2007/2008. TANÉVI
AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA
AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE
V-VI. korcsoport
Pécs, 2008. április 12-13.

FIÚK

Hely
Megye Iskola Település Testnevelő neve
1
Fejér Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola Székesfehérvár Gachovetz Tibor
2
Hajdú-Bihar Karacs Ferenc Gimnázium, SZKI, Szakisk. és Koll. Püspökladány Koncz Tibor
3
Szabolcs-Sz-B Kölcsey Ferenc Gimnázium Nyíregyháza Hadobás István
4
BUDAPEST Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Budapest Kovács Norbert
5
Bács-Kiskun Bibó István Gimnázium Kiskunhalas Lajkó Róbert
6
Borsod-A-Z Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola és Koll. Miskolc Orbán Mihály
7
Győr-M-S Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola Győr Kristóf László
8
Baranya 500. számú Angster József Szakképző Iskola Pécs Huba László
9
Pest Móricz Zsigmond Gimnázium Szentendre Németh Iván
10
Veszprém Bercsényi Miklós Szakközép és Szakmunkásképző Iskola Ajka Nagy Péter
11
Jász-N-Sz Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakközépiskola, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat Tiszaföldvár
Nagy Józsefné/Nagy József
12
Békés Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola Békéscsaba Pap Csaba
13
Zala Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakisk.és Koll. Keszthely
Csiszár Zoltán, Varga Károly
14
Tolna Szent László Egységes Középiskola Szekszárd Szekszárd Ruip László
15
Somogy Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium Kaposvár Gémesi Csaba

GÓLKIRÁLY:       Patta Dániel - Angster, Pécs  

LEGSPORTSZERŰBB CSAPAT:        Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola, Győr

1. Fejér - Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola, Székesfehérvár
Bencze Zsolt (1990), Bocsárdi Gábor (1990), Boda Béla (1989), Csikesz Péter (1989), Czúcz András 9/F (1991), Halasi Péter (1990), Kéri Péter (1989), Madár András (1991), Magyar Balázs (1990), Németh Tamás (1991), Pajor Gergő (1989), Tóth Róbert (1989)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Gachovetz Tibor

2. Hajdú-Bihar - Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Püspökladány
Bai Péter (1991), Dúró Péter (1989), Juhász Dániel (1992), Kiss András (1989), Kiss Norbert (1990), Kóti Imre (1991), Kövér Lajos (1991), Nagy Tamás (1989), Schubert Attila (1991), Szabó Lajos (1989), Szabó László (1990), Szabó Péter (1990)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Koncz Tibor

3. Szabolcs-Szatmár-Bereg - Kölcsey Ferenc Gimnázium, Nyíregyháza
Bagoly Balázs (1989), Berettyán Balázs (1990), Éliás Gábor (1990), Gégény Levente (1989), Kerekes Bence (1989), Kondorosi Donát (1990), Kovács Gábor (1991), Kurtyán Árpád (1989), Mohácsi Máté (1990), Sivadó Miklós (1990), Szoboszlai Gyula (1989), Volosinovszki Dávid (1990)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Hadobás István

4. BUDAPEST - Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest
Domján Attila (1990), Domján Sebestyén (1990), Ferenczy Bálint (1990), Gerse Lajos (1990), Horvát Mihály (1990), Schulek Gáspár (1989), Skublics László (1989), Stipkovics Ádám (1990), Szalai Soma (1991), Szaló Péter (1989), Szelényi Dániel (1989), Szijártó Mátyás (1990)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Tengelyné Kovács Andrea

5. Bács-Kiskun - Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas
Börcsök Andor (1992), Csehó Kovács Ferenc (1989), Dankó Dániel (1990), Dózsa Ákos (1990), Figura Bálint (1989), Katona Dániel (1990), Kőszegi László (1992), Lovrity Ákos (1989), Reszl Árpád (1993), Szilberhorn László (1989), Sztrinkó Marcel (1989), Sztrinkó Péter (1989)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Lajkó Róbert

6. Borsod-Abaúj-Zemplén - Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium, Miskolc
Ádám László (1990), Ambrus Bence (1990), Áncsák Péter (1989), Bodnár Ákos (1991), Horváth Bence (1991), Kondákor József (1989), Kovács Dénes (1990), Kovács Krisztián (1990), Pataki Árpád (1989), Szalóki János (1989), Székely Péter (1991), Takács Krisztián (1991)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Orbán Mihály

