2009/2010. TANÉVI
VIII. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA
AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE
V-VI. korcsoport

Budapest, 2010. március 26-28.

LEÁNYOK

Hely
Megye Iskola Település Testnevelő neve
1
Pest Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Vác Nagy Péter 
2
Budapest Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Budapest VII. Mátay Enikő
3
Vas Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Szombathely Kollerics Barnabás
4
Borsod-A-Z I. Földes Ferenc Gimnázium Miskolc Letek László
5
Jász-Nk-Sz Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Mezőtúr Gulyás László
6
Heves Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola Eger Kiss Tamás
7
Veszprém Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ajka Liska Bálint
8
Baranya A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma Pécs Farkasné Bocskor Anikó
9
Borsod-A-Z II. * Avasi Gimnázium Miskolc Varga Dénes
10
Szabolcs-Sz-B Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza Haraszti Béláné
11
Hajdú-Bihar Fazekas Mihály Gimnázium Debrecen Szilágyi Tibor,
Kecskeméti János 
12
Bács-Kiskun II. ** Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét Telekes Tamás
13
Zala Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg Karvalits Levente
14
Győr-M-S Révai Miklós Gimnázium Győr Bogdán András
15
Békés Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Békés Békési Rita
16
Fejér Ciszterci Szent István Gimnázium Székesfehérvár Gerlaki Krisztina

* Meghívást kért, meghívásra került a 11 iskolacsapattal lebonyolított megyei bajnokság II. helyezett csapata: Borsod-A-Z II. Miskolc, Avasi Gimnázium
** A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium jogosulatlan szerepeltetés miatt kizárásra került, helyén Bács-Kiskun II. kapott meghívást.

 

Különdíjasok

Legeredményesebb játékos:
Veres Zsuzsanna

(Mezőtúr, Szegedi Kis) - 146 pont

Legtechnikásabb játékos:
Velickovic Jelena

(Budapest, Szerb)

 

 

"All Star" csapat:
Szabó Anett
(Vác, Boronkay)
Urbán Anett (Vác, Boronkay)
Konti Klára (Szombathely, Bolyai)
Veres Zsuzsanna (Mezőtúr, Szegedi Kis)
Kőhalmi Zsófia (Miskolc, Földes)

 

Legeredményesebb testnevelő: Nagy Péter (Vác, Boronkay)

A Magyar Diáksport Szövetség által felajánlott Vándorkupát egy évig védi:
Vác, Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium

 

 

////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

2009/2010. TANÉVI
VIII. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA
AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSOPORTBEOSZTÁSA
V-VI. korcsoport
Budapest, 2010. március 26-28.

LEÁNYOK


Leányok

"F" csoport

 

F/1

Szombathely, Bolyai

F/2

Ajka, Bródy

F/3

Kecskemét, Református

F/4

Székesfehérvár, Szent István

Leányok

"G" csoport

 

G/1

Budapest, Szerb

G/2

Mezőtúr, Szegedi Kis

G/3

Nyíregyháza, Sipkay

G/4

Békés, Szegedi Kis

Leányok

"H" csoport

 

H/1

Vác, Boronkay

H/2

Eger, Andrássy

H/3

Zalaegerszeg, Zrínyi

H/4

Miskolc, Avasi

Leányok

"I" csoport

 

I/1

Pécs, Nagy Lajos

I/2

Miskolc, Földes

I/3

Debrecen, Fazekas

I/4

Győr, Révai


////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

2009/2010. TANÉVI
VIII. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA
AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZLETES EREDMÉNYE
V-VI. korcsoport

Budapest, 2010. március 26-28.

LEÁNYOK

"F" csoport mérkőzései

Csoport Csapat   Csapat
Eredmény
F/1-F/4 Szombathely, Bolyai   Székesfehérvár, Szent István
61-15
(11-6, 13-4, 18-1, 19-4)
F/2-F/3 Ajka, Bródy   Kecskemét, Református
33-6
(10-0, 6-5, 8-0, 9-1)
F/1-4v-2-3v Székesfehérvár, Szent István   Kecskemét, Református
12-13
(3-3, 2-3, 7-2, 0-5)
F/1-4gy-2-3gy Szombathely, Bolyai   Ajka, Bródy
42-10
(3-3, 12-2, 16-5, 11-0)

 

"F" csoport végeredménye

"F"
csoport
Település / Iskola
1. mérk
2. mérk
GY
V
Dobott kosár
Kapott kosár
Kosár-hányados
Hely
Dobott
Kapott
Dobott
Kapott
F/1
Szombathely, Bolyai
61
15
42
10
2
0
103
25
4,1200
I.
F/2
Ajka, Bródy
33
6
10
42
1
1
43
48
0,8958
II.
F/3
Kecskemét, Református
6
33
13
12
1
1
19
45
0,4222
III.
F/4
Székesfehérvár, Szent István
15
61
12
13
0
2
27
74
0,3649
IV.

 

 

 

"G" csoport mérkőzései

Csoport Csapat   Csapat
Eredmény
G/1-G/4 Budapest, Szerb   Békés, Szegedi Kis
57-26
(7-5, 19-7, 15-7, 16-7)
G/2-G/3 Mezőtúr, Szegedi Kis   Nyíregyháza, Sikpay
72-29
(19-9, 20-6, 10-8, 23-6)
G/1-4v-2-3v Békés, Szegedi   Nyíregyháza, Sikpay
17-18
(5-7, 6-8, 3-2, 3-1)
G/1-4gy-2-3gy Budapest, Szerb   Mezőtúr, Szegedi Kis
33-24
(6-9, 8-8, 8-3, 11-4)

 

"G" csoport végeredménye

"G"
csoport
Település / Iskola
1. mérk
2. mérk
GY
V
Dobott kosár
Kapott kosár
Kosár-hányados
Hely
Dobott
Kapott
Dobott
Kapott
G/1
Budapest, Szerb
57
26
33
24
2
0
90
50
1,8000
I.
G/2
Mezőtúr, Szegedi Kis
72
29
24
33
1
1
96
62
1,5484
II.
G/3
Nyíregyháza, Sikpay
29
72
18
17
1
1
47
89
0,5281
III.
G/4
Békés, Szegedi Kis
26
57
17
18
0
2
43
75
0,5733
IV.

