2008/2009. TANÉVI
TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA
ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY
Pápa - Városi Sportcsarnok, 2009. március 20-22.

 

 

Tollaslabda OD - "B" kat. - Végeredmény (doc)

Tollaslabda OD - "A" kat. - Végeredmény (excel)

 

 

Beszámoló
a Tollaslabda Diákolimpia Országos Döntőjéről

A Diákolimpia Országos Döntőjét az elnökség Döntése értelmében 2009. március 20-22. között Pápán, a Városi Sportcsarnokban rendezte meg a Killián Diáksport Egyesület.

Az előkészületek a legnagyobb rendben zajlottak. A versenyen való indulásra 15 megye és Budapest 199 közoktatási intézményéből 416 tanuló szerzett jogot. A sorsolás a versenykiírásban rögzített időpontban az első negyedéves ranglista alapján történt.  Az indulásra jogosultak közül az "A" kategória sorsolását követően 4 fő nevezését visszamondták, rajtuk kívül 7-en nem jelentek meg a versenyen. A III. korcsoportos lányok táblájában ezért egy nagyon egyszerű - de szerintünk ésszerű - változtatást eszközöltünk, melyről a technikai értekezleten mindenkit tájékoztattunk. Az említett körülmények nehezítik a lebonyolítást, a verseny szempontjából pedig egyáltalán nem szerencsések, mert a táblára kerülés így néha irreálisan egyszerű volt néhány versenyzőnek. A kiemelés szabályát pedig - nem csupán ennek a versenynek a tapasztalatai alapján - érdemes volna átgondolni, hiszen a szabad kártyával induló Dellenbach Rudolf (egyáltalán nem meglepően!) megnyerte a versenyt. Nagyon sokan előre a nyakába akasztották volna az aranyérmet.
Elkészülte után az MTLSZ honlapján mindenki számára elérhetővé váltak az "A" kategóriában a csoportok és a főtáblák. Elkészült a tervezett időrend is, ami szintén felkerült az internetre.
A "B" kategóriában a sorsolást a számítógép jótékony segítségének köszönhetően az előző évek tapasztalatait alapul véve csak a regisztráció után végeztük el. Így jóval korábban kiderült a hiányzók személyének egy része, őket már nem akartuk pályára szólítani. A verseny legnagyobb segítsége a svájci sorsoló program volt, amiért külön köszönet illeti az alkotókat.
A zaklatottabb indulást követően az előre tervezett időbeosztás szerint, fennakadás nélkül folytak a "B" kategória mérkőzései. A versenykiírásban rögzített legalább 4 forduló helyett a versenybíróság úgy döntött, hogy él a ponthatár változtatás lehetőségével, 15 pontig játszanak a gyerekek, így 6 forduló lejátszására nyílik mód. A 6. fordulót követően a vegyes rendszer alapján az 1-3. helyért rendezünk helyosztókat, amennyiben ez szükséges. Erről, és a vasárnapi időrend változásáról értelem szerűen tájékoztattuk a megjelenteket a technikai értekezleten. Nem érkezett meg a benevezettek közül 4 játékos, menet közben visszalépett 7 játékos. A program kiválóan kezelte ezeket a módosításokat is, megkönnyítve a versenybíróság dolgát. Az utolsó forduló előtti visszalépés azonban hozott olyan helyzetet, hogy a beígért 6 mérkőzést néhány játékos nem teljesíthette (ők vannak a táblában piros színnel jelölve). A helyosztók előtt minden érintettet tájékoztattunk az adott versenyszám rájátszásának módjáról, amelyeket minden esetben valamennyien elfogadtak.