7. Győr-Moson-Sopron - Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola, Győr
Bana Krisztián (1992), Blazovics Péter (1989), Bogdán Milán (1991), Dobos Krisztián (1991), Hidvégi Jakab (1989), Kaló Alex (1991), Kormos Ádám (1989), Kristóf László (1989), Lőrincz Gergő (1992), Nagy Ádám (1991), Sipőcz Gergő (1991), Szajkó Dávid (1989)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Kristóf László

8. Baranya - 500. számú Angster József Szakképző Iskola, Pécs
Cservenka Géza (1990), Czipó Balázs (1990) , Horváth Zoltán (1990), Nagy Róbert (1991), Orsós Tibor (1991), Papp Roland (1989), Patta Dániel (1989), Rédei Dávid (1989), Sovány Ákos (1989), Szabó Zsolt (1990), Varga Tamás (1990),
Testnevelő/Felkészítő tanár: Huba László

9. Pest - Móricz Zsigmond Gimnázium, Szentendre
Dobronyi Norbert (1990), Fodor Márton (1991), Gillinger Mátyás (1989), Gizella Máté (1993), Kállai Máté (1989), Lanszki Damján (1990), Makkay Zoltán (1990), Pryma Zoltán (1991), Sümegi Gergő (1991), Szabó Péter (1989), Széll Tamás (1992)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Németh Iván

10. Veszprém - Bercsényi Miklós Szakközép és Szakmunkásképző Iskola, Ajka
Csillag Richárd (1989), Koncz Gábor (1989), Lakos Krisztián (1989), Mráz Tamás (1989), Nagy Attila (1989), Nagy László (1991), Németh Krisztián (1989), Takács Zsolt (1990)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Nagy Péter

11. Jász-Nagykun-Szolnok - Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakközépiskola, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat, Tiszaföldvár
Budaházi Zoltán (1991), Burján Zoltán (1990), Hornyák Soma (1992), Lapu Csaba (1990), Őz Norbert (1992), Szabados András (1991), Tajti Péter (1992), Uti Tibor (1990), Virág Máté (1992)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Hegedűs István/Nagy József, Nagy Józsefné

12. Békés - Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola, Békéscsaba
Csanádi Ákos (1991), Dananaj Gábor (1991), Dananaj Pál (1989), Darabos Dávid (1993), Fodor László (1989), Kiss László (1992), Kónya Kolos (1989), Szász Antal (1992), Ungi Ferenc (1990)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Pap Csaba

13. Zala - Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Kollégium, Keszthely
Géczy Zsolt (1991), Haraszti Csaba (1991), Kozma Szilveszter (1989), Makkos Gábor (1990), Németh Dávid (1991), Németh Ramón (1989), Pál Tamás (1990), Schvarcz Csaba (1989), Szabó Ákos (1990), Szécsenyi Ferenc (1989), Tamás Gyula (1990), Varga Károly (1990)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Csótár Ágnes

14. Tolna - Szent László Egységes Középiskola, Szekszárd
Bartucz Antal (1989), Bujdos Ferenc (1992), Buzás Attila (1990), Kajtár János (1991), Nász István (1990), Scherczer László (1990), Simon Csongor (1990), Szabján Ferenc (1991), Vigh Balázs (1990)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Ruip László

15. Somogy - Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium, Kaposvár
Csiki Attila (1990), Dobos Dávid (1989), Hegyháti Gábor (1991), Jayyab Péter (1990), Keller Róbert (1992), Kovács Géza Tamás (1991), Laki Bence (1990), Németh Viktor (1991), Pápai Zsolt (1990), Szarvas Bence (1991), Tinó Zsolt (1989), Tóth Ákos (1989)
Testnevelő/Felkészítő tanár: Gémesi Csaba

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK

Fiú "A" csoport 2008. április 12. szombat- Gandhi Sportcsarnok

1. Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas
2. Szent László Egységes Középiskola, Szekszárd
3. Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola, Békéscsaba
4. Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest

08.00  Bibó, Kiskunhalas (1.)           -     Szt. László, Szekszárd (2.)         32 : 16
08.55  Gépészeti, Békéscsaba (3.)     -     Ciszterci, Budapest (4.)             7 : 24                                  
11.40  Bibó, Kiskunhalas (1.)               -     Ciszterci, Budapest (4.)           21 : 23
12.35  Szt. László, Szekszárd (2.)      -     Gépészeti, Békéscsaba (3.)    10 : 14
15.20  Gépészeti, Békéscsaba (3.)     -     Bibó, Kiskunhalas (1.)                9 : 23
16.15  Ciszterci, Budapest (4.)            -     Szt. László, Szekszárd (2.)         28 : 16

        
1
2
3
4
GY.
D.
V.
Gól-
arány
Pont
1
32 : 16
23 : 9
21 : 23
2
0
1
76 : 48
4
2
16 : 32
10 : 14
16 : 28
0
0
3
42 : 74
0
3
9 : 23
14 : 10
7 : 24
1
0
2
30 : 57
2
4
23 : 21
28 : 16
  24 : 7
3
0
0
75 : 44
6

"A" CSOPORT VÉGEREDMÉNYE:     I. Ciszterci, Budapest
                                                       II.  Bibó, Kiskunhalas
                                                      III.  Gépészeti, Békéscsaba
                                                      IV.  Szt. László, Szekszárd

Fiú "B" csoport 2008. április 12. szombat- Gandhi Sportcsarnok

1. Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Koll., Keszthely
2. Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium, Miskolc
3. Bercsényi Miklós Szakközép és Szakmunkásképző Iskola, Ajka
4. Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola, Székesfehérvár

09.50 Asbóth, Keszthely (1.)             -     Diósgyőr-V., Miskolc (2.)                       15 : 19
10.45  Bercsényi, Ajka (3.)                -     Széchenyi, Székesfehérvár (4.)           20 : 34
13.30  Asbóth, Keszthely (1.)            -     Széchenyi, Székesfehérvár (4.)           13 : 31
14.25  Diósgyőr-V., Miskolc (2.)    -     Bercsényi, Ajka (3.)                                    27 : 15
17.10  Bercsényi, Ajka (3.)             -     Asbóth, Keszthely (1.)                                16 : 12
18.05  Széchenyi, Szfehérvár (4.)  -     Diósgyőr-V., Miskolc (2.)                           28 : 20

       
        
1
2
3
4
GY.
D.
V.
Gól-
arány
Pont
1
15 : 19
12 : 16
13 : 31
0
0
3
40 : 66
0
2
19 : 15
27 : 15
20 : 28
2
0
1
66 : 58
4
3
16 : 12
15 : 27
20 : 34
1
0
2
51: 73
2
4
31 : 13
28 : 20
34 : 20
3
0
0
93 : 53
6

"B" CSOPORT VÉGEREDMÉNYE:     I. Széchenyi, Szfehérvár
                                                       II.  Diósgyőr-V., Miskolc
                                                      III.  Bercsényi, Ajka
                                                      IV.  Asbóth, Keszthely

 Fiú "C" csoport 2008. április 12. szombat- Széchenyi Gimn. Sportcsarnok

1. Móricz Zsigmond Gimnázium, Szentendre
2. 500. számú Angster József Szakképző Iskola, Pécs
3. Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium, Kaposvár
4. Karacs Ferenc Gimnázium, Szkki., Szki. és Koll., Püspökladány

09.00  Móricz, Szentendre (1.)         -     Angster, Pécs (2.)                    12 : 27
09.55  Építőipari, Kaposvár (3.)        -     Karacs, Püspökladány (4.)        6 : 19
11.45  Móricz, Szentendre (1.)         -     Karacs, Püspökladány (4.)      11 : 22
12.40  Angster, Pécs (2.)              -     Építőipari, Kaposvár (3.)              25 : 11
14.30  Építőipari, Kaposvár (3.)        -     Móricz, Szentendre (1.)          14 : 16
15.25  Karacs, Püspökladány (4.) -     Angster, Pécs (2.)                      29 : 17