 

"H" csoport mérkőzései

Csoport Csapat   Csapat
Eredmény
H/1-H/4 Vác, Boronaky   Miskolc, Avasi
69-11
(13-2, 20-2, 17-4, 19-3)
H/2-H/3 Eger, Andrássy   Zalaegerszeg, Zrínyi
23-18
(10-9, 5-2, 0-2, 8-5)
H/1-4v-2-3v Miskolc, Avasi   Zalaegerszeg, Zrínyi
29-26
(2-4, 11-9, 2-8, 14-5)
H/1-4gy-2-3gy Vác, Boronaky   Eger, Andrássy
52-24
(21-6, 9-1, 13-7, 9-10)

 

"H" csoport végeredménye

"H"
csoport
Település / Iskola
1. mérk
2. mérk
GY
V
Dobott kosár
Kapott kosár
Kosár-hányados
Hely
Dobott
Kapott
Dobott
Kapott
H/1
Vác, Boronaky
69
11
52
24
2
0
121
35
3,4571
I.
H/2
Eger, Andrássy
23
18
24
52
1
1
47
70
0,6714
II.
H/3
Zalaegerszeg, Zrínyi
18
23
26
29
0
2
44
52
0,8462
III.
H/4
Miskolc, Avasi
11
69
29
26
1
1
40
95
0,4211
IV.

 

 

"I" csoport mérkőzései

Csoport Csapat   Csapat
Eredmény
I/1-I/4 Pécs, Nagy Lajos   Győr, Révai
28-26
(9-6, 5-5, 7-6, 7-9)
I/2-I/3 Miskolc, Földes   Debrecen, Fazekas
29-15
(4-3, 15-3, 3-7, 7-2)
I/1-4v-2-3v Győr, Révai   Debrecen, Fazekas
22-26
(2-8, 4-3, 8-9, 8-6)
I/1-4gy-2-3gy Pécs, Nagy Lajos   Miskolc, Földes
14-44
(4-8, 4-16, 3-5, 3-15)

 

"I" csoport végeredménye

"I"
csoport
Település / Iskola
1. mérk
2. mérk
GY
V
Dobott kosár
Kapott kosár
Kosár-hányados
Hely
Dobott
Kapott
Dobott
Kapott
I/2
Miskolc, Földes
29
15
44
14
2
0
73
29
2,5172
I.
I/1
Pécs, Nagy Lajos
28
26
14
44
1
1
42
70
0,6000
II.
I/3
Debrecen, Fazekas
15
29
26
22
1
1
41
51
0,8039
III.
I/4
Győr, Révai
26
28
22
26
0
2
48
54
0,8889
IV.

 

* * * * *

 

HELYEZÉSEK A CSOPORTMÉRKŐZÉSEK UTÁN

Hely
Coport
Település / Iskola
1. mérk
2. mérk
GY
V
Dobott kosár
Kapott kosár
Kosár-hányados
Hely
Dobott
Kapott
Dobott
Kapott
1
F/1
Szombathely, Bolyai
61
15
42
10
2
0
103
25
4,1200
I.
2
H/1
Vác, Boronaky
69
11
52
24
2
0
121
35
3,4571
I.
3
I/2
Miskolc, Földes
29
15
44
14
2
0
73
29
2,5172
I.
4
G/1
Budapest, Szerb
57
26
33
24
2
0
90
50
1,8000
I.
5
G/2
Mezőtúr, Szegedi Kis
72
29
24
33
1
1
96
62
1,5484
II.
6
F/2
Ajka, Bródy
33
6
10
42
1
1
43
48
0,8958
II.
7
H/2
Eger, Andrássy
23
18
24
52
1
1
47
70
0,6714
II.
8
I/1
Pécs, Nagy Lajos
28
26
14
44
1
1
42
70
0,6000
II.
9
I/3
Debrecen, Fazekas
15
29
26
22
1
1
41
51
0,8039
III.
10
G/3
Nyíregyháza, Sikpay
29
72
18
17
1
1
47
89
0,5281
III.
11
F/3
Kecskemét, Református
6
33
13
12
1
1
19
45
0,4222
III.
12
H/4
Miskolc, Avasi
11
69
29
26
1
1
40
95
0,4211
III.
13
I/4
Győr, Révai
26
28
22
26
0
2
48
54
0,8889
IV.
14
H/3
Zalaegerszeg, Zrínyi
18
23
26
29
0
2
44
52
0,8462
IV.
15
G/4
Békés, Szegedi Kis
26
57
17
18
0
2
43
75
0,5733
IV.
16
F/4
Székesfehérvár, Szent István
15
61
12
13
0
2
27
74
0,3649
IV.

