A MAGYAR DIÁKSPORT NAPJA
2011. szeptember 30.
Szeptember utolsó péntekén került sorra a "Magyar Diáksport Napja" szabadidős rendezvénysorozat. Számos iskola érdeklődött már a programmal kapcsolatban, elsősorban azok, akik részt vettek benne és itt szeretnénk megnyugtatni őket, hogy folyamatosan kapjuk a beszámolókat és a képeket, melyet nagyon köszönünk - nagyszerű dolgokat csináltatok kedves kollegák. Gratulálunk valamennyi résztvevő iskolának!
Az összesítés alapján 334 iskola vett részt a programon, ami egyértelmű siker a tavalyi 126 intézményhez képest. Voltak települések, ahol szinte minden intézmény benevezett és számos kistelepülés is bekapcsolódott a programba.
A szövetség megbízásából a BalaSport forgatócsoportja Dél és Nyugat-Dunántúli helyszíneken forgatott szeptember 30-án és a riportfilm október 22-én lesz látható a Sport Tv programjában a "diákolimpiai magazinban".
Hamarosan bővebb tájékoztatást adunk számokkal, összesítőkkel fűszerezve, addig is néhány kép a sportnapról.
Jó hír még, hogy "Emléklap" készül valamennyi benevezett iskolának, melyet postán juttatunk el és a borítékban lesz még a leggyorsabban jelentkezett valamint a halmozottan hátrányos helyzetű iskoláknak egy kis 'meglepetés'...
Szlatényi György
főtitkár
Budapest, 2011. október 10.
![]() Kiskunfélegyháza, Összevont Általános Isk. |
Nyírkarász, Váci Mihály Általános Iskola |
![]() Lánycsóki ÁMK Általános Iskola |
![]() Nagykőrös, Petőfi Sándor Általános Iskola |
![]() Öttevény, Általános Iskola |
![]() Öttevény, Általános Iskola |
![]() Pér, Öveges József Általános Iskola |
![]() Pér, Öveges József Általános Iskola |
ISKOLÁK BEÉRKEZÉSI SORRENDBEN
Beérk |
Intézmény, szervezet neve |
Címe |
Megvalósult program |
Össz tanuló-létszám |
Létszám - DIÁK |
Létszám FELNŐTT |
Rendezvényen részt vettek létszáma |
Részvételi arány (%) |
1 |
Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Palin |
8808 Nagykanizsa, Alkotmány u. 81. |
2011 m futás |
184 |
180 |
22 |
202 |
97,82609 |
2 |
Kisfaludy Károly ÁMK Ált. Isk. |
9121 Győrszemere, Fő u. 27. |
2011 m futás, Osztályok közötti akadályverseny, kötélhúzó bajnokság, teke, tollaslabda, rúdmászás, zsinórlabda, ügyességi versenyek |
130 |
123 |
32 |
155 |
94,61538 |
3 |
Általános Iskola |
9153 Öttevény, Fő u. 143. |
2011 m futás, streetball, görkorcsolya verseny, zenés aerobic |
152 |
152 |
18 |
170 |
100 |
4 |
Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola |
3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. |
2011 m futás, aerobic, kerékpáros verseny, floorball, kézilabda, kispályás labdarúgás iskolák között. |
570 |
570 |
300 |
870 |
100 |
5 |
Sződi Diáksport Egyesület |
2134 Sződ, Ady E. u. 2. |
9. Dunakanyar Kistérségi Mezei futóverseny és Világ Gyalogló Nap |
850 |
850 |
0 |
850 |
100 |
6 |
Hegyhát Ált. Isk. és AMI Hunyadi János Tagiskolája |
7191 Hőgyész, Fő u. 1-3. |
csoportos gimnasztika, 5-8. osztály lány kosárlabda és fiú kispályás foci, 1-4. osztály sor- és váltóverseny, asztalitenisz, tollaslabda, floorball 8. osztály |
280 |
280 |
25 |
305 |
100 |
7 |
Petőfi Sándor Általános Iskola és Diákotthon |
2750 Nagykőrös, Vadas u. 2. |
