2007/2008.
TANÉVI
AMATŐR KÉZILABDA
DIÁKOLIMPIA
AZ
ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE
V-VI.
korcsoport
Pécs, 2008.
április 12-13.
LEÁNYOK
Hely |
Megye | Iskola | Település | Testnevelő neve |
1 |
Bács-Kiskun | Bibó István Gimnázium | Kiskunhalas | Katkó Andrea |
2 |
Borsod-A-Z | Ságvári Endre Gimnázium | Kazincbarcika | Kovács László |
3 |
Győr-M-S | Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium | Győr | Róth Kálmán |
4 |
Fejér | Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola | Székesfehérvár | Négele Zalán |
5 |
BUDAPEST | Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium | Budapest | Skoumal György |
6 |
Jász-N-Sz | Bercsényi Miklós Gimnázium | Törökszentmiklós | Kocsisné Török Ágnes |
7 |
Hajdú-Bihar | Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola | Debrecen | Váczi Sándor |
8 |
Baranya | Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola | Pécs | Spolár Viktor/Dr.Csizek Antal |
9 |
Somogy | Széchényi Ferenc Közép- Szakképző Iskola és Kollégium | Barcs | Palotai Zoltán |
10 |
Szabolcs-Sz-B | Móricz Zsigmond Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium | Ibrány | Imre Győző/Ferenczi György |
11 |
Zala | Zrínyi Miklós Gimnázium | Zalaegerszeg | Halász Istvánné |
12 |
Pest | Móricz Zsigmond Gimnázium | Szentendre | Németh Iván, Ferenczi Antal |
13 |
Tolna | Magyar László Gimnázium | Dunaföldvár | Rostási Nándor |
14 |
Heves | Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola | Eger | Hegedüsné Lóczi Borbála |
GÓLKIRÁLYNŐ: Szegedi Ildikó - Kereskedelmi, Debrecen
LEGSPORTSZERŰBB CSAPAT: Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Székesfehérvár
1. Bács-Kiskun - Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas
Babenyecz Csilla (1992), Bauecher Flóra (1992), Béres Hanna (1991), Bodor Zsófia (1992), Csomor Kinga (1992), Fogl Amanda (1990), Földes Bettina (1989), Gottshal Eszter (1989), Kovács Dóra Ramóna (1993), Kovács Evelin (1993), Szikora Tímea (1992), Sörös Dóra (1993)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Katkó Andrea
2. Borsod-Abaúj-Zemplén - Ságvári Endre Gimnázium, Kazincbarcika
Barna Beatrix (1994), Czakó Renáta (1990), Kiss Eszter (1989), Kulcsár Bianka (1992), Matuscsák Nikolett (1992), Sáfrányos Ágnes (1989), Szabó Orsolya (1990), Szegő Boglárka (1990), Szűcs Kornélia (1992), Tóth Krisztina (1991), Vass Lilla (1989), Viszlai Aida (1991)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Kovács László, Móth Éva
3. Győr-Moson-Sopron - Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, Győr
Baksa Veronika (1990), Bálint Anna (1989), Bertalan Regina (1993), Halász Krisztina (1993), Harasztos Emese (1989), Horváth Gabriella (1991), Nagy Kitti (1989), Rajci Anikó (1989), Tóth Barbara (1992), Tóth Viktória (1990), Turi Edina (1995), Vida Melinda (1989)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Róth Kálmán
4. Fejér - Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Székesfehérvár