 

 

* * * * *

 

KERESZTJÁTÉKOK, HELYOSZTÓK

Játék az I-III. helyért
Csoport Csapat   Csapat
Eredmény
L/1-4 Szombathely, Bolyai   Budapest, Szerb
30-34
(4-5, 6-11, 14-4, 6-14)
L/2-3 Vác, Boronkay   Miskolc, Földes
53-20
(14-6, 9-6, 16-4, 14-4)
L / III. helyért      
L/1-4v-2-3v Szombathely, Bolyai   Miskolc, Földes
35-18
(10-3, 6-6, 12-6, 7-3)
L / I. helyért      
L/1-4gy-2-3gy Budapest, Szerb   Vác, Boronkay
29-34
(8-8, 9-5, 7-13, 4-2; hosszabbítás: 1-6)
 
Játék az V-VII. helyért
Csoport Csapat   Csapat
Eredmény
L5-L8 Mezőtúr, Szegedi Kis   Pécs, Nagy Lajos
63-17
(17-3, 23-2, 8-5, 15-7)
L6-L7 Ajka, Bródy   Eger, Andrássy
18-20
(2-6, 6-4, 2-7, 8-3)
L / VII. helyért      
L/5-8v-6-7v Pécs, Nagy Lajos   Ajka, Bródy
13-43
(1-12, 2-9, 7-8, 3-14)
L / V. helyért      
L/5-8gy-6-7gy Mezőtúr, Szegedi Kis   Eger, Andrássy
43-25
(9-7, 9-4, 8-6, 17-8)
 
Játék a IX-XI. helyért
Csoport Csapat   Csapat
Eredmény
L9-L12 Debrecen, Fazekas   Miskolc, Avasi
17-32
(7-6, 4-5, 1-8, 5-13)
L10-L11 Nyíregyháza, Sipkay   Kecskemét, Református
22-16
(7-0, 5-4, 6-4, 4-8)
L / XI. helyért      
L/9-12v-10-11v Debrecen, Fazekas   Kecskemét, Református
33-19
(9-4, 9-5, 9-4, 6-6)
L / IX. helyért      
L/9-12gy-10-11gy Miskolc, Avasi   Nyíregyháza, Sipkay
33-21
(2-4, 12-6, 10-5, 9-6)
 
Játék a XIII-XV. helyért
Csoport Csapat   Csapat
Eredmény
L 13-16 Győr, Révai   Székesfehérvár, Szent István
26-12
(9-5, 9-3, 4-2, 4-2)
L 14-15  Zalaegerszeg, Zrínyi   Békés, Szegedi Kis
38-24
(8-9, 7-5, 12-4, 11-6)
L / XV. helyért      
L/13-16v-14-15v Székesfehérvár, Szent István   Békés, Szegedi Kis
22-26
(5-5, 11-4, 2-8, 4-9)
L / XIII. helyért      
L/13-16gy-14-15gy Győr, Révai   Zalaegerszeg, Zrínyi
17-25
(5-8, 7-9, 2-2, 3-6)

 

////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

2009/2010. TANÉVI
VIII. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA
AZ ORSZÁGOS DÖNTŐN SZEREPLŐK NÉVSORA
V-VI. korcsoport

Budapest, 2010. március 26-28.

LEÁNYOK


I. Vác, Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium



Ssz.
Név Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Összesen
1
Erős Tímea 1993
8
0
3
2
13
2
Hannus Erika 1994
0
0
0
0
0
3
Kovács Nóra 1990
1
2
4
4
11
4
Marsi Petra 1994
2
0
0
1
3
5
Oros Luca 1993
0
0
0
0
0
6
Simon Viktória 1994
0
0
0
0
0
7
Szabó Andrea 1993
0
0
0
0
0
8
Szabó Anett 1991
39
32
37
9
117
9
Szreseny Andrea 1992
3
5
0
1
9
10
Urbán Anett 1990
12
11
7
17
47
11
Urbán Kitti 1990
4
2
2
0
8
Tn.
Nagy Péter  
69
52
53
34
208

 

II. Budapest VII., Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon


Ssz.
Név Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Összesen
1
Atkovic Jovana 1993
0
0
0
0
0
2
Bulatovic Milana 1992
1
0
0
2
3
3
Corbo Daria 1992
0
0
0
0
0
4
Fekete Bozsana Dorottya 1993
11
2
2
0
15
5
Grkovic Maja 1992
17
6
20
4
47
6
Hajnal Milica 1993
0
0
0
0
0
7
Markovic Ana 1993
2
3
7
7
19
8
Medakovic Monja 1991
0
0
0
0
0
9
Mirkovic Vedrana 1993
4
2
0
2
8
10
Sekulic Nadja 1993
0
0
0
0
0
11
Tolmacev Aleksandra 1992
0
0
0
0
0
12
Velickovic Jelena 1994
22
21
4
14
61
Tn.
Mátay Enikő  
57
34
33
29
153

 

III. Szombathely, Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Ssz.
Név Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Összesen
1
Avas Ancilla 1993
3
0
3
2
8
2
Avas Kinga 1992
4
2
5
2
13
3
Bajnok Borbála 1994
0
0
0
2
2
4
Goda Zsófia Hajnal 1993
10
5
1
2
18
5
Horváth Ágnes 1992
2
6
3
1
12
6
Horváth Anna 1994
2
0
1
1
4
7
Konti Klára 1991
12
12
11
10
45
8
Kukor Sára 1991
11
4
4
4
23
9
Pintér Lilla 1994
0
2
0
0
2
10
Szendrői Fruzsina 1995
12
3
2
2
19
11
Varga Réka 1993
0
8
0
6
14
12
Vargyas Lilián  1994
5
0
0
3
8
Tn.
Kollerics Barnabás  
61
42
30
35
168

 

IV. Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium

Ssz.
Név Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Összesen
1
Havril Kata 1995
0
0
2
2
4
2
Hok Zsófia 1993
6
2
0
2
10
3
Kőhalmi Zsófia 1991
5
0
14
3
22
4
Kovács Alexandra 1996
10
8
13
7
38
5
Loose Lilla 1991
0
5
0
4
9
6
Szilágyi Zsuzsa 1992
5
5
13
0
23
7
Tóth Krisztina 1995
3
0
2
0
5
8
Tóth Lilla 1995
0
0
0
0
0
Tn.
Letek László  
29
20
44
18
111

 

