csütörtök) 10.00        Th.: 9.30
 

H

Megye

Iskola neve

Település

Tanár neve

Gy

V

Adott/kapott

Pont

1

Baranya

PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola

Pécs

Ifj. Gáspár Gábor

2

0

145-98

4

2

Somogy I.

Munkácsy Mihály Gimnázium és Szakközépiskola

Kaposvár

Fekete Ádám

1

1

108-114

3

3

Zala II.

Csány László Közgazdasági Szakközépiskola

Zalaegerszeg

Halász István

1

1

111-121

3

4

Pest I.

Radnóti Miklós Gimnázium

Dunakeszi

Karskó János,
Rosta Balázs

0

2

90-121

2

Eredmények

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1.
Dunakeszi, Radnóti

-

4.
Kaposvár, Munkácsy

42-60
(7-15, 19-11, 10-14, 6-20)

2.
Pécs, PTE Babits

-

3.
Zalaegerszeg, Csány

73-50
(16-23, 19-15, 26-4, 12-8)

III. - IV. helyért

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1-4 vesztese
Dunakeszi, Radnóti

-

2-3 vesztese
Zalaegerszeg, Csány

48-61
(8-9, 15-23, 10-13, 15-16)

I. - II. helyért

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1-4 győztese
Kaposvár, Munkácsy

-

2-3 győztese
Pécs, PTE Babits

48-72
(21-21, 8-23, 7-16, 12-12)

Végeredmény
1. Pécs, PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola: Fehér Balázs (1993), Jüngling Ádám (1994), Ónozó Levente (1994), Magari Kristóf (1993), Bíró Olivér (1993), Kaposi Máté (1994), Kőszegi Sámuel (1994), Tálos Benedek (1993)               
Testnevelő: Ifj. Gáspár Gábor

2. Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium és Szakközépiskola:
Palavics Dávid (1995), Nagy Bence (1993), Tóth Martin (1993), Ronga László (1994), Benke Szilárd (1995), Szőnyi Dániel (1994), Kovács Dániel (1995), Orosz Bence (1994), Ratasics Balázs (1993), Király Koppány (1994)              
Testnevelő: Fekete Ádám

3. Zalaegerszeg, Csány László Közgazdasági Szakközépiskola:
Fischer Bence (1994), Óvári Ádám (1993), Cseh László (1993), Mészáros Máté (1993), Gáll Dominik (1993), Novák Bence (1995), Horváth Alex (1993), Balla Benjámin (1993), Agg Dávid (1994), Novák Ádám (1994)
Testnevelő: Halász István

4. Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium:
Macean Patrik (1994), Asztalos Adrián (1993), Jakucs Balázs (1993), Elek Dávid István (1993), Szabó Gergely (1993), Muzsik Sándor (1993), Lotz Márton (1993), Tóth Ákos (1993), Bartos Ferenc (1994), Rácz Bálint (1994)
Testnevelő / felkészítő: Karskó János, Rosta Balázs

 

5. Rendező: Borsod-A-Z Helyszín: Tiszaújváros, Eötvös József Gimn., Szakképző Iskola és Kollégium (Munkácsy Mihály u. 13.)
Időpont: 2010.03.19. (péntek) 9.30 Th.: 9.00
 

H

Megye

Iskola neve

Település

Tanár neve

Gy

V

Adott/kapott

Pont

1

Szabolcs-Sz-B

Krúdy Gyula Gimnázium

Nyíregyháza

Kovács Tibor

2

0

138-58

4

2

Borsod-A-Z

Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium

Tiszaújváros

Benőcs Tibor

1

1

113-131

3

3

Heves

Dobó István Gimnázium

Eger

Mérkőy Tibor

1

1

131-151

3

4

Pest II. 

Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium

Vác

Nagy Péter

0

2

96-138

2

Eredmények

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1.
Eger, Dobó

-

4.
Tiszaújváros, Eötvös

57-79
(22-32, 9-18, 11-16, 15-13)

2.
Nyíregyháza, Krúdy

-

3.
Vác, Boronkay

64-24
(33-10, 20-11, 11-3, -)

III. - IV. helyért

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1-4 vesztese
Eger, Dobó

-

2-3 vesztese
Vác, Boronkay

74-72
(30-16, 7-17, 24-16, 13-23)

I. - II. helyért

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1-4 győztese
Tiszaújváros, Eötvös

-

2-3 győztese
Nyíregyháza, Krúdy

34-74
(6-29, 16-16, 8-16, 4-13)

Végeredmény
1. Nyíregyháza, Krúdy Gyula Gimnázium: Gáspár Balázs (1994), Sipeki Dániel (1994), Hansághy Máté (1993), Bélteczky Bence (1995), Tóth Szabolcs (1993), Pavlovics Vuk (1993), Nagy Krisztián (1994), Nguyen Nhu Tam (1993), Polyák László (1993), Balyi Márk (1994)               
Testnevelő: Kovács Tibor

2. Tiszaújváros, Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium:
Csabák Balázs (1993), Bartovics Ákos (1993), Keresztesi István (1993), Bakos Ákos (1994), Tasnádi Bence (1994), Vona Márton (1993), Gulácsi Ádám (1993), Varró Bálint (1994), Szabó Dániel (1993)
Testnevelő: Benőcs Tibor

3. Eger, Dobó István Gimnázium:
Mérkőy Márton (1995), Holló Henrik (1993), Stefán Dániel (1993), Erdélyi Dániel (1993), Babus Richard (1994), Kovács Ádám (1993), Bukta Gábor (1993), Márton Bence (1995)            
Testnevelő: Mérkőy Tibor

4. Vác, Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium:
Trinn András (1993), Rasmann Zsolt (1994), Tasos Nikosz (1993), Szegvári Dávid (1994), Gyurits Gergely (1994), Szabó András (1994), Cserepka Balázs (1993), Kupai Lajos (1993), Kecskés Bence (1993)          
Testnevelő: Nagy Péter

 

6. Rendező: Bács-Kiskun Helyszín: Kecskemét, Kecskeméti Főiskola GAMF Kar (Izsáki út 10.) Időpont: 2010.03.19. (péntek) 10.00
Th.: 9.30

H

Megye

Iskola neve

Település

Tanár neve

Gy

V

Adott/kapott

Pont

1

Bács-Kiskun I.

Bányai Júlia Gimnázium

Kecskemét

Szabó László

2

0

142-91

4

2

Csongrád I.

Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

Szeged

Wirth István

1

1

134-103

3

3

Békés

Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ

Mezőberény

Hidasi László

0

2

49-131

2

 

Hajdú-Bihar II.

Tóth Árpád Gimnázium - visszalépett

Debrecen

Ráthonyi Tamás

 

 

 

 

Eredmények

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1.
Mezőberény, Petőfi

-

2.
Szeged, Radnóti

25-67
(14-38, 11-29, -, -)

2.
Szeged, Radnóti

-

3.
Kecskemét, Bányai

67-78
(28-6, 5-18, 16-30, 18-24)

3.
Kecskemét, Bányai

-

1.
Mezőberény, Petőfi

64-24
(28-8, 14-6, 13-10, 9-0)

Végeredmény
1. Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium: Faragó Ede István (1994), Brenyó Dániel (1995), Gál Márkó (1995), Seregély Balázs (1995), Nagy Dániel (1993), Vrana Eric (1995), Vrana Márk Ziggy (1993), Lovász Botond (1993), Tóbiás Csaba (1993), Dobos László (1993)             
Testnevelő: Szabó László

2. Szeged, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium:
Danyi Béla (1993), Magda Dániel (1993), Lee Bin Péter (1994), Kajtsa Gergő (1993), Molnár Bence (1993), Zrínyi Miklós (1993), Gergely István (1993), Kardos Ádám (1993), Wirth Ádám (1993), Iváncsics Endre (1994)           
Testnevelő: Wirth István

3. Mezőberény, Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ:
Herter Martin (1995), Botyánszki Gergely (1993), Kovács Dávid (1994), Haraszti István (1993), Taró Bence (1993), Tóth László (1993), Eged András (1993), Fehér Ádám (1994), Halász Bence (1994), Rózsavölgyi Dániel (1993)
Testnevelő: Hidasi László

 

7. Rendező: Jász-Nk-Sz Helyszín: Jászberény, Belvárosi Általános Iskola (Bercsényi u. 11.) Időpont: 2010.03.10. (szerda) 10.00
   Th.: 9.30
 

H

Megye

Iskola neve

Település

Tanár neve

Gy

V

Adott/kapott

Pont

1

Bács-Kiskun II.