2011 m futás, zenés gimn., köredzés, városismereti gyalogtúra, kötélhúzás évfolyambajn., játékos akadályverseny, kosárlabda évf. villámtorna, kispályás labdarúgás, asztalitenisz, lábtenisz, íjászat, tollaslabda |
600 |
600 |
40 |
640 |
100 |
8 |
Bán Aladár Ált. Isk. és Tagisk. |
8100 Várpalota, Körmöcbánya 1. |
2011 m futás |
370 |
361 |
0 |
361 |
97,56757 |
9 |
Bácskai ÁMK Moholy Nagy László Tagintézménye |
6454 Bácsborsód, Szabadság tér 10-12. |
2011 m futás, Reggeli torna, kispályás labdarúgás, kézilabda, sorversenyek, asztalitenisz, görkorcsolya, kerékpáros ügyességi verseny |
88 |
84 |
10 |
94 |
95,45455 |
10 |
Öveges József Általános Iskola |
9099 Pér, Szent Imre u. 7. |
2011 m futás, úszás, sorverseny, labdarúgás, tűzharc |
149 |
145 |
15 |
160 |
97,31544 |
12 |
Piarista Szakképző Isk. Gimn. és Koll. |
2131 Göd, Jávorka u. 18. |
2011 m futás, kispályás labdarúgó kupa, tanár-diák focimeccs, ping-pong, tollas, boksz |
320 |
250 |
30 |
280 |
78,125 |
13 |
Bethlen Gábor Gimn. Ált. és Szakképző Isk. Óvoda, AMI |
4400 Nyíregyháza, Gomba u. 7. |
Egész napos sportrendezvények, délben 2011 m futás; ügyességi sportvetélkedő, kötélhúzás, kosárlabda, kézilabda, asztalitenisz, torna, röplabda, aerobic, labdarúgás, tollaslabda, közös gimnasztika |
230 |
230 |
50 |
280 |
100 |
14 |
Babits Mihály Általános Iskola |
7100 Szekszárd, Kadarka u. 17. |
2011 m futás, sor- és váltóversenyek, labdajátékok (kézi- és kosárlabda) |
465 |
451 |
10 |
461 |
96,98925 |
15 |
Dobó István Általános Iskola és Óvoda |
8710 Balatonszentgyörgy, Csillagvár u. 9. |
2011 m futás |
191 |
191 |
17 |
208 |
100 |
16 |
Kertvárosi Ált. Isk. Liszt Ferenc tagiskola |
8900 Zalaegerszeg, Varkaus tér |
2011 m futás, kerékpártúra |
397 |
310 |
0 |
310 |
78,08564 |
17 |
Felső-Bácskai ÁMK Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény |
6345 Nemesnádudvar, Petőfi u. 40. |
Kidobóbajnokság az osztályok között, 2011 m futás |
158 |
155 |
15 |
170 |
98,10127 |
19 |
Karácsony Sándor ÁMK |
4177 Földes, Karácsony S. tér 6. |
"Mocorgó" alsó és felső tagozatban, ügyességi egyéni versenyek, III. kcs. Kézilabdaverseny, váltóversenyek, párh. osztályok között, 2011 m futás |
353 |
353 |
35 |
388 |
100 |
20 |
Szalkszentmárton Község Önk. Petőfi Sándor TKI Általános Iskola |
6086 Szalkszentmárton, Petőfi tér 12. |
2011 m futás, közös torna, sportdélután |
205 |
205 |
10 |
215 |
100 |
21 |
Arany János Gimn. és Ált.Isk., Zelk Zoltán Tagint. |
4400 Nyíregyháza, Krúdy u. 29. |
Diáksport napi futás diákok-szülők, az alsó évf., kosárlabda bajnokság, football bajnokság 5-6. osztály, aerobic, 2011 m futás, 4x 100m váltó, kötélhúzás |
439 |
356 |
24 |
380 |
81,09339 |
22 |
HJÁMK Ált. Isk., Óvoda és AMI |
7521 Kaposmérő, Hunyadi u. 9. |
Leggyorsabb diák az iskolában 110 m távon kcs-nemenként (8 futam), 2011 m futás, közös bemelegítés |
212 |
185 |
15 |
200 |
87,26415 |
23 |
Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Isk. és Gimn. |
1062 Budapest, Andrássy út 63-65. |
2011. okt. 1. Rendhagyó teljesítménytúra és Dűlőkeresztelő (KÉT-BIT) |
1100 |
1037 |
85 |
1122 |
94,27273 |
24 |
Nagybajomi ÁMK |
7561 Nagybajom, Kossuth u. 10. |