V. Mezőtúr, Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Ssz.
Név Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Összesen
1
Bondár Erzsébet 1994
5
8
4
4
21
2
Fróna Krisztina 1993
0
0
0
0
0
3
Győri Orsolya Lenke 1991
0
0
0
0
0
4
Horváth Csilla 1992
0
0
0
0
0
5
Kiss Luca 1994
6
0
2
2
10
6
Liszkai Alexandra 1992
2
0
0
0
2
7
Nagy Dóra 1994
0
0
2
0
2
8
Pécsi Adél 1994
0
0
0
0
0
9
Simon Emília 1994
2
0
7
2
11
10
Szakony Éva 1994
2
0
0
1
3
11
Szűcs Laura Eszter 1992
0
4
1
2
7
12
Veres Zsuzsanna 1991
55
51
8
32
146
Tn.
Gulyás László  
72
63
24
43
202

 

VI. Eger, Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola

Ssz.
Név Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Összesen
1
Balogh Zsanett 1992
5
2
0
2
9
2
Gál Andrea 1993
0
0
0
0
0
3
Jékli Alexandra 1991
0
1
8
0
9
4
Kovács Beáta 1992
0
0
0
0
0
5
Kovács Lilla Krisztina 1993
0
2
0
0
2
6
Magyari Anna 1993
0
0
0
0
0
7
Noszticiusz Anna 1990
8
4
0
9
21
8
Péter Ilona 1993
0
0
0
0
0
9
Prokaj Zsófia 1991
10
15
12
14
51
10
Somlyai Zita 1993
0
0
0
0
0
Tn.
Kiss Tamás  
23
24
20
25
92

VII. Ajka, Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Ssz.
Név Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Összesen
1
Burján Anna 1991
0
0
0
2
2
2
Domján Dorina 1994
0
0
0
2
2
3
Fekete Boglárka Rita 1991
0
0
0
0
0
4
Győr Daniella 1994
4
0
6
4
14
5
Iglódi Vivien 1995
2
1
0
4
7
6
Kulics Dóra 1993
0
0
0
0
0
7
Magyar Éva 1992
7
2
6
8
23
8
Májusi Dóra 1994
8
5
2
10
25
9
Májusi Réka 1995
0
2
0
13
15
10
Tenk Brigitta 1993
4
0
0
0
4
11
Várhelyi Virág 1995
8
0
4
0
12
Tn.
Liska Bálint  
33
10
18
43
104

 

VIII. Pécs, A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma

Ssz.
Név Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Összesen
1
Balogh Réka 1991
14
0
4
6
24
2
Bodor Zsuzsanna 1993
2
2
0
0
4
3
Ferenczi Kitti 1992
0
0
0
0
0
4
Jaczó Anna 1993
0
0
0
0
0
5
Kálmán Evelin 1992
0
2
0
1
3
6
Katits Benedikta 1993
0
3
0
0
3
7
Kollár Dorottya 1994
0
0
0
0
0
8
Lukács Letícia 1995
0
0
3
0
3
9
Szabó Gréta 1991
9
5
1
5
20
10
Szalóki Zsófia 1991
1
0
0
0
1
11
Szilasi Bettina 1993
0
0
0
1
1
12
Téli Orsolya 1992
2
5
6
0
13
Tn.
Farkasné Bocskor Anikó  
28
17
14
13
72

 

IX. Miskolc, Avasi Gimnázium

Ssz.
Név Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Összesen
1
Agócs Katalin 1993
0
7
0
2
9
2
Bencze Fruzsina 1992
2
5
8
2
17
3
Fabók Fanni 1991
6
12
24
15
57
4
Margita Nikolett 1994
0
0
0
0
0
5
Mátyus Dóra 1994
0
0
0
3
3
6
Ostorházi Kincső 1992
0
0
0
9
9
7
Schnek Zsófia 1993
0
0
0
0
0
8
Svidró Zsófia 1992
0
0
0
0
0
9
Tucsek Blanka 1994
0
0
0
0
0
10
Venczel Viktória 1992
3
5
0
2
10
Tn.
Varga Dénes  
11
29
32
33
105

 

X. Nyíregyháza, Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium

Ssz.
Név Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Összesen
1
Halkó Martina 1994
0
0
0
0
0
2
Köteles Petra 1992
1
2
0
3
6
3
Lukács Lilla 1994
16
0
2
2
20
4
Malahovszky Dóra 1993
0
0
0
0
0
5
Mlinárcsik Vivien 1991
6
6
9
2
23
6
Palicz Fanni 1992
2
3
7
10
22
7
Tóth Enikő 1994
0
0
0
0
0
8
Úr Réka 1992
4
7
4
4
19
Tn.
Haraszti Béláné  
29
18
22
21
90

 

XI. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium

Ssz.
Név Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Összesen
1
Bakóczy Judit 1992
0
0
0
2
2
2
Gábri Angéla 1992
0
0
0
0
0
3
Kovács Annabella 1992
0
0
0
0
0
4
Kovács Edina 1994
0
0
0
0
0
5
Kun Evelin Réka 1992
0
0
0
0
0
6
Lakatos Dóra 1993
0
4
5
9
18
7
Mag Ildikó 1992
0
0
0
0
0
8
Makszin Vivien 1992
6
13
8
20
47
9
Nagy Erika Bettina 1991
3
3
3
0
9
10
Nyolcas Zsuzsa 1992
4
4
1
2
11
11
Szentmiklósi Diána 1992
0
0
0
0
0
12
Udvardy Ágnes 1991
2
2
0
0
4
Tn.
Kecskeméti János  
15
26
17
33
91

 

