2009/2010. TANÉVI
AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA
AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE
V-VI. korcsoport
Békéscsaba, 2010. április 17-18.

LEÁNYOK

Hely
Megye:
Iskola:
Település:
Testnevelő tanár:
1
Bács-Kiskun
Bibó István Gimnázium
Kiskunhalas
Katkó Andrea
2
Borsod-A-Z
Ságvári Endre Gimnázium
Kazincbarcika
Kovács László/ Móth Éva  
3
Békés
Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola és AMI
Békéscsaba
Benkőné Petri Szilvia
4
BUDAPEST
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium
Budapest
Skoumal György
5
Hajdú-Bihar
Tóth Árpád Gimnázium
Debrecen
Kiss Andrea
6
Komárom-E
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
Tata
Bóna Brigitta
7
Tolna
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium
Bonyhád
György Ferenc
8
Somogy
Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola
Nagyatád
Vránicsné Bődi Ildikó
9
Zala
Zrínyi Miklós Gimnázium
Zalaegerszeg
Halász Istvánné
10
Szabolcs-Sz-B
Móricz Zsigmond Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium
Ibrány
Imre Győző/ Ferenczi György
11
Heves
Vak Bottyán János Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium
Gyöngyös
Somody Béla
12
Jász-Nk-Sz
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
Mezőtúr
Tokács Anikó/ Ducza Árpád
13
Veszprém
Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola
Pápa
Molnár Eszter
14
Baranya
Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Koll.
Mohács
Vajdicsné Gubritzky Magdolna
15
Fejér II
Árpád Szakképző Iskola és Kollégium
Székesfehérvár
Farkasné Szagri Zsuzsa
16
Pest
Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon
Nagykőrös
Molnár Attila

Nem nevezett: Csongrád, Nógrád, Vas
Visszalépett:Fejér, Győr-M-S
Gólkirálynő: Kuczkó Anita, Nagyatád - 45 gól

//////////////////////////////////////////////////

1. Bács-Kiskun - Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas
Testnevelő tanár/ Felkészítő
: Katkó Andrea                   
Alföldi Babett (1994), Babenyecz Csilla (1992), Balogh Ivett (1994), Béres Hanna (1991), Bodor Zsófia (1992), Csomor Kinga (1992), Koch Fanni (1993), Kocsis Dóra (1993), Kovács Dóra Ramóna (1993), Szikora Tímea (1992), Sörös Dóra (1993), Tabajdi Berta (1993)

2. Borsod-A-Z - Ságvári Endre Gimnázium, Kazincbarcika                     
Testnevelő tanár/ Felkészítő:
Kovács László/ Móth Éva  
Barna Beatrix (1994), Gruik Bettina (1994), Hajdú Zsófia (1994), Hegyi Dorina Elina (1994), Kőhalmi Boglárka (1993), Kulcsár Bianka (1992), Matuscsák Nikolett (1992), Prága Emese (1993), Szűcs Kornélia (1992), Tanyi Ramóna (1993), Veres Vivien (1994), Viszlai Aida (1991)

3. Békés - Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Békéscsaba
Testnevelő tanár/ Felkészítő:
Benkőné Petri Szilvia         
Fábián Magdolna (1993), Fazekas Annamária (1994), Frankó Nikolett Anett (1992), Juhos Enikő (1992), Kocsis Adél (1993), Petrovszki Ágnes (1992), Prágai Adrienn (1992), Turbucz Tekla (1995), Varga Dóra (1995), Végh Viktória (1992), Zsilák Urbán Petra (1992)

4. BUDAPEST - Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest       
Testnevelő tanár/ Felkészítő:
Skoumal György                
Benkő Johanna (1992), Börcsök Teodóra (1991), Cseh Ágnes (1991), Juhász Dóra (1991), Kaffka Bernadett (1993), Kaffka Eszter (1992), Kurucz Anna (1992), Kurucz Eszter (1993), Lakatos Réka (1991), Manninger Anna (1992), Pásztor Melinda (1992), Szekér Júlia (1991)

5. Hajdú-Bihar - Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen      
Testnevelő tanár/ Felkészítő:
Kiss Andrea                      
Biró Renáta (1993), Bodzay Laura Lujza (1992), Fehér Emese (1991), Laboncz Ágnes (1991), Laboncz Eszter Éva (1993), Pásztor Bianka (1992), Pásztor Boglárka (1992), Rövid Szófia (1993), Szabó Lilla (1994), Tóth Brigitta (1993), Tóth Márta (1994), Vágner Zsuzsa (1993)

