2008/2009. TANÉVI
LEÁNY LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA
V-VI. KORCSOPORT

AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE
Kisvárda, 2009. május 23-24.

 

Hely:
Megye:
Iskola:
Település:
Testnevelő tanár / Felkészítő:
1
Győr-M-S
Bercsényi Miklós Közlekedési Középiskola és Sportiskolai Módszertani Központ
Győr
Berzsenyi Anna
2
Zala
Apáczai Csere János Általános Művelődési Központ
Zalaegerszeg
Rózsás Istvánné
3
Vas
Szent-Györgyi Albert Középiskola
Szombathely
Boros András
4
Békés
Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium
Békéscsaba
Bárdos Tibor
5
Hajdú-Bihar I
Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Püspökladány
Lovas Norbert/Szilágyi Péter György
6
BUDAPEST
Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzat Dózsa György Gimnáziuma
Budapest
Mester Attila
7
Bács-Kiskun
Móra Ferenc Gimnázium
Kiskunfélegyháza
Nagy Ferenc
8
Veszprém
Lovassy László Gimnázium
Veszprém
Sipőcz Zoltán
9
Hajdú-Bihar II
Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola
Debrecen
Kiss Barna András
10
Tolna
I. Béla Gimnázium
Szekszárd
Ruip László
11
Komárom-E
Eötvös József Gimnázium és Kollégium
Tata
Kovács András
12
Fejér
Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Dunaújváros
Horváth István
13
Pest
Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium
Vác
Fábián Gábor
14
Szabolcs-Sz-B II
Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
Kisvárda
Juhász Béla
15
Jász-Nk-Sz
Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola Gimnázium és Kollégium
Karcag
Bujdosó Attila
16
Borsod-A-Z I
Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium
Kazincbarcika
Mátyás József
17
Somogy
Táncsics Mihály Gimnázium
Kaposvár
Horváth Tibor
18
Borsod-A-Z II
Sárospataki Református Kollégium Gimnázium
Sárospatak
Punyi Gyula
19
Nógrád
Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola
Salgótarján
Oláh Sándor
20
Szabolcs-Sz-B I
Kölcsey Ferenc Gimnázium
Nyíregyháza
Bertáné Palatics Mária

Visszalépett:
Baranya I, Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola, Pécs - helyette Borsod-A-Z II ( megyebajnokságot 19 csapattal rendezték)
Heves I, Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Eger - helyette Hajdú-B II (megyebajnokságot 11 csapattal rendezték, majd sorsolással került be)

Nem nevezett: Csongrád - helyette Szabolcs-Sz-B II (rendező megye 2. helyezett csapata

Gólkirálynő: Vágó Fanni, Győr - 28 gól
Legjobb játékos: Pas Alexandra, Szombathely
Legjobb kapus: Sipos Lilla, Győr
All star
Sipos Lilla, Győr
Vágó Fanni, Győr
Szlovák Krisztina, Budapest
Pas Alexandra, Szombathely
Németh Veronika, Zalaegerszeg
Papp Andrea, Püspökladány
Pasker Renáta, Dunaújváros
Hegedűs Gabriella, Veszprém
Üveges Katalin, Kiskunfélegyháza
Pallag Ágnes, Békéscsaba

1. Bercsényi Miklós Közlekedési Középiskola és Sportiskolai Módszertani Központ, Győr

Beke Adrienn (1993)
Bugár Kinga (1992)
Horváth Evelin (1992)
Kiss Tóth Kitti (1992)
Sipos Lilla (1992)
Stefán Anita (1990)
Szabó Szimonetta (1993)
Szűcs Adrienn (1990)
Szücs Vivien (1993)
Vágó Fanni (1991)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Berzsenyi Anna

2. Apáczai Csere János Általános Művelődési Központ, Zalaegerszeg

Andris Dorottya (1994)
Bedő Ágnes (1993)
Csóbor Katalin (1994)
Csondor Bianka (1991)
Doszpoth Diána (1993)
Luczi Evelin (1993)
Mikolics Andrea (1991)
Németh Veronika (1990)
Puskás Nóra (1990)
Vörös Viktória (1993)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Rózsás Istvánné