2011 m futás, játékos feladatokkal váltóversenyek az alsósoknak, sportjáték a felsősöknek (foci, kosár, röplabda), szabadidősport eszk. Használatával köredzés (tollas, ördögbotozás, ugrókötelezés, H-labda) |
419 |
361 |
21 |
387 |
86,15752 |
25 |
KKF Ált. és Óvoda, Jászai Mari Ált. Isk. |
2881 Ászár, Kossuth L. u. 26. |
Park tájfutás edzés, 2011 m futás, Tájékozódási futóverseny kcs. |
228 |
228 |
37 |
265 |
100 |
26 |
Arany János Ált.Isk., AMI és EPSZ |
4501 Kemecse, Móricz Zs. u. 47. |
2011 m futás, sorversenyek |
370 |
305 |
50 |
355 |
82,43243 |
27 |
Szent László Ált. Isk. és PSZ |
2146 Mogyoród, Gödöllői út 17. |
2011 m futás, 120 perc mozgás, tabló készítése a ma élő híres magyar olimpikonokról, sportolókról, transzparens készítése a futáshoz |
378 |
370 |
110 |
480 |
97,8836 |
28 |
II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. |
2750 Nagykőrös, Kecskeméti út 39-41. |
2011 m futás, kötélhúzás, dobóverseny, célbarúgás, ugróiskola, célbagurítás, célbadobás, ugrókötél, hullahop karika |
447 |
447 |
14 |
461 |
100 |
29 |
Balla Károly Ált. Isk. |
2212 Csévharaszt, Kossuth L. u. 43/a |
121 percben ügyességi akadályverseny, erdőjárás, mocsárjárás, tollaslabda, labdarúgás, kúszás, 2011 m futás |
152 |
152 |
62 |
214 |
100 |
30 |
Reich Károly Ált. Isk., Sportiskola, AMI, EPSZ |
8636 Balatonszemes, Gárdonyi u. 1. |
Közös bemelegítés, jsv, osztályok közötti labdajáték: floorball, kispályás labdarúgás, 2011 m futás |
151 |
151 |
24 |
175 |
100 |
31 |
Weöres Sándor Ált. Isk. és AMI |
6786 Ruzsa, Üllési út 2. |
2011 m futás, ügyességi váltóversenyek, labdarúgó mérk., sakk |
158 |
120 |
5 |
125 |
75,94937 |
32 |
Újhatvani Római Katolikus Ált. Isk. |
3000 Hatvan, Rákóczi u. 4. |
2011 m futás |
200 |
200 |
15 |
215 |
100 |
33 |
Általános Iskola és Könyvtár |
2318 Szigetszentmárton, Duna u. 4/b |
2011 m futás, röplabda, labdarúgás, sorversenyek, floorball, tollaslabda, kapurarúgás |
160 |
160 |
30 |
190 |
100 |
34 |
Szent László ÁMK, Szent László Ált. Isk. |
6133 Jászszentlászló, Rákóczi u. 25/a |
Kalandpark, kerékpározás (20 km), gyalogtúra, 2011 m futás |
198 |
198 |
30 |
228 |
100 |
35 |
Általános Iskola és Óvoda |
8831 Nagykanizsa-Miklósfa, Iskola út 10. |
Jsv, streetball, zsinórlabda, ügyességi vetélkedők, szkander, sakk, asztalitenisz, futás, labdarúgó v.torna, kerékpáros ügyességi verseny, magasugró verseny |
210 |
184 |
10 |
194 |
87,61905 |
36 |
Karácsony Sándor Általános Iskola |
4034 Debrecen, Komáromi Csipkés György tér 9. |
Kerékpártúra a Vekeri tóig 9 km, futóverseny a Vekeri tó körül 2500 m, évf. közötti sportvetélkedő (kötélhúzás, célbadobás, kapuralövés), családi vetélkedő az iskolában |
425 |
411 |
62 |
473 |
96,70588 |
37 |
Vak Bottyán ÁMK Ált. Isk. és Óvoda |
7042 Pálfa, Deák F. u. 16. |
2011 m futás, labdarúgás vegyes csapatokkal, röplabda, kézilabda, asztalitenisz |
139 |
131 |
8 |
139 |
94,2446 |
38 |
Táltos Tehetséggondozó Ált. Isk., Gimn. Tagint. |
6411 Zsana, Ady E. u. 1. |
2011 m futás, akadályverseny 9 állomással a falu területén, sorversenyek a játszótéren |
53 |
53 |
19 |
72 |
100 |
39 |
Sávolyi Általános Iskola és Óvoda |
8732 Sávoly, Kossuth u. 70. |
2011 m futás, játékos ügyességi verseny, játék határok nélkül, foci, kézilabda |
92 |
88 |
25 |
113 |
95,65217 |
40 |