6. Komárom-E - Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata              
Testnevelő tanár/ Felkészítő:
Bóna Brigitta
Acsády Zsófia (1992), Angyal Adrienn (1990), Fábián Bianka (1994), Heizer Andrea (1994), Kecskés Dorina (1994), Klenota Barbara (1992), Kovács Ágnes (1992), Kun Barbara (1992), Szeimann Fanni (1990), Takács Petra Renáta (1993), Tóth Zsófia (1994), Urbán Orsolya Alexandra (1995)

7. Tolna - Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium, Bonyhád
Testnevelő tanár/ Felkészítő:
György Ferenc                  
Balogh Barbara (1994), Bodakos Dalma (1992), Dobai Renáta (1992), Kőrösi Zita (1993), Mailach Szimonetta (1993), Nagy Dóra (1993), Pucsli Renáta (1991), Pusztaházi Luca Sára (1995), Szabó Alexandra (1992), Szalai Ágnes (1992)

8. Somogy - Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola, Nagyatád       
Testnevelő tanár/ Felkészítő:
Vránicsné Bődi Ildikó/ Ludány János           
Balaskó Martina (1992), Hegyi Alexandra (1992), Ilics Dóra (1992), Kiss Virág (1991), Kuckó Anita (1991), Mert Enikő (1992), Móricz Zsófia (1993), Nagy Dóra Dorottya (1992), Nagy Kitti (1991), Stocker Zsófia Veronika (1992), Vránics Ildikó (1994)

9. Zala - Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg          
Testnevelő tanár/ Felkészítő:
Halász Istvánné                  
Balla Júlia (1995), CSik Zsófia (1992), Czigli Vivien (1993), Fazekas Anett (1992), Kovács Diána (1994), Lengyel Nóra (1992), Németh Andrea (1992), Rákos Eszter (1993), Sőre Virág (1993), Vajda Ildikó (1990), Vizsy Violetta (1994), Volner ANdrea (1991)

10. Szabolcs-Sz-B - Móricz Zsigmond Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium, Ibrány           
Testnevelő tanár/ Felkészítő
: Imre Győző/ Ferenczi György,Tokaji György           
Csikós Alexandra (1991), Gálik Evelin (1992), Gégény Klaudia (1992), Ráduly Erika (1991), Soltész Dóra (1994), Tokaji Andrea (1991), Tóth Edina (1990), Ujhelyi Renáta (1993), Ujhelyi Zsanett (1993), Veress Nikolett (1994)

11. Heves - Vak Bottyán János Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, Gyöngyös         
Testnevelő tanár/ Felkészítő:
Somody Béla                     
Balog Emese (1994), Bogdány Katalin (1990), Cseri Tímea (1990), Lizák Kitti (1992), Maka Imola (1994), Molnár Anita (1992), Oláh Tímea (1993), Vági Vivien (1993), Veres Vivien (1992)

12. Jász-Nk-Sz - Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Mezőtúr       
Testnevelő tanár/ Felkészítő:
Tokács Anikó/Ducza Árpád                        
Ádám Edina (1991), Farkas Gabriella (1990), Kara Zsófia (1994), Kaszanyi Sára (1991), Kelemen Ildikó (1993), Lázár Lídia (1995), Mészáros Katalin Éva (1990), Takács Dóra (1994), Tóth Tímea (1992)

13. Veszprém - Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola, Pápa     
Testnevelő tanár/ Felkészítő:
Molnár Eszter/ Radványiné Brunner Magdolna         
Bálint Brigitta (1992), Forró Kitti Judit (1993), Fülöp Petra (1991), Major Evelin (1990), Pető Enikő (1991), Pődör Ramóna (1992), Szaller Alexandra (1991), Tóth Daniella Kinga (1993), Tunner Dorina (1993), Török Zsófia (1991)

14. Baranya - Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma, Mohács                 
Testnevelő tanár/ Felkészítő:
Dér László
Aranyi Virág (1994), Fúsz Dalma (1993), Herke Bettina (1992), Kászun Gordana (1992), Németh Nóra (1993), Pencz Alexandra (1993), Schnel Szabina (1992), Szabó Ágnes (1994), Szudár Bernadett (1992), Vincze Daniella (1993), Vincze Viktória (1993)