3. Szent-Györgyi Albert Középiskola, Szombathely

Keresi Szimonetta (1991)
Kovács Noémi (1993)
Marsai Nikoletta (1992)
Nagy Bianka (1993)
Nagy Ramóna (1991)
Palkovics Anikó (1994)
Pas Alexandra (1992)
Rába Anita (1992)
Tóth Eszter (1991)
Udvardy Klaudia Anna (1991)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Boros András

4. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, Békéscsaba

Bali Mariann (1992)
Horváth Kitti (1993)
Jankulár Zita (1993)
Kropok Alexandra (1990)
Lipták Lilla (1993)
Molnár Nikolett (1991)
Pallag Ágnes (1993)
Samu Nóra (1993)
Takács Barbara (1993)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Bárdos Tibor

5. Karacs Ferenc Gimázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Püspökladány

Bai Krisztina (1993)
Erős Zsanett (1993)
Fórián Brigitta (1991)
Horváth Viktória (1992)
Jakab Mária (1992)
Kóti Lilla (1991)
Pál Dorina (1993)
Papp Andrea (1991)
Tóth Angelika (1993)
Tóth Éva (1992)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Lovas Norbert/Szilágyi Péter György

6. Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzat Dózsa György Gimnáziuma, Budapest

Balogh Henrietta- (1993)
Géczi Barbara- (1995)
Krisztin Sára- (1991)
Ködmön Kinga- (1991)
Szlovák Krisztina- (1992)
Tóth Nikolett- (1992)
Veres Réka- (1993)
Víg Viktória- (1991)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Mester Attila

7. Móra Ferenc Gimnázium, Kiskunfélegyháza

Bali Cintia (1991)
Fazekas Timea (1991)
Ficsor Mónika (1992)
Kanyó Fanni (1991)
Kis Regina (1991)
Kiss Anikó (1991)
Kovács Klaudia (1990)
Rácz Enikő (1990)
Szalontai Tímea (1993)
Üveges Katalin (1989)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Nagy Ferenc

8. Lovassy László Gimnázium, Veszprém

Albrecht Dorisz (1992)
Csepely Bettina (1991)
Csontó Dorottya (1992)
Hegedűs Gabriella (1992)
Horváth Anna (1992)
Horváth Sára (1992)
Lang Nikolett (1993)
Szokoli Teodóra (1992)
Tanay Ramóna (1990)
Varga Kinga (1992)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Sipőcz Zoltán

9. Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola, Debrecen

Bajkor Evelin (1993)
Deczki Vanda Kinga (1993)
Harsányi Andrea (1990)
Kocsárdi Annamária (1990)
Oláh Anikó (1992)
Papp Alexandra (1990)
Tar Csilla Eszter (1990)
Tóth Vivien (1991)
Varga Gizella (1989)
Virág Szimonetta (1992)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Kiss Barna András

10. I. Béla Gimnázium, Szekszárd

Baki Eszter (1991)
Ganczer Hajnalka (1991)
Kaló Zsófia (1993)
Klézli Szandra (1991)
Kosztyi Kata (1993)
Nyéki Anikó (1990)
Telegdi Nóra (1993)
Zhorela Éva (1990)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Ruip László

11. Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata

Boros Zsófia (1992)
Czanek Anita (1991)
Halász Ágota (1989)
Lendvai Evelin (1993)
Miklós Melánia (1991)
Petzke Anna (1991)
Szél Kata Gabriella (1992)
Szentesi Regina (1991)
Talabér Alexandra (1991)
Török Nikolett (1991)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Kovács András

12. Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Dunaújváros

Fekete Dorina (1992)
Gyöngyösi Éva (1993)
Hrozik Sarolta (1993)
Józsa Klaudia (1991)
Korcsog Dóra (1992)
Nagy Beatrix (1991)
Pasker Renáta (1992)
Sraj Bernadett (1990)
Tóta Ildikó (1991)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Horváth István

13. Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium, Vác

Erős Tímea (1993)
Forgács Dorottya (1993)
Herczeg Beáta (1992)
Horváth Andrea (1991)
Jakubecz Júlia (1992)
Sipeki Flóra (1991)
Stedra Emese (1992)
Szabó Anett (1991)
Urbán Anett (1990)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Fábián Gábor

14. Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda

Balla Éda (1993)
Barabás Éva (1992)
Bardi Klaudia Barbara (1993)
Dzsubák Andrea (1992)
Hornyák Eszter Orsolya (1992)
Katona Katalin (1993)
Pólik Emese (1993)
Polyák Mónika (1990)
Spanyol Evelin (1993)
Szopkó Beáta (1992)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Juhász Béla

15. Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium, Karcag

Csermák Fanni (1992)
Fehér Odett (1993)
Holocsi Evelin (1990)
Kálmán Enikő (1991)
Mészáros Zsuzsa Edina (1990)
Rácz Kinga (1992)
Saliga Nikolett (1992)
Törzsök Katalin (1993)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Bujdosó Attila

16. Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium, Kazincbarcika

Balogh Dalma (1991)
Balogh Réka (1990)
Bódi Szidónia (1993)
Drótos Natália (1993)
Gáspár Lilla (1990)
Ignéczy Klaudia (1993)
Klipper Adrien (1991)
Madarász Erika (1992)
Ménes Nikolett (1989)
Tóth Klaudia Barbara (1992)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Mátyás József

17. Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár

Bódi Viktória (1990)
Egyed Janka (1993)
Eigner Eszter (1993)
Grátz Sarolt (1992)
Kalocsai Tamara (1992)
Kercsó Barbara (1993)
Korompay Rebeka (1992)
Makai Réka (1990)
Potó Bianka (1992)
Vári Fanni (1990)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Horváth Tibor

18. Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Sárospatak

Bartus Sarolta (1994)
Csernyu Ivett (1990)
Farkas Marianna (1993)
Farkas Nóra (1994)
Márki Erika (1993)
Miku Gizella (1989)
Nagy Vanda (1990)
Szebényi Andrea (1990)
Szőgyényi Nikolett (1992)
Takács Brigitta (1989)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Punyi Gyula

19. Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola, Salgótarján

Ács Noémi (1989)
Kecskés Rita (1993)
Koszta Viktória (1991)
Nagy Zsuzsanna (1993)
Paragi Imola Kitti (1993)
Szebeni Dóra (1993)
Tolmácsi Csenge (1992)
Tóth Bernadett (1993)
Vukovics Andrea (1989)
Zrupkó Diána (1991)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Oláh Sándor

20. Kölcsey Ferenc Gimnázium, Nyíregyháza

Bíró Bella (1993)
Boda Daniella (1993)
Kárpáti Sziszka (1993)
Kazár Rebeka (1994)
Kelemen Gréta (1991)
Kurucz Gabriella (1992)
Oláh Dóra (1992)
Rák Zsófia (1991)
Süveg Zsuzsanna (1992)
Szennai Adrienn (1990)

Testnevelő tanár/ Felkészítő: Bertáné Palatics Mária

További képek és részletes eredmények Diákturisztika honlapunkon olvasható.

Csoportbeosztás:

A csoport B csoport
A1. Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda B1. Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Sárospatak
A2. Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Dunaújváros B2. Szentannai Sámuel Mezogazdasági Szakközépiskol, Gimnázium és Kollégium, Karcag
A3. Apáczai Csere János Általános Művelődési Központ, Zalaegerszeg B3. Budapest Fováros XV. Kerület Önkormányzat Dózsa György Gimnáziuma, Budapest
A4. Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola, Salgótarján B4. Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola, Debrecen
A5. Bercsényi Miklós Közlekedési Középiskola és Sportiskolai Módszertani Központ, Győr B5. Karacs Ferenc Gimázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Püspökladány
C csoport D csoport
C1 Surányi Endre Szakképzo Iskola és Kollégium, Kazincbarcika D1 Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata
C2 Szent-Györgyi Albert Középiskola, Szombathely D2 Lovassy László Gimnázium, Veszprém
C3 I. Béla Gimnázium, Szekszárd D3 Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, Békéscsaba
C4 Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár D4 Kölcsey Ferenc Gimnázium, Nyíregyháza
C5 Móra Ferenc Gimnázium, Kiskunfélegyháza D5 Boronkay György Muszaki Középiskola és Gimnázium, Vác