XII. Kecskemét, Kecskeméti Református Gimnázium

Ssz.
Név Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Összesen
1
Botykai Dóra 1991
0
0
0
0
0
2
Cseri Edit 1992
0
2
2
0
4
3
Fodor Tünde 1995
0
0
2
0
2
4
Juhász Anett 1991
0
2
0
0
2
5
Kalán Viktória 1993
1
0
0
0
1
6
Kálmán Anna 1992
2
9
8
9
28
7
Kiss Fanny Dorottya 1994
0
0
0
0
0
8
Kiss Katalin 1993
2
0
0
4
6
9
Mezős Anna 1994
1
0
4
6
11
10
Petri Zsófia 1995
0
0
0
0
0
11
Varga Virág 1991
0
0
0
0
0
Tn.
Telekes Tamás  
6
13
16
19
54

 

XIII. Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium

Ssz.
Név Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Összesen
1
Agg Lili 1991
2
0
0
0
2
2
Baki Noémi 1991
1
0
0
0
1
3
Czigli Vivien 1993
4
4
4
8
20
4
Kustán Hariklia 1992
7
4
4
2
17
5
Nagy Bernadett 1992
0
0
10
4
14
6
Németh Alexandra 1992
0
4
7
0
11
7
Ruzsics Bianka 1990
0
0
2
0
2
8
Szloszjár Valéria 1991
0
0
0
0
0
9
Vajda Ildikó 1990
4
14
11
11
40
Tn.
Karvalits Levente  
18
26
38
25
107

 

XIV. Győr, Révai Miklós Gimnázium

Ssz.
Név Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Összesen
1
Csabán Dóra 1991
0
0
0
2
2
2
Fodor Blanka 1992
11
1
7
2
21
3
Horváth Eszter 1991
0
4
0
0
4
4
Horváth Imelda 1991
0
1
4
0
5
5
Jákli Zsófia 1992
2
0
2
0
4
6
Kálmán Kriszta 1993
2
0
0
0
2
7
Kaltenecker Gina 1994
0
0
0
0
0
8
Siska Fanni 1992
0
3
0
3
6
9
Stoiber Vivien 1992
11
11
12
8
42
10
Tamási Bianka 1991
0
2
0
0
2
11
Tófalusi Fanni 1991
0
0
1
2
3
Tn.
Bogdán András  
26
22
26
17
91

 

XV. Békés, Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

Ssz.
Név Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Összesen
1
Adamik Orsolya 1994
17
4
2
4
27
2
Domján Fanni 1992
7
8
6
11
32
3
Egeresi Zsóka 1995
0
0
3
7
10
4
Kocsor Katalin 1992
0
0
2
4
6
5
Molnár Lucia 1993
0
0
0
0
0
6
Pap Réka 1992
0
0
3
0
3
7
Pap Zsuzsanna 1994
0
2
2
0
4
8
Rusznyák Tímea 1992
0
0
0
0
0
9
Szávold Erzsébet 1992
0
0
0
0
0
10
Szilágyi Mariann 1991
0
0
6
0
6
11
Vámos Barbara 1991
2
3
0
0
5
Tn.
Békési Rita  
26
17
24
26
93

 

XVI. Székesfehérvár, Ciszterci Szent István Gimnázium

Ssz.
Név Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Összesen
1
Árki Klaudia 1992
0
0
4
12
16
2
Balogh Veronika 1993
0
0
0
0
0
3
Bognár Beatrix 1996
0
0
0
0
0
4
Ferenczy Abigél 1995
0
0
0
0
0
5
Hetyey Veronika 1992
7
6
4
3
20
6
Kovács Zsófia 1996
2
3
0
0
5
7
Laukó Vivien 1992
2
0
2
2
6
8
Steurer Dóra 1994
4
0
0
2
6
9
Szuna Cintia 1995
0
0
0
0
0
10
Vadász Nóra 1994
0
3
2
3
8
Tn.
Gerlaki Krisztina  
15
12
12
22
61

 

////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

2009/2010. TANÉVI
VIII. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA
AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ KOSÁRSZERZŐI
V-VI. korcsoport

Budapest, 2010. március 26-28.

