2006/2007. TANÉVI
LEÁNY LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA
AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE
V-VI. korcsoport

Kisvárda, 2007. május 18-20.

Hely

Megye

Iskola

Település

Testnevelő

1.

Győr-M-S

Bercsényi Miklós Középiskola

Győr

Berzsenyi Mária, Legányi Gábor

2.

Hajdú-Bihar

Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola

Debrecen

Kiss Barna András

3.

Pest I.

Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium

Vác

Nagy Péter, Cs. Nagy András

4.

Budapest

Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzat Dózsa György Gimnáziuma

Budapest

Mester Attila

5.

Bács-Kiskun

Móra Ferenc Gimnázium

Kiskunfélegyháza

Nagy Ferenc

6.

Fejér

Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Dunaújváros

Horváth István

7.

Tolna

I. Béla Gimnázium és Informatikai Középiskola

Szekszárd

Ruip László

8.

Békés

Békés Megyei Munkácsy Mihály Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium

Gyula

Király Attila

9.

Nógrád

Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola

Salgótarján

Oláh Sándor

10.

Borsod-A-Z

Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium

Miskolc

Molnár László, Simai Attila

11.

Vas

FVM Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium

Vép

Orbán Attila

12.

Veszprém

Bródy Imre Gimnázium és Szakközépiskola

Ajka

Liska Bálint

13.

Heves

Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolája, Gimnáziuma és Szakközépiskolája

Eger

Estókné Sztrapkovics Mária

14.

Jász-N-Sz

Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola Gimnázium és Kollégium

Karcag

Bujdosó Attila

15.

Zala

Páterdombi Szakképző Iskola

Zalaegerszeg

Tóth Gyula

16.

Somogy

Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium

Kaposvár

Csapó Gábor

17.

Szabolcs-Sz-B I

Bessenyei György Gimnázium és Kollégium

Kisvárda

Simon Edit, Oláh Tibor

18.

Komárom-E

Péch Antal Műszaki Szakképző Iskola és Gimnázium

Tatabánya

Ferenczi Tamás

19.

Szabolcs-Sz-B II

Kölcsey Ferenc Gimnázium

Nyíregyháza

Bertáné Palatics Mária

Csongrád megye nem nevezett iskolacsapatot, helyette Szabolcs-Sz-B II. helyezett csapata kért, és kapott lehetőséget az országos döntőn való indulásra.

Különdíjasok
Legjobb kapus: Balázs Rebeka Győr
Legtechnikásabb játékos: Gyökeres Barbara Győr
Gólkirálynő: Vágó Fanni  Budapest - 21 góllal

1. Győr-Moson-Sopron megye, Bercsényi Miklós Középiskola, Győr
Balázs Rebeka (1988), Bor Zsuzsanna (1989), Gyökeres Barbara (1991), Horváth Evelin (1992), Hubert Katalin (1989), Kiss Tóth Kitti (1992), Rauch Zsófia (1990), Somogyi Judit (1992), Szűcs Adrienn (1990), Tóth Alexandra (1990).
Testnevelő: Legányi Gábor

2. Hajdú-Bihar megye, Irinyi János Gimnázium, Szakközép- és Szakiskola, Debrecen
Harsányi Andrea (1990), Iljusin Anna (1991), Kocsárdi Annamária (1990), Kóti Gréta (1992), Nyakacska Mónika (1990), Tar Csilla Eszter (1990), Tóth Angéla Nikolett (1990), Vancsa Barbara (1991), Váradi Ágnes (1988), Varga Gizella (1989).
Testnevelő: Kiss Barna András

3. Pest megye, Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium, Vác
Haffner Alexandra (1989), Herczeg Beáta (1992), Hock Eszter (1991), Ivanics Anita (1990), Jakubecz Ágnes (1988), Jakubecz Júlia (1992), Pincze Gabriella (1989), Sipeki Flóra (1991), Toma Klaudia (1990), Urbán Anett (1990).
Testnevelő: Nagy Péter, Felkészítő: Cs. Nagy András

4. BUDAPEST, Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzat Dózsa György Gimnáziuma
Csintalan Judit (1990), Kolada Judit (1992), Krisztin Sára (1991), Mári Dorottya (1988), Szarvas Alexandra (1992), Víg Viktória (1991), Vágó Fanny, Szatmár Enikő , Ködmön Kinga
Testnevelő: Mester Attila

5. Bács-Kiskun, Móra Ferenc Gimnázium, Kiskunfélegyháza
Bagdi Csilla (1988), Bali Cintia (1991), Fazekas Timea (1991), Kanyó Fanni (1991), Kiss Anikó (1991), Kovács Klaudia (1990), Paksi Ágnes (1990), Rácz Enikő (1990), Üveges Katalin (1989).
Testnevelő: Nagy Ferenc

6. Fejér megye, Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Dunaújváros
Fekete Dorina (1992), Nagy Beatrix (1991), Pasker Renáta (1992), Sipos Adrienn (1990), Somogyi Dorina (1990), Sraj Bernadett (1990), Süveges Adrienn (1988), Süveges Réka (1988), Tóta Ildikó (1991), Úr Emese (1989).
Testnevelő: Horváth István

7. Tolna megye, I. Béla Gimnázium és Informatikai Középiskola, Szekszárd
Ganczer Hajnalka (1991), Kamondi Gabriella (1990), Klézli Szandra (1991), Novák Edit (1990), Nyéki Anikó (1990), Varga Adél (1989), Zhorela Éva (1990).
Testnevelő: Ruip László