Bérczes Krisztina (1992), Deres Tímea (1992), Lajkó Mira (1989), Lak Edina (1989), Lázár Katalin (1989), Pető Lilla (1992), Sándor Rózsa (1991), Somogyi Orsolya (1989), Sósfalvi Noémi (1993), Werger Adrienn (1989)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Négele Zalán, Hortobágyi Ferenc
5. BUDAPEST - Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest
Börcsök Theodóra (1991), Dauner Krisztina (1989), Fejér Éva (1989), Hernády Orsolya (1989), Kaffja Eszter (1992), Kaffka Borbála (1989), Kovács Dalma (1990), Kovács Flóra (1989), Köllöd Luca (1989), Pásztor Dorottya (1989), Pásztor Melinda (1992), Vásárhelyi Zsófia (1992)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Skoumal György
6. Jász-Nagykun-Szolnok - Bercsényi Miklós Gimnázium, Törökszentmiklós
Abonyi Anikó (1993), Berta Fanni (1989), Csízi Evelin (1990), Dögei Helga (1991), Földvári Gabriella (1991), Kardos Andrea (1991), Kocsis Orsolya (1990), Lipák Enikő (1993), Pásztor Lili (1991), Vágó Krisztina (1993), Veres Viktória (1989)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Kocsisné Török Ágnes
7. Hajdú-Bihar - Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola, Debrecen
Csukás Nóra (1990), Gyurkó Barbara (1989), Havasi Henrietta (1989), Juhász Bettina (1991), Juhász Szabina (1989), Kiss Erika (1992), Kocsi Mónika (1989), Kramár Hajnalka (1990), Mészáros Noémi (1992), Szegedi Ildikó (1989), Török Timea (1989), Varga Judit Vanda (1991)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Váczi Sándor
8. Baranya - Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola, Pécs
Bartus Eszter (1990), Bödő Viktória (1990), Csenterics Emese (1991), Északi Bernadett (1990), Horváth Nikolett (1991), Horváth Nikoletta (1992), Klász Anikó (1990), Márton Katalin (1992), Matkó Klaudia (1990), Szedlacsek Erika (1989), Woger Anna (1991)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Spolár Viktor/Dr.Csizek Antal
9. Somogy - Széchényi Ferenc Közép- Szakképző Iskola és Kollégium, Barcs
Altman Adrienn (1989), Buzics Patricia (1992), Hollósi Adrienn (1990), Huszics Laura (1992), Kálmán Zsófia (1991), Kovács Ágota (1992), Otártics Veronika (1990), Seléndi Alexandra (1991)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Palotai Zoltán
10. Szabolcs-Szatmár-Bereg - Móricz Zsigmond Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium, Ibrány
Bessenyei Csilla (1990), Csikós Alexandra (1991), Gálik Evelin (1992), Gégény Klaudia (1992), Németh Krisztina (1991), Oláh Nóra (1990), Radics Barbara (1992), Ráduly Erika (1991), Tokaji Andrea (1991), Tóth Edina (1990)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Imre Győző/Ferenczi György
11. Zala - Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
Antics Éva (1990), Bedö Janka (1990), Császár Barbara (1989), CSik Zsófia (1992), Fazekas Anett (1992), Goldfinger Klaudia (1991), Horváth Petra (1990), Jakabfy Tímea (1990), Németh Andrea (1992), Simon Izabella (1990), Vajda Ildikó (1990), Volner ANdrea (1991)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Halász Istvánné
12. Pest - Móricz Zsigmond Gimnázium, Szentendre