15. Fejér II - Árpád Szakképző Iskola és Kollégium, Székesfehérvár
Testnevelő tanár/ Felkészítő:
Bernáth István/ Farkasné Szagri Zsuzsa        
Kovács Noémi (1992), Légrádi Katalin (1992), Németh Dóra Anna (1991), Ott Szabina (1991), Pap Dzsenifer (1992), Parrag Bianka (1993), Salamon Ramóna (1994), Schmidt Adrienn (1991), Termő Timea (1994), Tongori Pálma (1994)

16. Pest - Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon, Nagykőrös
Testnevelő tanár/ Felkészítő:
Molnár Attila                     
Csapó Réka (1990), Csapó Renáta (1993), Csapó Zsuzsanna (1992), Csorba Éva (1993), Czeczon Enikő (1995), Karikó Beáta (1993), Lados Réka (1995), M.Szűcs Eszter (1992), Pap Cintia (1990), Pörge Mercédesz (1993), Tihanyi Barbara (1994), Zoboki Laura (1995)

//////////////////////////////////////////////////

CSOPORTBEOSZTÁS

"A" csoport - SZIE Sportcsarnok
A/1
Kazincbarcika, Ságvári Endre Gimnázium
A/2
Gyöngyös, Vak Bottyán János Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium
A/3
Nagyatád, Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola
A/4
Nagykőrös, Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon
"B" csoport - 2. Sz. Általános Iskola Sportcsarnoka
B/1
Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium
B/2
Tata, Eötvös József Gimnázium és Kollégium
B/3
Pápa, Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola
B/4
Budapest, Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium
"C" csoport - 2. Sz. Általános Iskola Sportcsarnoka
C/1
Mohács, Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma
C/2
Mezőtúr, Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
C/3
Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium
C/4
Kiskunhalas, Bibó István Gimnázium
"D" csoport - SZIE Sportcsarnok
D/1
Ibrány, Móricz Zsigmond Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium
D/2
Dunaújváros, Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
D/3
Bonyhád, Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium
D/4
Békéscsaba, Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK

"A" - "D" csoport

   
Mérkőző csapatok
Eredmény
D
3 - 4
Bonyhád
-
Békéscsaba
15-15 (9-5)
D
1 - 2
Ibrány
-
Székesfehérvár
33-13 (19-6)
A
1 - 2
Kazincbarcika
-
Gyöngyös
12-8 (5-3)
A
3 - 4
Nagyatád
-
Nagykőrös
23-10 (11-2)
D
2 - 3
Székesfehérvár
-
Bonyhád
11-34 (4-14)
D
4 - 1
Békéscsaba
-
Ibrány
16-15 (8-11)
A
2 - 3
Gyöngyös
-
Nagyatád
10-12 (7-7)
A
4 - 1
Nagykőrös
-
Kazincbarcika
10-20 (6-11)
D
3 - 1
Bonyhád
-
Ibrány
12-12 (5-7)
D
4 - 2
Békéscsaba
-
Székesfehérvár
23-3 (14-1)
A
4 - 2
Nagykőrös
-
Gyöngyös
11-17 (4-7)
A
3 - 1
Nagyatád
-
Kazincbarcika
9-12 (3-4)

"B" - "C" csoport

   
Mérkőző csapatok
Eredmény
B 1 - 2 Zalaegerszeg - Tata 12-15 (7-9)
B 3 - 4 Pápa - Budapest 11-19 (5-10)
C 1 - 2 Mohács - Mezőtúr 11-14 (3-5)
C 3 - 4 Debrecen - Kiskunhalas 12-17 (4-7)
B 2 - 3 Tata - Pápa 20-10 (9-3)
B 4 - 1 Budapest - Zalaegerszeg 20-10 (14-4)
           
C 2 - 3 Mezőtúr - Debrecen 6-18 (3-8)
C 4 - 1 Kiskunhalas - Mohács 23-11 (12-6)
B 3 - 1 Pápa - Zalaegerszeg 7-13 (4-5)
B 4 - 2 Budapest - Tata 18-13 (11-5)
C 3 - 1 Debrecen - Mohács 19-19 (7-10)
C 4 - 2 Kiskunhalas - Mezőtúr 24-9 (10-5)

"A" CSOPORT                                                                                   

Iskola
1.
2.
3.
4.
Gy
D
V
Dobott gól
Kapott gól
Gólk.
Pont
Hely
Kazincbarcika
12-8
12-9
20-10
3
0
0
44
27
+17
6
I.
Gyöngyös
9-12
10-12
17-11
1
0
2
35
35
0
2
III.
Nagyatád
9-12
12-10
23-10
2
0
1
44
32
+12
4
II.
Nagykőrös
10-20
11-17
10-23
0
0
3
31
60
-29
0
IV.