LEÁNYOK

Hely
Név
Szül.
1. mérk
2. mérk
3. mérk
4. mérk
Össz
Település Iskola
1
Veres Zsuzsanna
1991
55
51
8
32
146
Mezőtúr Szegedi Kis István Református Gimn., Szki. és Kollégium
2
Szabó Anett
1991
39
32
37
9
117
Vác Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimn.
3
Velickovic Jelena
1994
22
21
4
14
61
Budapest VII. Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Ált. Isk., Gimn. és Diákotthon
4
Fabók Fanni
1991
6
12
24
15
57
Miskolc Avasi Gimn.
5
Prokaj Zsófia
1991
10
15
12
14
51
Eger Andrássy György Közgazdasági Szki.
6
Grkovic Maja
1992
17
6
20
4
47
Budapest VII. Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Ált. Isk., Gimn. és Diákotthon
7
Makszin Vivien
1992
6
13
8
20
47
Debrecen Fazekas Mihály Gimn.
8
Urbán Anett
1990
12
11
7
17
47
Vác Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimn.
9
Konti Klára
1991
12
12
11
10
45
Szombathely NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
10
Stoiber Vivien
1992
11
11
12
8
42
Győr Révai Miklós Gimn.
11
Vajda Ildikó
1990
4
14
11
11
40
Zalaegerszeg Zrínyi Miklós Gimn.
12
Kovács Alexandra
1996
10
8
13
7
38
Miskolc Földes Ferenc Gimn.
13
Domján Fanni
1992
7
8
6
11
32
Békés Szegedi Kis István Református Gimn., Ált. Isk. és Kollégium
14
Kálmán Anna
1992
2
9
8
9
28
Kecskemét Kecskeméti Református Gimn.
15
Adamik Orsolya
1994
17
4
2
4
27
Békés Szegedi Kis István Református Gimn., Ált. Isk. és Kollégium
16
Májusi Dóra
1994
8
5
2
10
25
Ajka Bródy Imre Gimn., Szki. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
17
Balogh Réka
1991
14
0
4
6
24
Pécs A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma
18
Szilágyi Zsuzsa
1992
5
5
13
0
23
Miskolc Földes Ferenc Gimn.
19
Mlinárcsik Vivien
1991
6
6
9
2
23
Nyíregyháza Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium
20
Kukor Sára
1991
11
4
4
4
23
Szombathely NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
21
Magyar Éva
1992
7
2
6
8
23
Ajka Bródy Imre Gimn., Szki. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
22
Kőhalmi Zsófia
1991
5
0
14
3
22
Miskolc Földes Ferenc Gimn.
23
Palicz Fanni
1992
2
3
7
10
22
Nyíregyháza Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium
24
Fodor Blanka
1992
11
1
7
2
21
Győr Révai Miklós Gimn.
25
Noszticiusz Anna
1990
8
4
0
9
21
Eger Andrássy György Közgazdasági Szki.
26
Bondár Erzsébet
1994
5
8
4
4
21
Mezőtúr Szegedi Kis István Református Gimn., Szki. és Kollégium
27
Szabó Gréta
1991
9
5
1
5
20
Pécs A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma
28
Hetyey Veronika
1992
7
6
4
3
20
Székesfehérvár Ciszterci Szent István Gimn.
29
Lukács Lilla
1994
16
0
2
2
20
Nyíregyháza Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium
30
Czigli Vivien
1993
4
4
4
8
20
Zalaegerszeg Zrínyi Miklós Gimn.
31
Markovic Ana
1993
2
3
7
7
19
Budapest VII. Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Ált. Isk., Gimn. és Diákotthon
32
Úr Réka
1992
4
7
4
4
19
Nyíregyháza Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium
33
Szendrői Fruzsina
1995
12
3
2
2
19
Szombathely NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
34
Lakatos Dóra
1993
0
4
5
9
18
Debrecen Fazekas Mihály Gimn.
35
Goda Zsófia Hajnal
1993
10
5
1
2
18
Szombathely NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
36
Bencze Fruzsina
1992
2
5
8
2
17
Miskolc Avasi Gimn.
37
Kustán Hariklia
1992
7
4
4
2
17
Zalaegerszeg Zrínyi Miklós Gimn.
38
Árki Klaudia
1992
0
0
4
12
16
Székesfehérvár Ciszterci Szent István Gimn.
39
Fekete Bozsana Dorottya
1993
11
2
2
0
15
Budapest VII. Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Ált. Isk., Gimn. és Diákotthon
40
Májusi Réka
1995
0
2
0
13
15
Ajka Bródy Imre Gimn., Szki. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
41
Varga Réka
1993
0
8
0
6
14
Szombathely NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
42
Győr Daniella
1994
4
0
6
4
14
Ajka Bródy Imre Gimn., Szki. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
43
Nagy Bernadett
1992
0
0
10
4
14
Zalaegerszeg Zrínyi Miklós Gimn.
44
Téli Orsolya
1992
2
5
6
0
13
Pécs A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma
45
Erős Tímea
1993
8
0
3
2
13
Vác Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimn.
46
Avas Kinga
1992
4
2
5
2
13
Szombathely NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
47
Horváth Ágnes
1992
2
6
3
1
12
Szombathely NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
48
Várhelyi Virág
1995
8
0
4
0
12
Ajka Bródy Imre Gimn., Szki. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
49
Mezős Anna
1994
1
0
4
6
11
Kecskemét Kecskeméti Református Gimn.
50
Nyolcas Zsuzsa
1992
4
4
1
2
11
Debrecen Fazekas Mihály Gimn.
51
Simon Emília
1994
2
0
7
2
11
Mezőtúr Szegedi Kis István Református Gimn., Szki. és Kollégium
52
Kovács Nóra
1990
1
2
4
4
11
Vác Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimn.
53
Németh Alexandra
1992
0
4
7
0
11
Zalaegerszeg Zrínyi Miklós Gimn.
54
Egeresi Zsóka
1995
0
0
3
7
10
Békés Szegedi Kis István Református Gimn., Ált. Isk. és Kollégium