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK

A1
Kisvárda
-
A2
Dunaújváros
2-3
A4
Salgótarján
-
A5
Győr
0-10
A1
Kisvárda
-
A3
Zalaegerszeg
1-12
A5
Győr
-
A2
Dunaújváros
15-1
A3
Zalaegerszeg
-
A4
Salgótarján
7-1
A5
Győr
-
A1
Kisvárda
16-0
A2
Dunaújváros
-
A3
Zalaegerszeg
1-9
A1
Kisvárda
-
A4
Salgótarján
3-1
A5
Győr
-
A3
Zalaegerszeg
14-3
A4
Salgótarján
-
A2
Dunaújváros
2-2
B1
Sárospatak
-
B2
Karcag
1-2
B4
Debrecen
-
B5
Püspökladány
0-0
B1
Sárospatak
-
B3
Budapest
2-12
B5
Püspökladány
-
B2
Karcag
2-0
B3
Budapest
-
B4
Debrecen
1-1
B5
Püspökladány
-
B1
Sárospatak
7-1
B2
Karcag
-
B3
Budapest
0-4
B1
Sárospatak
-
B4
Debrecen
1-11
B5
Püspökladány
-
B3
Budapest
3-3
B4
Debrecen
-
B2
Karcag
4-0
C1
Kazincbarcika
-
C2
Szombathely
2-12
C4
Kaposvár
-
C5
Kiskunfélegyháza
0-2
C1
Kazincbarcika
-
C3
Szekszárd
1-3
C5
Kiskunfélegyháza
-
C2
Szombathely
2-5
C3
Szekszárd
-
C4
Kaposvár
3-0
C5
Kiskunfélegyháza
-
C1
Kazincbarcika
6-1
C2
Szombathely
-
C3
Szekszárd
5-1
C1
Kazincbarcika
-
C4
Kaposvár
1-0
C5
Kiskunfélegyháza
-
C3
Szekszárd
5-1
C4
Kaposvár
-
C2
Szombathely
1-6
D1
Tata
-
D2
Veszprém
1-4
D4
Nyíregyháza
-
D5
Vác
0-2
D1
Tata
-
D3
Békéscsaba
1-5
D5
Vác
-
D2
Veszprém
3-7
D3
Békéscsaba
-
D4
Nyíregyháza
12-0
D5
Vác
-
D1
Tata
2-3
D2
Veszprém
-
D3
Békéscsaba
2-3
D1
Tata
-
D4
Nyíregyháza
4-1
D5
Vác
-
D3
Békéscsaba
2-4
D4
Nyíregyháza
-
D2
Veszprém
1-2

 

"A" CSOPORT
Kisvárda
Dunaújváros
Zalaegerszeg
Salgótarján
Győr
GY/D/V
Gólk.
pont
hely
Kisvárda
2-3
1-12
3-1
0-16
1/0/3
6-32
-26
3
IV
Dunaújváros
3-2
1-9
2-2
1-15
1/1/2
7-28
-21
4
III
Zalaegerszeg
12-1
9-1
7-1
3-14
3/0/1
31-17
+14
9
II
Salgótarján
1-3
2-2
1-7
0-10
0/1/3
4-22
-18
1
V
Győr
16-0
15-1
14-3
10-0
4/0/0
55-4
+51
12
I

 

"B" CSOPORT
Sárospatak
Karcag
Budapest
Debrecen
Püspökladány
GY/D/V
gól k.
pont
hely
Sárospatak
1-2
2-12
1-11
1-7
0/0/4
5-32
-27
0
V
Karcag
2-1
0-4
0-4
0-2
1/03
2-11
-9
3
IV
Budapest
12-2
4-0
1-1
3-3
2/2/0
20-6
+14
8*
I
Debrecen
11-1
4-0
1-1
0-0
2/2/0
16-2
+14
8*
III
Püspökladány
7-1
2-0
3-3
0-0
2/2/0
12-4
+8
8*
II
"B"
CSOPORT
Budapest
Debrecen
Püspökladány
GY/D/V
gólk.
hely
Budapest
1-1
3-3
2/2/0
4-4   0
I
Debrecen
1-1
0-0
2/2/0
1-1   0
III
Püspökladány
3-3
0-0
2/2/0
3-3   0
II