Batuska Ágnes (1991), Kovács Dóra (1991), Kúthy Zsófia (1990), Kutnyánszki Katalin (1991), Nemény Adrienn (1991), Pölz Petra (1991), Simon Sarolta (1991), Thurzó Témisz (1989), Tompa Lilla (1991), Török Marianna (1991)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Németh Iván, Ferenczi Antal
13. Tolna - Magyar László Gimnázium, Dunaföldvár
Ábel Lilla (1991), Barát Diána (1993), Garbacz Gréta (1991), Holmi Hajnalka (1993), Jákli Tímea (1991), Konkoly Tímea (1994), Kovács Bettina (1993), Lengyel Dóra (1994), Molnár Györgyi (1991), Reiter Zsófia (1990), Stamber Brigitta (1989), Szigeti Nóra (1990)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Rostási Nándor
14. Heves - Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola, Eger
Bényei Tímea (1989), Bíró Vivien (1992), Bodnár Diána (1991), Gőz Nikolett (1990), Gyenes Györgyi (1989), Rudinszki Krisztina (1991), Szabó Lilla (1991), Szeredi Krisztina (1991), Takács Vanda (1989), Tarjányi Eszter (1990), Tóth Annamária (1993), Tóth Szabina (1991)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Hegedüsné Lóczi Borbála
![]()
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
Leány "A" csoport 2008. április 12. szombat- Lauber D. Városi Sportcsarnok
1. Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola, Eger
2. Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas
3. Móricz Zsigmond Gimnázium, Szentendre
4. Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest
09.00 Andrássy, Eger (1.) - Bibó, Kiskunhalas (2.) 6 : 26
09.55 Móricz, Szentendre (3.) - Ciszterci, Budapest (4.) 6 : 21
11.45 Andrássy, Eger (1.) - Ciszterci, Budapest (4.) 10 : 18
12.40 Bibó, Kiskunhalas (2.) - Móricz, Szentendre (3.) 38 : 12
14.30 Móricz, Szentendre (3.) - Andrássy, Eger (1.) 16 : 14
15.25 Ciszterci, Budapest (4.) - Bibó, Kiskunhalas (2.) 16 : 16
1 |
2 |
3 |
4 |
GY. |
D. |
V. |
Gól
arány |
Pont |
|
1 |
6 : 26 |
14 : 16 |
10 : 18 |
0 |
0 |
3 |
30 : 60 |
0 |
|
2 |
26 : 6 |
38 : 12 |
16 : 16 |
2 |
1 |
0 |
80 : 34 |
5 |
|
3 |
16 : 14 |
12 : 38 |
6 : 21 |
1 |
0 |
2 |
34 : 73 |
2 |
|
4 |
18 : 10 |
16 : 16 |
21: 6 |
2 |
1 |
0 |
55 : 32 |
5 |
"A" CSOPORT VÉGEREDMÉNYE: I. Bibó, Kiskunhalas
II. Ciszterci, Budapest
III. Móricz, Szentendre
IV. Andrássy, Eger
![]()
Leány "B" csoport 2008. április 12. szombat- Lauber D. Városi Sportcsarnok
1. Ságvári Endre Gimnázium, Kazincbarcika
2. Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
3. Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola, Pécs
10.50 Ságvári, Kazincbarcika (1.) - Zrínyi, Zalaegerszeg (2.) 16 : 8
13.35 Zrínyi, Zalaegerszeg (2.) - Radnóti, Pécs (3.) 8 : 19
16.20 Radnóti, Pécs (3.) - Ságvári, Kazincbarcika (1.) 11 : 13
1 |
2 |
3 |
GY. |
D. |
V. |
Gól
arány |
Pont |
|
1 |
16 : 8 |
13 : 11 |
2 |
0 |
0 |
29 : 19 |
4 |
|
2 |
8 : 16 |
8 : 19 |
0 |
0 |
2 |
16 : 35 |
0 |
|
3 |
11 : 13 |
19 : 8 |
1 |
0 |
1 |
30 : 21 |
2 |
"B" CSOPORT VÉGEREDMÉNYE: I.Ságvári, Kazincbarcika
II. Radnóti, Pécs
III. Zrínyi, Zalaegerszeg
1. Széchényi Ferenc Közép- Szakképző Iskola és Kollégium, Barcs
2. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépisk. és Szakisk., Debrecen
3. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, Győr
4. Magyar László Gimnázium, Dunaföldvár
09.00 Széchényi, Barcs (1.) - Kereskedelmi, Debrecen (2.) 15 : 17
09.55 Kazinczy, Győr (3.) - Magyar L., Dunaföldvár (4.) 12 : 11
11.45 Széchényi, Barcs (1.) - Magyar L., Dunaföldvár (4.) 20 : 13
12.40 Kereskedelmi, Debrecen (2.) - Kazinczy, Győr (3.) 14 : 28
14.30 Kazinczy, Győr (3.) - Széchényi, Barcs.(1.) 25 : 16
15.25 Magyar L., Dunaföldvár (4.) - Kereskedelmi, Debrecen (2.) 10 : 15
1 |
2 |
3 |
4 |
GY. |
D. |
V. |
Gólarány |
Pont |
|
1 |
15 : 17 |
16 : 25 |
20 : 13 |
1 |
0 |
2 |
51 : 55 |
2 |
|
2 |
17 : 15 |
14 : 28 |
15 : 10 |
2 |
0 |
1 |
46 : 53 |
4 |
|
3 |
25 : 16 |
28 : 14 |
12 : 11 |
3 |
0 |
0 |
65 : 41 |
6 |
|
4 |
13 : 20 |
10 : 15 |
11 : 12 |
0 |
0 |
3 |
34 : 47 |
0 |
C" CSOPORT VÉGEREDMÉNYE: I. Kazinczy, Győr
II. Kereskedelmi, Debrecen
III. Széchényi, Barcs
IV. Magyar L., Dunaföldvár
![]()
Leány "D" csoport 2008. április 12. szombat- Apáczai Központ
1. Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Székesfehérvár
2. Bercsényi Miklós Gimnázium, Törökszentmiklós
3. Móricz Zsigmond Gimnázium, Szkki., Szakisk. és Koll., Ibrány
1050 Teleki, Székesfehérvár (1.) - Bercsényi, Tszentmiklós (2.) 14 : 12
1335 Bercsényi, Tszentmiklós(2.) - Móricz, Ibrány (3.) 15 : 13
1620 Móricz, Ibrány (3.) - Teleki, Székesfehérvár (1.) 9 : 17
1 |
2 |
3 |
GY. |
D. |
V. |
Gól
arány |
Pont |
|
1 |
14 : 12 |
17 : 9 |
2 |
0 |
0 |
31 : 21 |
4 |
|
2 |
12 : 14 |
15 : 13 |
1 |
0 |
1 |
27 : 27 |
2 |
|
3 |
9 : 17 |
13 : 15 |
0 |
0 |
2 |
21 : 32 |
0 |
"D" CSOPORT VÉGEREDMÉNYE: I. Teleki, Székesfehérvár
II. Bercsényi, Tszentmiklós
III. Móricz, Ibrány
![]()
Leány mérkőzések - helyosztók
IX-XIV. helyért
1 |
07.45 |
B I. |
D I. |
Ságvári,
Kazincbarcika 12 |
Teleki,
Székesfehérvár 9 |
Q |
2 |
08.40 |
B III. |
D III. |
Zrínyi,
Zalaegerszeg 10 |
Móricz,
Ibrány 12 |
X |
3 |
09.35 |
A III. |
C III. |
Móricz,
Szentendre 8 |
Széchényi,
Barcs 23 |
Y |
4 |
10.30 |
A IV. |
C IV. |
Andrássy,
Eger 7 |
Magyar L., Dunaföldvár 13 |
XIII.
HELYÉRT |
5 |
11.25 |
X
VESZTES |
Y
VESZTES |
Zrínyi,
Zalaegerszeg 16 |
Móricz,
Szentendre 10 |
XI.
HELYÉRT |
6 |
12.20 |
X
GYŐZTES |
Y
GYŐZTES |
Móricz,
Ibrány 12 |
Széchényi,
Barcs 20 |
IX.
HELYÉRT |
Leány V-VIII. helyért
1 |
09.50 |
L B II. |
L D II. |
Radnóti,
Pécs 14 |
Bercsényi, Tszentmiklós 17 |
V |
2 |
10.45 |
L C II. |
L A II. |
Kereskedelmi, Debrecen 9 |
Ciszterci,
Budapest 18 |
Z |
3 |
12.35 |
V
VESZTES |
Z
VESZTES |
Radnóti,
Pécs 20 |
Kereskedelmi, Debrecen 21 |
L VII.
HELYÉRT |
4 |
14.25 |
V
GYŐZTES |
Z
GYŐZTES |
Bercsényi, Tszentmiklós 13 |
Ciszterci,
Budapest 16 |
L V.
HELYÉRT |
Leány I.-IV. helyért
| 1 |
08.00 |
L A I. |
L C I. |
Bibó,
Kiskunhalas 19 |
Kazinczy,
Győr 15 |
Y |
2 |
10.45 |
Q
VESZTES |
Y
VESZTES |
Teleki,
Székesfehérvár 3 |
Kazinczy,
Győr 14 |
L III.
HELYÉRT |
3 |
1.235 |
Q
GYŐZTES |
Y
GYŐZTES |
Ságvári,
Kazincbarcika 11 |
Bibó,
Kiskunhalas 18 |
L DÖNTŐ |