 "B" CSOPORT

Iskola
1.
2.
3.
4.
Gy
D
V
Dobott gól
Kapott gól
Gólk.
Pont
Hely
Zalaegerszeg
12-15
13-7
10-20
1
0
2
36
42
-6
2
III.
Tata
15-12
20-10
13-18
2
0
1
48
40
+8
4
II.
Pápa
7-13
10-20
11-19
0
0
3
28
52
-24
0
IV.
Budapest
20-10
18-13
19-11
3
0
0
57
34
+23
6
I.

"C" CSOPORT

Iskola
1.
2.
3.
4.
Gy
D
V
Dobott gól
Kapott gól
Gólk.
Pont
Hely
Mohács
11-14
19-19
11-23
0
1
2
41
56
-15
1
IV.
Mezőtúr
14-11
6-18
9-24
1
0
2
29
53
-24
2
III.
Debrecen
19-19
18-6
12-17
1
1
1
49
42
+7
3
II.
Kiskunhalas
23-11
24-9
17-12
3
0
0
64
32
+32
6
I.

"D" CSOPORT

Iskola
1.
2.
3.
4.
Gy
D
V
Dobott gól
Kapott gól
Gólk.
Pont
Hely
Ibrány
33-13
12-12
15-16
1
1
1
60
41
+19
3
III.
Székesfehérvár
13-33
11-34
3-23
0
0
3
27
90
-63
0
IV.
Bonyhád
12-12
34-11
15-15
1
2
0
61
38
+23
4
II.
Békéscsaba
16-15
23-3
15-15
2
1
0
54
33
+21
5
I.

CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYE

"A"
Csapat
"B"
Csapat
"C"
Csapat
"D"
Csapat
A/I Kazincbarcika B/I Budapest C/I Kiskunhalas D/I Békéscsaba
A/II Nagyatád B/II Tata C/II Debrecen D/II Bonyhád
A/III Gyöngyös B/III Zalaegerszeg C/III Mezőtúr D/III Ibrány
A/IV Nagykőrös B/IV Pápa C/IV Mohács D/IV Székesfehérvár

MÉRKŐZÉSEK
XIII-XVI. HELYÉRT

  Csoport Csapat   Csapat Eredmény
Q AIV-BIV Nagykőrös - Pápa 5-18 (3-6)
R CIV-DIV Mohács - Székesfehérvár 18-11 (9-3)
Csoport Csapat   Csapat Eredmény
15-16. helyért Q vesztes - R vesztes Nagykőrös - Székesfehérvár 13-28 (6-14 )
13-14. helyért Q győztes - R győztes Pápa - Mohács 11-10 (7-7)

IX-XII. HELYÉRT

  Csoport Csapat   Csapat Eredmény
M AIII-BIII Gyöngyös - Zalaegerszeg 8-13 (4-7)
N CIII-DIII Mezőtúr - Ibrány 10-15 (5-7)
Csoport Csapat   Csapat Eredmény
11-12. helyért M vesztes - N vesztes Gyöngyös - Mezőtúr 11-10 (2-6)
9-10. helyért M győztes - N győztes Zalaegerszeg - Ibrány 16-14 (8-6)

V-VIII. HELYÉRT

  Csoport Csapat   Csapat Eredmény
I AII-BII Nagyatád - Tata 13-23 (7-12)
J CII-DII Debrecen - Bonyhád 20-19 (11-6)
Csoport Csapat   Csapat Eredmény
7-8. helyért I vesztes - J vesztes Nagyatád - Bonyhád 13-27 (5-12)
5-6. helyért I győztes - J győztes Tata - Debrecen 16-17 (6-7)

I-IV. HELYÉRT

  Csoport Csapat   Csapat Eredmény
G AI-BI Kazincbarcika - Budapest 14-13 (4-6)
H CI-DI Kiskunhalas - Békéscsaba 15-9 (5-4)
Csoport Csapat   Csapat Eredmény
3-4. helyért G vesztes-H vesztes Budapest - Békéscsaba 16-21 (8-11)
1-2. helyért G győztes-H győztes Kazincbarcika - Kiskunhalas 7-9 (4-4)

 

Cím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Tel.: 06-(1) 460-6913 Fax: 06-(1) 460-6914
E-mail: mdszok@mdsz.hu
2007 - 2KAL Informatika