8. Békés megye, Békés Megyei Munkácsy Mihály Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, Gyula
Antal Xénia (1991), Chovan Márta (1989), Dudás Kitti (1991), Fülöp Diana (1989), Horváth Klaudia (1992), Hundzsa Erzsébet (1989), Juhos Alexandra (1991), Mucsi Krisztina (1991), Perjési Rita (1988), Racker Barbara (1990).
Testnevelő: Király Attila

9. Nógrád megye, Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola, Salgótarján
Ács Noémi (1989), Farkas Diána (1988), Hrecska Viktória (1989), Koszta Viktória (1991), Paragi Imola Kitti (1989), Rusz Bianka (1989), Schneiker Lilla (1988), Szklenár Kitti (1989), Tolmácsi Csenge (1992), Zrupkó Diána (1991).
Testnevelő: Oláh Sándor

10. Borsod-A-Z megye, Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium, Miskolc
Árva Csilla (1988), Békési Beatrix (1990), Bobvos Mariann (1989), Bóta Klaudia (1990), Csomó Ágnes (1989), Dienes Éva (1990), Elek Fruzsina (1992), Kovács Eszter (1991), Takács Gabriella (1990).
Testnevelő: Molnár László/Simai Attila

11. Vas megye, FVM Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Vép
Baranyai Dalma (1988), Berta Katalin (1990), Fodor Dóra (1988), Fodor Éva (1991), Kepe Kitti (1989), Kovács Dorina (1991), Merk Nikoletta (1991), Soproni Zsanett (1989), Szappanos Klaudia (1991), Vitusz Nikolett (1991).
Testnevelő: Orbán Attila

12. Veszprém megye, Bródy Imre Gimnázium és Szakközépiskola, Ajka
Becsei Dorottya (1990), Bogdán Krisztina (1991), Gyenese Mónika (1991), Nemes Vanda (1991), Sajti Emese (1991), Simon Andrea (1989), Sziber Anna (1990), Tóth Emőke (1988), Tóth Gyöngyi (1989).
Testnevelő/Felkészítő: Liska Bálint/ Gyenese Csaba

13. Heves megye, Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolája, Gimnáziuma és Szakközépiskolája, Eger
Izsold Bianka (1991), Kása Petronella (1990), Kiss Anita (1991), Nagy Barbara (1989), Oláh Eszter Ilona (1989), Veréb Anita (1989), Veréb Nikolett (1989), Zele Csilla (1989).
Testnevelő: Estókné Sztrapkovics Mária

14. Jász-N-Sz megye, Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola Gimnázium és Kollégium, Karcag
Borsi Zsanett (1990), Csermák Fanni (1992), Csiga Judit (1990), Holocsi Evelin (1990), Mészáros Zsuzsa Edina (1990), Penti Klaudia (1992), Pintér Petra (1989), Roncsek Anikó (1991), Túró Rozália (1991).
Testnevelő: Bujdosó Attila

15. Zala megye, Páterdombi Szakképző Iskola, Zalaegerszeg
Kónya Barbara (1989), Németh Erika (1990), Pataki Anasztázia (1991), Szűcs Noémi (1988), Szekér Mónika (1989), Szekeres Erzsébet (1989), Tormássy Szilvia (1990), Vass Gabriella (1988).
Testnevelő: Tóth Gyula

16. Somogy megye, Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium, Kaposvár
Ágoston Lilla (1989), Domján Klaudia (1992), Futó Renáta (1991), Hajas Krisztina (1988), Horváth Marianna (1989), Horváth-Vaskó Lilla (1991), Ivusza Viktória (1991), Kiss Dominika (1992), Süle Ágnes (1988), Wild Vivien (1989).
Testnevelő: Csapó Gábor

17. Szabolcs-Sz-B megye I., Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda
Barabás Éva (1992), Batári Valéria (1988), Csonka Annamária (1988), Dobos Anett (1988), Fábián Anikó (1988), Kántor Hajnalka (1991), Kupai Szandra (1990), Rákóczi Ildikó (1988), Tordai Ivett (1988)
Testnevelő: Simon Edit/Oláh Tibor

18. Komárom-E megye, Péch Antal Műszaki Szakképző Iskola és Gimnázium, Tatabánya
Farkas Mariann (1990), Köles Zsanett (1989), Matusnyák Nóra (1991), Miklósi Andrea (1990), Molnár Emma (1989), Szegedi Debóra Kim (1992), Szilfai Magdolna (1988), Zubor Orsolya (1988)
Testnevelő: Ferenczi Tamás

19. Szabolcs-Sz-B megye II., Kölcsey Ferenc Gimnázium, Nyíregyháza
Benda Alexandra (1990), Kotosz Anita (1989), Márkus Enikő (1990), Mezősi Gabriella (1988), Nagy Mariann (1989), Nyavádi Ivett (1989), Orosz Erika (1990), Rák Zsófia (1991), Skarbit Nóra, Szennai Adrienn (1990).
Testnevelő: Bertáné Palatics Mária

 

Cím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Tel.: 06-(1) 460-6913 Fax: 06-(1) 460-6914
E-mail: mdszok@mdsz.hu
2007 - 2KAL Informatika