55
Hok Zsófia
1993
6
2
0
2
10
Miskolc Földes Ferenc Gimn.
56
Venczel Viktória
1992
3
5
0
2
10
Miskolc Avasi Gimn.
57
Kiss Luca
1994
6
0
2
2
10
Mezőtúr Szegedi Kis István Református Gimn., Szki. és Kollégium
58
Loose Lilla
1991
0
5
0
4
9
Miskolc Földes Ferenc Gimn.
59
Agócs Katalin
1993
0
7
0
2
9
Miskolc Avasi Gimn.
60
Ostorházi Kincső
1992
0
0
0
9
9
Miskolc Avasi Gimn.
61
Nagy Erika Bettina
1991
3
3
3
0
9
Debrecen Fazekas Mihály Gimn.
62
Balogh Zsanett
1992
5
2
0
2
9
Eger Andrássy György Közgazdasági Szki.
63
Jékli Alexandra
1991
0
1
8
0
9
Eger Andrássy György Közgazdasági Szki.
64
Szreseny Andrea
1992
3
5
0
1
9
Vác Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimn.
65
Mirkovic Vedrana
1993
4
2
0
2
8
Budapest VII. Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Ált. Isk., Gimn. és Diákotthon
66
Vadász Nóra
1994
0
3
2
3
8
Székesfehérvár Ciszterci Szent István Gimn.
67
Urbán Kitti
1990
4
2
2
0
8
Vác Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimn.
68
Avas Ancilla
1993
3
0
3
2
8
Szombathely NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
69
Vargyas Lilián 
1994
5
0
0
3
8
Szombathely NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
70
Szűcs Laura Eszter
1992
0
4
1
2
7
Mezőtúr Szegedi Kis István Református Gimn., Szki. és Kollégium
71
Iglódi Vivien
1995
2
1
0
4
7
Ajka Bródy Imre Gimn., Szki. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
72
Kiss Katalin
1993
2
0
0
4
6
Kecskemét Kecskeméti Református Gimn.
73
Kocsor Katalin
1992
0
0
2
4
6
Békés Szegedi Kis István Református Gimn., Ált. Isk. és Kollégium
74
Szilágyi Mariann
1991
0
0
6
0
6
Békés Szegedi Kis István Református Gimn., Ált. Isk. és Kollégium
75
Laukó Vivien
1992
2
0
2
2
6
Székesfehérvár Ciszterci Szent István Gimn.
76
Steurer Dóra
1994
4
0
0
2
6
Székesfehérvár Ciszterci Szent István Gimn.
77
Siska Fanni
1992
0
3
0
3
6
Győr Révai Miklós Gimn.
78
Köteles Petra
1992
1
2
0
3
6
Nyíregyháza Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium
79
Vámos Barbara
1991
2
3
0
0
5
Békés Szegedi Kis István Református Gimn., Ált. Isk. és Kollégium
80
Tóth Krisztina
1995
3
0
2
0
5
Miskolc Földes Ferenc Gimn.
81
Kovács Zsófia
1996
2
3
0
0
5
Székesfehérvár Ciszterci Szent István Gimn.
82
Horváth Imelda
1991
0
1
4
0
5
Győr Révai Miklós Gimn.
83
Bodor Zsuzsanna
1993
2
2
0
0
4
Pécs A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma
84
Cseri Edit
1992
0
2
2
0
4
Kecskemét Kecskeméti Református Gimn.
85
Pap Zsuzsanna
1994
0
2
2
0
4
Békés Szegedi Kis István Református Gimn., Ált. Isk. és Kollégium
86
Havril Kata
1995
0
0
2
2
4
Miskolc Földes Ferenc Gimn.
87
Horváth Eszter
1991
0
4
0
0
4
Győr Révai Miklós Gimn.
88
Jákli Zsófia
1992
2
0
2
0
4
Győr Révai Miklós Gimn.
89
Udvardy Ágnes
1991
2
2
0
0
4
Debrecen Fazekas Mihály Gimn.
90
Horváth Anna
1994
2
0
1
1
4
Szombathely NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
91
Tenk Brigitta
1993
4
0
0
0
4
Ajka Bródy Imre Gimn., Szki. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
92
Kálmán Evelin
1992
0
2
0
1
3
Pécs A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma
93
Katits Benedikta
1993
0
3
0
0
3
Pécs A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma
94
Lukács Letícia
1995
0
0
3
0
3
Pécs A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma
95
Pap Réka
1992
0
0
3
0
3
Békés Szegedi Kis István Református Gimn., Ált. Isk. és Kollégium
96
Mátyus Dóra
1994
0
0
0
3
3
Miskolc Avasi Gimn.
97
Bulatovic Milana
1992
1
0
0
2
3
Budapest VII. Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Ált. Isk., Gimn. és Diákotthon
98
Tófalusi Fanni
1991
0
0
1
2
3
Győr Révai Miklós Gimn.
99
Szakony Éva
1994
2
0
0
1
3
Mezőtúr Szegedi Kis István Református Gimn., Szki. és Kollégium
100
Marsi Petra
1994
2
0
0
1
3
Vác Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimn.
101
Fodor Tünde
1995
0
0
2
0
2
Kecskemét Kecskeméti Református Gimn.
102
Juhász Anett
1991
0
2
0
0
2
Kecskemét Kecskeméti Református Gimn.
103
Csabán Dóra
1991
0
0
0
2
2
Győr Révai Miklós Gimn.
104
Kálmán Kriszta
1993
2
0
0
0
2
Győr Révai Miklós Gimn.
105
Tamási Bianka
1991
0
2
0
0
2
Győr Révai Miklós Gimn.
106
Bakóczy Judit
1992
0
0
0
2
2
Debrecen Fazekas Mihály Gimn.
107
Kovács Lilla Krisztina
1993
0
2
0
0
2
Eger Andrássy György Közgazdasági Szki.
108
Liszkai Alexandra
1992
2
0
0
0
2
Mezőtúr Szegedi Kis István Református Gimn., Szki. és Kollégium
109
Nagy Dóra
1994
0
0
2
0
2
Mezőtúr Szegedi Kis István Református Gimn., Szki. és Kollégium
110
Bajnok Borbála
1994
0
0
0
2
2
Szombathely NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
111
Pintér Lilla
1994
0
2
0
0
2
Szombathely NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.
112
Burján Anna
1991
0
0
0
2
2
Ajka Bródy Imre Gimn., Szki. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
113
Domján Dorina
1994
0
0
0
2
2
Ajka Bródy Imre Gimn., Szki. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
114
Agg Lili
1991
2
0
0
0
2
Zalaegerszeg Zrínyi Miklós Gimn.
115
Ruzsics Bianka
1990
0
0
2