3 csapat holtversenye esetén:
a.  A holtversenyen kívüli csapat elleni eredményeket figyelmen kívül kell hagyni                
b.  A holtversenyben lévő csapatok egymás ellen elért eredményei alapján a jobb gólkülönbség dönt.         -> egyenlő
c.  Egyenlőség esetén a több gólt elért csapat kerül előbbre.  -> Budapest: 4, Püspökladány: 3, Debrecen: 1

"C" CSOPORT

Kazincbarcika

Szombathely

Szekszárd

Kaposvár

Kiskunfélegyháza

GY/D/V

gólk.

pont

hely

Kazincbarcika
2-12
1-3
1-0
1-6
1/0/3
5-21
-16
3
IV
Szombathely
12-2
5-1
6-1
5-2
4/0/0
28-6
22
12
I
Szekszárd
3-1
1-5
3-0
1-5
2/0/2
8-11
-3
6
III
Kaposvár
0-1
1-6
0-3
0-2
0/0/4
1-12
-11
0
V
Kiskunfélegyháza
6-1
2-5
5-1
2-0
3/0/1
15-7
8
9
II

 

"D" CSOPORT
Tata
Veszprém
Békéscsaba
Nyíregyháza
Vác
GY/D/V
gól k.
pont
hely
Tata
1-4
1-5
4-1
3-2
2/0/2
9-12
-3
6
III
Veszprém
4-1
2-3
2-1
7-3
3/0/1
15-8
7
9
II
Békéscsaba
5-1
3-2
10-0
4-2
4/0/1
22-5
+17
12
I
Nyíregyháza
1-4
1-2
0-10
0-2
0/0/4
2-18
-16
0
V
Vác
2-3
3-7
2-4
2-0
1/0/0
9-14
-5
3
IV

Helyosztók
IX-XII. helyért

A3 Dunaújváros - B3 Debrecen 0-4
C3 Szekszárd - D3 Tata 4-0
  Dunaújváros -   Tata 4-6
  Debrecen -   Szekszárd 5-0

XIII-XVI. helyért

A4
Kisvárda
-
B4
Karcag
2-1
C4
Kazincbarcika
-
D4
Vác
1-2
 
Karcag
-
Kazincbarcika
3-2
 
Kisvárda
-
Vác
1-6

XVII-XX. Helyért

A5
Salgótarján
-
B5
Sárospatak
1-3
C5
Kaposvár
-
D5
Nyíregyháza
2-1
 
Salgótarján
-
Nyíregyháza
5-0
Sárospatak
-
Kaposvár
3-4

Középdöntő

A1
Győr
-
B2
Püspökladány
5-2
B1
Budapest
-
A2
Zalaegerszeg
1-1 büntetőkkel 3-4
C1
Szombathely
-
D2
Veszprém
6-1
D1
Békéscsaba
-
C2
Kiskunfélegyháza
4-0

 Elődöntő

  Püspökladány
-
Veszprém
2-1
Budapest
-
Kiskunfélegyháza
6-2
Győr
-
Szombathely
6-3
Zalaegerszeg
-
Békéscsaba
5-4

Helyosztók
VII-VIII. helyért

Veszprém
-
Kiskunfélegyháza
3-5

V-VI. helyért

Püspökladány
-
Budapest
3-3 büntetőkkel 5-4

III-IV. helyért

Szombathely
-
Békéscsaba
9-3

Döntő I-II. helyért

Győr
-
Zalaegerszeg
4-0

 

Cím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Tel.: 06-(1) 460-6913 Fax: 06-(1) 460-6914
E-mail: mdszok@mdsz.hu
2007 - 2KAL Informatika