Hozzám semmi negatív észrevétel nem jutott el a versennyel kapcsolatban. Minden a tervezettek szerint zajlott, a lejátszott mérkőzések nagy száma ellenére - több mint 950 mérkőzést bonyolítottunk le a 3 nap alatt - különösebb fennakadás nem volt. Akivel volt időm szót váltani, mindenki csak arról győzött meg, hogy színvonalas verseny zajlik, a "B" kategóriában sok a tehetséges fiatal, a sportág népszerűsítése, a szélesebb tömegbázis megteremtése ezzel a versennyel nagyon jó propagandát kap.
Természetesen probléma nélkül nem zajlik egy ekkora rendezvény. Egy alkalommal a szegedi csapat egyik vezetője jelezte a versenybíróságnak rosszallását, hogy kívülről szólt bele szülő/vezető a mérkőzés eredményébe. A kérésének megfelelően játékvezetőt küldtem a pályára, de addig a mérkőzést nem állították meg, így néhány labdamenetet lejátszottak apályán mérkőző felek. Elmondásuk szerint ez befolyásolta a mérkőzés végeredményét. Én később beszéltem a "vétkes" vezetővel, aki elismerte, hogy nem a technikai értekezleten elmondottaknak megfelelően cselekedett, de sérelmezte, hogy egyértelmű háló hibát miért nem mond be a játékos. Megegyeztünk, hogy ez akkor sem sportszerű magatartás. A másik problémát a menet közben önként "pályára lépő" játékvezető okozta, aki az egyik nagykőrösi gyerek szoros mérkőzésén kérés és küldés nélkül ment oda játszma közben a mérkőzéshez, és tevékenységével a sértett fél vezetőjének elmondása alapján befolyásolta az eredményt. A vezető kielégítőnek találta, hogy egyáltalán meghallgattuk, nem kívánt semmilyen következményt, csupán az ilyen esetek lehetséges elkerülését megelőzendő jelezte, hogy szerinte nem szerencsés az ilyen intézkedés.

Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a Pápa Városi Sportcsarnok továbbra is méltó helyszíne egy ilyen rangos eseménynek. Mindenkinek hasonló jó körülményeket kívánok egy ilyen esemény megrendezéséhez!
Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni a számítástechnikai háttérmunkáért Wenczel Mariannának, Zsuponics Lászlónak és Bálega Tibor főtitkárnak, a verseny előkészítésében és lebonyolításában  nyújtott segítségéért Hernádi Tamásnak, Eisler Ottónénak és Németh Károlynénak. A Veszprém megyei Sport Hivatalnak és a Magyar Tollaslabda Szövetségnek a felajánlott tiszteletdíjakért, Perényi Miklósnak, Perényi Miklósné Andinak, Lábodi Lászlónak, Németh Istvánnak a versenyen való közreműködésért.

Ami a játékvezetőket illeti, az elmúlt évhez képest nem változott a jelen lévők létszáma, de a kritikus mérkőzésekre mindig került játékvezető.

Külön kiemelésre érdemes, hogy a VICTOR Sport minden résztvevőnek ajándékozott egy csuklószorítót, és a dobogós helyezetteknek 4.000 3.000 és 2.000 Ft értékű VICTOR ajándékutalványt. Az összes játékos nevében ezúton is köszönöm a nemes cselekedetet!

Továbbra is örvendetes a "B" kategória létszámának emelkedése. A hírek szerint ismét lesz olyan játékos, aki a Döntőt követően az igazoltak táborát erősíti majd. Általánosságban az is elmondható, hogy az alacsonyabb korosztályokban közel áll a "B" kategória élmezőnye a "versenyzőkhöz", egy-egy korcsoportban pedig nagyon kiegyenlített ez az élmezőny.

A verseny végeztével egy rövidke értékelő lapon kértem a véleményeket, amelyeknek elemzésére még nem jutott idő. Első olvasásra akad benne használható javaslat, további vitára okot adó felvetés, de erről csak tüzetesebb értékelés után van értelme beszélni.

A problémákat továbbra is az intézmények nem egészen megfelelő "hozzáállása" okozza. Nem együttműködők, ahol nincs olyan koordinátor, aki szívén viseli az ügyet, ott elég nehéz dűlőre jutni. Az a tény azonban nagyon örvendetes, hogy egyre több helyen akadnak ilyen jó indulatú kollégák. Mindenkinek csak hasonló gondolkodású partnereket kívánhatok.

Köszönöm, hogy szenteltetek időt rövid beszámolóm végigolvasására.

Pápa, 2009. március 23.

                                                                                                                 Horváth Attila

 



Cím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Tel.: 06-(1) 460-6913 Fax: 06-(1) 460-6914
E-mail: mdszok@mdsz.hu
2007 - 2KAL Informatika