0
2
Zalaegerszeg Zrínyi Miklós Gimn.
116
Szalóki Zsófia
1991
1
0
0
0
1
Pécs A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma
117
Szilasi Bettina
1993
0
0
0
1
1
Pécs A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma
118
Kalán Viktória
1993
1
0
0
0
1
Kecskemét Kecskeméti Református Gimn.
119
Baki Noémi
1991
1
0
0
0
1
Zalaegerszeg Zrínyi Miklós Gimn.
120
Ferenczi Kitti
1992
0
0
0
0
0
Pécs A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma
121
Jaczó Anna
1993
0
0
0
0
0
Pécs A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma
122
Kollár Dorottya
1994
0
0
0
0
0
Pécs A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma
123
Botykai Dóra
1991
0
0
0
0
0
Kecskemét Kecskeméti Református Gimn.
124
Kiss Fanny Dorottya
1994
0
0
0
0
0
Kecskemét Kecskeméti Református Gimn.
125
Petri Zsófia
1995
0
0
0
0
0
Kecskemét Kecskeméti Református Gimn.
126
Varga Virág
1991
0
0
0
0
0
Kecskemét Kecskeméti Református Gimn.
127
Molnár Lucia
1993
0
0
0
0
0
Békés Szegedi Kis István Református Gimn., Ált. Isk. és Kollégium
128
Rusznyák Tímea
1992
0
0
0
0
0
Békés Szegedi Kis István Református Gimn., Ált. Isk. és Kollégium
129
Szávold Erzsébet
1992
0
0
0
0
0
Békés Szegedi Kis István Református Gimn., Ált. Isk. és Kollégium
130
Tóth Lilla
1995
0
0
0
0
0
Miskolc Földes Ferenc Gimn.
131
Margita Nikolett
1994
0
0
0
0
0
Miskolc Avasi Gimn.
132
Schnek Zsófia
1993
0
0
0
0
0
Miskolc Avasi Gimn.
133
Svidró Zsófia
1992
0
0
0
0
0
Miskolc Avasi Gimn.
134
Tucsek Blanka
1994
0
0
0
0
0
Miskolc Avasi Gimn.
135
Atkovic Jovana
1993
0
0
0
0
0
Budapest VII. Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Ált. Isk., Gimn. és Diákotthon
136
Corbo Daria
1992
0
0
0
0
0
Budapest VII. Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Ált. Isk., Gimn. és Diákotthon
137
Hajnal Milica
1993
0
0
0
0
0
Budapest VII. Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Ált. Isk., Gimn. és Diákotthon
138
Medakovic Monja
1991
0
0
0
0
0
Budapest VII. Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Ált. Isk., Gimn. és Diákotthon
139
Sekulic Nadja
1993
0
0
0
0
0
Budapest VII. Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Ált. Isk., Gimn. és Diákotthon
140
Tolmacev Aleksandra
1992
0
0
0
0
0
Budapest VII. Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Ált. Isk., Gimn. és Diákotthon
141
Balogh Veronika
1993
0
0
0
0
0
Székesfehérvár Ciszterci Szent István Gimn.
142
Bognár Beatrix
1996
0
0
0
0
0
Székesfehérvár Ciszterci Szent István Gimn.
143
Ferenczy Abigél
1995
0
0
0
0
0
Székesfehérvár Ciszterci Szent István Gimn.
144
Szuna Cintia
1995
0
0
0
0
0
Székesfehérvár Ciszterci Szent István Gimn.
145
Kaltenecker Gina
1994
0
0
0
0
0
Győr Révai Miklós Gimn.
146
Gábri Angéla
1992
0
0
0
0
0
Debrecen Fazekas Mihály Gimn.
147
Kovács Annabella
1992
0
0
0
0
0
Debrecen Fazekas Mihály Gimn.
148
Kovács Edina
1994
0
0
0
0
0
Debrecen Fazekas Mihály Gimn.
149
Kun Evelin Réka
1992
0
0
0
0
0
Debrecen Fazekas Mihály Gimn.
150
Mag Ildikó
1992
0
0
0
0
0
Debrecen Fazekas Mihály Gimn.
151
Szentmiklósi Diána
1992
0
0
0
0
0
Debrecen Fazekas Mihály Gimn.
152
Gál Andrea
1993
0
0
0
0
0
Eger Andrássy György Közgazdasági Szki.
153
Kovács Beáta
1992
0
0
0
0
0
Eger Andrássy György Közgazdasági Szki.
154
Magyari Anna
1993
0
0
0
0
0
Eger Andrássy György Közgazdasági Szki.
155
Péter Ilona
1993
0
0
0
0
0
Eger Andrássy György Közgazdasági Szki.
156
Somlyai Zita
1993
0
0
0
0
0
Eger Andrássy György Közgazdasági Szki.
157
Fróna Krisztina
1993
0
0
0
0
0
Mezőtúr Szegedi Kis István Református Gimn., Szki. és Kollégium
158
Győri Orsolya Lenke
1991
0
0
0
0
0
Mezőtúr Szegedi Kis István Református Gimn., Szki. és Kollégium
159
Horváth Csilla
1992
0
0
0
0
0
Mezőtúr Szegedi Kis István Református Gimn., Szki. és Kollégium
160
Pécsi Adél
1994
0
0
0
0
0
Mezőtúr Szegedi Kis István Református Gimn., Szki. és Kollégium
161
Hannus Erika
1994
0
0
0
0
0
Vác Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimn.
162
Oros Luca
1993
0
0
0
0
0
Vác Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimn.
163
Simon Viktória
1994
0
0
0
0
0
Vác Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimn.
164
Szabó Andrea
1993
0
0
0
0
0
Vác Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimn.
165
Halkó Martina
1994
0
0
0
0
0
Nyíregyháza Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium
166
Malahovszky Dóra
1993
0
0
0
0
0
Nyíregyháza Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium
167
Tóth Enikő
1994
0
0
0
0
0
Nyíregyháza Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium
168
Fekete Boglárka Rita
1991
0
0
0
0
0
Ajka Bródy Imre Gimn., Szki. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
169
Kulics Dóra
1993
0
0
0
0
0
Ajka Bródy Imre Gimn., Szki. és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
170
Szloszjár Valéria
1991
0
0
0
0
0
Zalaegerszeg Zrínyi Miklós Gimn.

 

Cím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Tel.: 06-(1) 460-6913 Fax: 06-(1) 460-6914
E-mail: mdszok@mdsz.hu
2007 - 2KAL Informatika