        
1
2
3
4
GY.
D.
V.
Gól-
arány
Pont
1
12 : 27
16 : 14
11 : 22
1
0
2
39 : 63
2
2
27 : 12
25 : 11
17 : 29
2
0
1
69 : 52
4
3
14 : 16
11 : 25
6 : 19
0
0
3
31 : 60
0
4
22 : 11
29 : 17
19 : 6
3
0
0
70 : 34
6

"C" CSOPORT VÉGEREDMÉNYE: I. Karacs, Püspökladány
                                                       II. Angster, Pécs
                                                      III. Móricz, Szentendre
                                                      IV.  Építőipari, Kaposvár

Fiú "D" csoport 2008. április 12. szombat- Széchenyi Gimn. Sportcsarnok

1. Hajnóczy József Gimn., Humán Szkki., Koll. és PSz., Tiszaföldvár
2. Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola, Győr
3. Kölcsey Ferenc Gimnázium, Nyíregyháza

10.50   Hajnóczy, Tiszaföldvár (1.)  -     Jedlik, Győr (2.)                      16 : 24
13.35  Jedlik, Győr (2.)                     -     Kölcsey, Nyíregyháza (3.)      13 : 23
16.20  Kölcsey, Nyíregyháza (3.)  -     Hajnóczy, Tiszaföldvár (1.)       17 : 14

        
1
2
3
GY.
D.
V.
Gól-
arány
Pont
1
16 : 24
14 : 17
0
0
2
30 : 41
0
2
24 : 16
13 : 23
1
0
1
37 : 39
2
3
17 : 14
23 : 13
2
0
0
40 : 27
4

"D" CSOPORT VÉGEREDMÉNYE: I. Kölcsey, Nyíregyháza
                                                       II.  Jedlik, Győr
                                                      III. Hajnóczy, Tiszaföldvár

Fiú mérkőzések - helyosztók
IX-XV. helyért

1
08.00
B IV.
C IV.
Asbóth, Keszthely   20
Építőipari, Kaposvár   4
XIII-XV. HELYÉRT
2
08.55
A III.
C III.
Gépészeti, Békéscsaba  15
Móricz, Szentendre  20
X
3
09.50
B III.
D III.
Bercsényi, Ajka     22
Hajnóczy,   Tiszaföldvár 18
Y
4
10.45
A IV.
B IV.
Szt. László, Szekszárd   15
Asbóth, Keszthely  20
XIII-XV. HELYÉRT
5
11.40
X VESZTES
Y VESZTES
Gépészeti, Békéscsaba  13
Hajnóczy, Tiszaföldvár   25
XI. HELYÉRT
6
12.35
C IV.
A IV.
Építőipari, Kaposvár    0
Szt. László, Szekszárd  10
XIII-XV. HELYÉRT
7
13.30
X GYŐZTES
Y GYŐZTES
Móricz, Szentendre  22
Bercsényi, Ajka     20
IX. HELYÉRT

Fiú V-VIII. helyért

1
08.00
F B II.
F D II.
Diósgyőr-V., Miskolc  22
Jedlik, Győr    21
X
2
08.55
F C II.
F A II.
Angster, Pécs    21
Bibó, Kiskunhalas 26
Y
3
11.40
X VESZTES
Y VESZTES
Jedlik, Győr    25
Angster, Pécs    23
F VII. HELYÉRT
4
13.30
X GYŐZTES
Y GYŐZTES
Diósgyőr-V., Miskolc  24
Bibó, Kiskunhalas 26
F V. HELYÉRT

Fiú I-IV. helyért

1
08.55
F B I.
F D I.
Széchenyi, Szfehérvár 14
Kölcsey, Nyíregyháza 9
V
2
09.50
F A I.
F C I.
Ciszterci, Budapest 13
Karacs, Püspökl.   14
Z
3
11.40
V VESZTES
Z VESZTES
Kölcsey, Nyíregyháza 19
Ciszterci, Budapest  17
F III. HELYÉRT
4
13.30
V GYŐZTES
Z GYŐZTES
Széchenyi, Szfehérvár  20
Karacs, Püspökl. 14
F DÖNTŐ

 

Cím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Tel.: 06-(1) 460-6913 Fax: 06-(1) 460-6914
E-mail: mdszok@mdsz.hu
2007 - 2KAL Informatika