2007/2008. TANÉVI
16. VODAFONE SULIPÓLÓ DIÁKOLIMPIA
ORSZÁGOS DÖNTŐK

 

356 csapat képviseletében 64 helyi győztes mérkőzött az Országos Döntő három helyszínén, három fiú és három leány korcsoportban.
A rekord létszámú mezőny rendkívül kiegyensúlyozott volt! A helyezések több esetben büntetőkkel dőltek el. Vácon az elődöntőbe jutásért is új mérkőzést játszottak a sátoraljaújhelyi II. Rákóczi és a szegedi Fiumei úti általános iskola csapatai, mert a csoportban az eredményük teljesen azonos volt.
Új győzteseket köszönthettünk a 3/4 osztályosoknál, a fiúknál a szombathelyi Gothard, a leányoknál a salgótarjáni Beszterce csapatát.
A Fiú 5/6 osztályosoknál folytatta sikersorozatát a csongrádi Ének-Zene általános iskola csapata.
A két további leány korosztályban a korábban már többszörös győztes szentesi Koszta József általános iskola csapatai végeztek az első helyen.
A 7/8 osztályos fiúk versenyét gólkülönbséggel a szegedi Dugonics Gimnázium csapata nyerte. Dicséretes a nyíregyházi Eötvös, és a kaposvári Zrínyi III. helye a további fiú kategóriában, valamint a csongrádi Kossuth Lajos 3/4 osztályos leány csapatának második helye.

 

2008. JÚNIUS 10., CSONGRÁD

Fiú II. korcsoport 3/4 osztály (12 csapat)
1. Gothard Jenő Általános Iskola, Szombathely
                  Győztes csapat: Jenei Dániel, Kovács Máté, Kásás Botond, Juhász Máté, Fejes Barna, Nagy Olivér, Hajmási András, Gróf Mátyás,
                                              Vörös Márk. Felkészítő: Kis István
2. Koszta József Általános Iskola, Szentes                   
3. Zrínyi Ilona Általános Iskola, Kaposvár                   

Döntő: Gothard - Koszta 5-3                                    

 

Leány III. korcsoport 5/6 osztály (5 csapat)
1. Koszta József Általános Iskola, Szentes                   
                  Győztes csapat: Bene Viktória, Vidovics Kata, Vecseri Dorina, Oltyán Dóra, Bartucz Dóra, Baranyi Szonja, Juhász Nóra, Szécsi Anikó,                                               Nemes Bettina. Felkészítő: Oltyán Gyula
2. Szent Erzsébet Általános Iskola, Szentes                  
3. Vasvári Pál Általános Iskola, Dunaújváros               


Döntő: Koszta - Szt. Erzsébet 2-2 
(Gólkülönbség döntött)

 

KÉPEK AZ ORSZÁGOS DÖNTŐRŐL

 

 

////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

2008. JÚNIUS 11., KECSKEMÉT

Fiú IV. korcsoport 7/8 osztály (16 csapat)
1. Dugonics András Gimnázium és Általános Iskola, Szeged 
                  Győztes csapat: Nagy Milán, Laczkó Attila, Szabó András, Bárkányi Tamás, Stefán Márk, Stefán Máté, Zsigri Bence, Papp Viktor.                                               Felkészítő: Nagy János
2. Németh László Általános Iskola, Hódmezővásárhely
3. Eszterházy Károly TF Gyakorló Általános Iskola, Eger                  

Dugonics - Németh 4-5                                             
Dugonics - Eszterházy 3-1
Eszterházy - Németh 5-4
(Gólkülönbség döntött)


Leány II. korcsoport 3/4 osztály (7 csapat)
1. SKÁID Beszterce ltp. Tagiskola, Salgótarján            
                  Győztes csapat: Tóth Zsófia, Bakos Cintia, Bensouici Inez, Géczi Luca, Lehoczki Orsolya, Filkos Gréta, Tóth Júlia, Vajvoda Gabriella,                                               Paróczi Lilla Fanni. Felkészítő: Szabó Attila
2. Kossuth Lajos Általános Iskola, Csongrád               
3. Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola, Eger 

Döntő: Beszterce - Kossuth 7-6

 

KÉPEK AZ ORSZÁGOS DÖNTŐRŐL

  

////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

 

2008. JÚNIUS 12., VÁC

Fiú III. korcsoport 5/6 osztály (17 csapat)
1. Ének-Zene Általános Iskola, Csongrád                    
                  Győztes csapat: Bodor Csanád, Borka Krisztián, Boros Krisztián, Cseh Nándor, Grósz Alex, Lekrinszki Tamás, Kovács János,                                                 Schal Dániel, Szabó Zoltán, Tóth Tibor. Felkészítő: Kozák László
2. Tisza-parti Általános Iskola, Szeged             
3. Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza                      


Döntő: Ének-Zene - Tisza-parti 5-2                           

 

Leány IV. korcsoport 7/8 osztály (7 csapat)
1. Koszta József Általános Iskola, Szentes                   
                  Győztes csapat: Gémes Alexa, Bertók Dorina, Balázs Adrienn, Vecseri Dorina, Vidovics Kata, Bene Viktória, Oltyán Dóra, Mizere Flóra,                                              Juhász Tamara, Bartucz Dóra. Felkészítő: Oltyán Gyula
2. Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola, Eger   
3. Vasvári Pál Általános Iskola, Dunaújváros               


Döntő: Koszta - Kemény 4-0                       

 

KÉPEK AZ ORSZÁGOS DÖNTŐRŐL

                                      

 

 



Cím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Tel.: 06-(1) 460-6913 Fax: 06-(1) 460-6914
E-mail: mdszok@mdsz.hu
2007 - 2KAL Informatika