Szent László Általános Művelődési Központ

Baja

Németh Attila

2

0

135-37

4

2

Jász-Nk-Sz

Lehel Vezér Gimnázium

Jászberény

Bartóki József

1

1

111-151

3

3

Csongrád II.

Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Hódmezővásárhely

Szabó Attila

0

2

115-173

2

 

Nógrád

Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium - visszalépett

Balassagyarmat

Kovacsovics László

 

 

 

 

Eredmények

Iskola

 

Iskola

Eredmény

1.
Hódmezővásárhely, Németh László

-

2.
Jászberény, Lehel Vezér

91-98
(30-28, 19-22, 16-22, 26-26)

2.
Jászberény, Lehel Vezér

-

3.
Baja, Szent László

13-60
(7-31, 6-29, -, -)

3.
Baja, Szent László

-

1.
Hódmezővásárhely, Németh László

75-24
(35-16, 40-8, -, -)

Végeredmény
1. Baja, Szent László Általános Művelődési Központ:
Pongó Máté (1993), Szálas Gábor (1993), Petrovácz Dániel (1993), Böngyik Dániel (1993), Hosztafi Gergő (1993), Varga Imre (1993), Nagy Dániel (1993), Zilinszki Barna (1994)
Testnevelő: Németh Attila

2. Jászberény, Lehel Vezér Gimnázium:
Balázs Róbert (1993), Bódis Zsombor (1993), Gáll Mátyás (1993), Ignéczi Gergő Ferenc (1994), Karácsony Tamás (1993), Nagy István (1993), Oravecz Dávid (1993), Száfián Dávid (1993), Tóth Bálint (1993), Tóth Bence (1994)
Testnevelő: Bartóki József

3. Hódmezővásárhely, Németh László Gimnázium és Általános Iskola:
Kriván Ádám (1994), Dobos Viktor (1993), Kis László (1994), Szentpétery Adrianó Alejandro (1994), Trungel Dávid (1994), Apjok Viktor (1994), Farkas Ádám (1994), Horgos Péter (1994), Gaál Zoltán (1994), Mucsi Ádám (1993)
Testnevelő: Szabó Attila

 

///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

2009/2010. TANÉVI
KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA
AZ ORSZÁGOS SELEJTEZŐK VÉGEREDMÉNYE
V. korcsoport

2010. március 07-ig

FIÚK

 

1. Rendező: Győr-M-S II. - Sopron, Széchenyi István Gimnázium

Tj

Megye

Iskola neve

Település

Tj

Győr-M-S II.

Széchenyi István Gimnázium

Sopron

 

Veszprém II.

Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium - visszalépett

Ajka

 

2. Rendező: Zala II. - Zalaegerszeg, Csány László Közgazdasági Szakközépiskola
Helyszín: Zalaegerszeg, Eötvös József Ált. Isk. (Köztársaság u. 84.)
Időpont: 2010.03.04. (csütörtök) 10.00

H

Megye

Iskola neve

Település

1

Zala II.

Csány László Közgazdasági Szakközépiskola

Zalaegerszeg

2

Budapest II.

Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola

Budapest XIV.

Eredmény

Iskola

 

Iskola

Eredmény

Zalaegerszeg, Csány

-

Budapest, Wesselényi

79-37
(27-11, 22-17, 21-9, 9-0)

A két csapat megegyezése alapján a továbbjutás egy mérkőzés alapján dőlt el.

Végeredmény:
1. Zalaegerszeg, Csány László Közgazdasági Szakközépiskola
: Fischer Bence (1994), Óvári Ádám (1993), Cseh László (1993), Mészáros Máté (1993), Gáll Dominik (1993), Novák Bence (1995), Agg Dávid (1994), Horváth Alex (1993), Balla Benjámin (1993), Novák Ádám (1994)
Testnevelő: Halász István
2. Budapest XIV., Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola: Haraszti Attila (1994), Kovács Borisz (1994), Gál Tibor (1993), Kalóz Bence (1994), Benyó Richárd (1994), Ferencz Zoltán (1994), Bartucz Tamás (1995), Szatmári Mátyás (1995), Németh Gábor (1993), Demeter Zoltán (1993)
Testnevelő: Németh István

 

 

Cím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Tel.: 06-(1) 460-6913 Fax: 06-(1) 460-6914
E-mail: mdszok@mdsz.hu
2007 - 2KAL Informatika