F

2007/2008. TANÉVI
FUNDANGO SÍ ALPESI DIÁKOLIMPIA
ORSZÁGOS DÖNTŐ
"EK" és "E" KATEGÓRIA
St. Lambrech, 2008. február 29 - március 02.

 

 

FUNDANGO SÍ DIÁKOLIMPIA 2008.

 A FUNDANGO Sí Diákolimpia 2008 évi alpesi döntői az eredeti verseny kiírásnak megfelelően és sikeresen megrendezésre kerültek, a sífutó versenyszámokat a krónikus hazai hó hiány (és egyéb okok) miatt nem sikerült megrendezni.

Az ausztriai St. Lambrecht, ahol először az elmúlt évben rendeztük meg az alpesi diákolimpiát, ez évben is remekül vizsgázott, és a mostoha hóviszonyok ellenére kitűnően előkészített pályákon színvonalas versenyeket tudtunk rendezni. A korábbi Kokaván megrendezett versenyekhez képest a nagyobb távolság és a nagyobb költségek ellenére a résztvevők létszáma nem csökkent. Ez egyben azt is jelzi, hogy a jövőben is hóbiztos és megfelelő minőségű versenypályát kell a Diákolimpia versenyeinek kiválasztani.

A három napos verseny eredményei a MDSZ honlapján olvashatóak, ezért erre külön az értékeléskor nem térek ki, inkább egyéb adatok bemutatásával bizonyítom e versenyek életképességét, és azt a tényt, hogy a sísport utánpótlása szempontjából a hasonló típusú sí versenyek a MSSZ vezetése és a klubok részéről az eddiginél sokkal nagyobb támogatást és érdeklődést érdemelnének.

 A versenyekre 343 nevezés érkezett, elindult 264 fő, a versenyt befejezte illetve értékelést kapott 246 fő. Az arányok hasonlóak az előző évekhez, a pálya tévesztők 18 fős száma viszont a korábbiakhoz képest jóval kevesebb, ami a versenypálya kitűnőségét jelzi.

 A következő adatokat a nevezett létszám alapján készítettem.

A versenyen az ország 14 megyéje és a főváros 343 diákját nevezték, 54 helységből és a főváros 16 kerületéből, összesen 140 tanintézetből (részletek az 1. sz. mellékletben).

A legtöbb nevezés a következő helységekből érkezett:

Ssz.

Település

Iskola

1

Sopron

6

29

2

Szolnok

9

25

3

Budapest II. ker.

10

23

4

Miskolc

7

17

5

Mór

2

15

6

Sátoraljaújhely

2

15

7

Tatabánya

5

15

8

Szombathely

6

15

9

Mátraszentimre

1

14

10

Budapest XI. ker.

4

13

 

A legtöbb nevezés a következő iskoláktól érkezett:

Ssz.

Település

Iskola

1

Sopron

Soproni Német Nemzetiségi Ált. Isk.

18

2

Mátraszentimre

Ált. Isk.

14

3

Mór

Dr. Zimmermann Ágoston Ált. Isk.

13

4

Sátoraljaújhely

Kossuth Lajos gimn. Szki. Koll. AMI

9

5

Szolnok

Kassai Úti Ált. Isk.

9

6

Szombathely

Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn.

9

7

Budapest XI. ker.

Budai Ciszterci Szent Imre Gimn.

9

8

Tatabánya

Árpád Gimn.

6

9

Miskolc

Földes Ferenc Gimn.

6

 

Érdekességképpen felsorolok néhány kevéssé ismert helységet, ahol azonban ismerik a sísportot, olvassák a sí diákolimpia versenykiírását, és neveztek a versenyre:
Ricse, Markaz,Vértesszőlős, Környe, Bük, Karancslapujtő, Celldömölk, Jászkisér, Bő, Vértessomló, Encs, Hévíz, Balatonalmádi, Budajenő, Oroszlány.

A korábbi Kokaván rendezett versenyekre a Duna-Tisza közi, illetve a keleti megyék több versenyzőt neveztek, mint a dunántúliak, az Ausztriai helyszín miatt - feltehetően -  innen kevesebb nevezés érkezett a korábbi éveknél. Viszont örvendetes, hogy pl. Komárom-Esztergom megye, Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye nagyobb létszámmal vett részt a versenyen. Az ausztriai helyszín választás problémáinak viszont ellentmond, hogy a változatlan fővárosi érdeklődés mellett továbbra is magas Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Nógrád megyék részvétele.

A versenyekről a helyszínen és a verseny után is csak elismerő vélemények hangzottak el, ami a szinte hibátlanul működő szervező gárdának és szakmai vezetőjének Gótzy Antalnak kiváló munkáját dicséri. Feltétlenül meg kell említeni a pálya tulajdonos Plank úr óriás segítségét, amely nemcsak a versenypályák hibátlan előkészítésében, a versenyekhez szükséges technikai eszközök biztosításában, hanem a felvonó jegyek kedvezményes árában is megmutatkozott.

A versenyek adminisztratív előkészítésében, a versenykiírások, információk interneten közlésében, a nevezések, nevezési ill. rajtlisták elkészítésében az MDSZ segítsége és közreműködése nélkülözhetetlen volt, és maximális köszönet illeti az MDSZ Főtitkárát és munkatársait.

A Sí Diákolimpia megrendezéséhez évek óta a következő támogatók nyújtanak segítséget:
Marosport Kft. - névadó főszponzor
Intersí Utazási Iroda
ELAMEN RT. 
Magyar Diáksport Szövetség
Magyar Olimpiai Bizottság
HEFA Kft.
K2. Sí és Snowboard Központ
ACROL Hungary
LAVINA Sport Kft. Skioutlet
Just 4 sport Kft. BLIZZARD

A felsoroltakon kívül köszönet illeti mindazokat, akik a versenyeken részvettek, és akik segítséget nyújtottak a verseny lebonyolításához.

Budapest 2008. március 25.

Schäffer János

 

 

 

 

 

Cím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Tel.: 06-(1) 460-6913 Fax: 06-(1) 460-6914
E-mail: mdszok@mdsz.hu
2007 - 2KAL Informatika