Tasner Antal Általános Iskola |
8191 Öskü, Mecset u. 3. |
2011 m futás |
136 |
136 |
17 |
153 |
100 |
41 |
József Attila Általános Iskola, EPSZ |
4100 Berettyóújfalu, József A. u. 11 |
5 osztály 20 km kerékpártúra, kézilabda és football, sor- és váltóversenyek, csapatversenyek, tanárok-szülők-diákok kézilabda és football mérk. |
647 |
617 |
16 |
633 |
95,36321 |
42 |
Csukás István Oktatási és Nev. Gyermekközpont |
8991 Teskánd, Rákóczi u. 31. |
Tájfutó verseny a 400 éves védett gesztenyefa érintésével - 2011 m, túra |
226 |
210 |
26 |
236 |
92,92035 |
43 |
Szilágy Keresztény Iskola |
8200 Veszprém, Őrház u. 12. |
2011 m futás |
321 |
321 |
42 |
363 |
100 |
44 |
Általános Művelődési Központ |
3553 Kistokaj, Szabó Lőrinc u. 51. |
2011 m futás, osztályok közötti fiú-lány focimeccsek, kapitánylabda, görkorcsolya, kerékpáros ügyességi versenyek, íjászat, másszunk kötélen, zenés torna |
130 |
125 |
21 |
146 |
96,15385 |
45 |
Forray Máté Ált. Isk. és AMI |
6635 Szegvár, Templom u. 2. |
Akadályverseny 5 és 8 km, 2011 m futás |
301 |
298 |
32 |
330 |
99,00332 |
46 |
Általános Iskola |
6787 Zákányszék, József A. u. 36. |
2011 m futás, jsv, zumba, judo bemutató, foci házibajnokság, kosárlabda, kézilabda |
183 |
179 |
15 |
194 |
97,81421 |
47 |
Dózsa György Ált. Isk. |
2903 Komárom, Koppány vezér út 77-79. |
2011 m futás, úszás, sor- és váltóversenyek, labdajátékok |
125 |
120 |
7 |
127 |
96 |
48 |
BONI Széchenyi István Ált. Isk. |
7150 Bonyhád, Fáy ltp. 34. |
15'gimnasztika, 2011 m futás, zumba, zenés aerobic, kapura rúgó bajnokság, 30'maraton a vízben, dekázó verseny, hulahopp verseny, első lépések a küzdősportban |
740 |
740 |
67 |
807 |
100 |
50 |
Bem József Ált. Isk. |
4400 Nyíregyháza, Epreskert út 10 |
Délelőtt játékos váltóversenyek a felsősöknek, 2011 m futás tanulók-tanárok, délután játékos váltóversenyek az alsósoknak, foci |
653 |
653 |
46 |
699 |
100 |
51 |
Újlak utcai Ált., Német Nemzetiségi és Magyar-Angol KT. Isk. |
1173 Budapest, Újlak u. 110. |
2011 m futás, labdarúgás, kosárlabda, kidobós, játékos váltóverseny, zsinórlabda, aerobic, sakk, judó bemutató, petanque, tollaslabda, asztalitenisz, kislabda dobás, kerékpáros ügyességi v. |
862 |
847 |
11 |
858 |
98,25986 |
52 |
Báthory István Általános Iskola |
8200 Veszprém, Halle u. 10. |
2011 m futás, kidobós, váltóverseny, floorball, szellemi totó, asztalitenisz |
549 |
510 |
31 |
541 |
92,89617 |
54 |
Jókai Mór Általános Iskola |
1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 35-37. |
2011 m futás, zenés torna, sor- és váltóversenyek, streetball, kidobós-bajnokság, asztalitenisz, asztali foci, peonza-bajnokság, kosárra dobó és kapura lövő verseny, kerékpártúra |
367 |
354 |
42 |
396 |
96,45777 |
55 |
Dunavecsei Református Kollégium |
6087 Dunavecse, Zrínyi u. 12. |
2011 m futás |
65 |
65 |
13 |
78 |
100 |
56 |
Lánycsóki ÁMK Ált. Isk. és AMI |
7759 Lánycsók, Dózsa u. 2. |
2011 m futás, akadálypálya, népi játékok, kézilabda, tűzharc, labdarúgás, kötélhúzás, jóga |
189 |
183 |
40 |
223 |
96,8254 |
57 |
Károlyi Mihály Főv. Gyak. Kéttannyelvű Közgazd. Szki. |
1139 Budapest, Váci út 89. |
2011 m futás, tollaslabda, asztalitenisz, football, röplabda, szobakerékpár |
465 |
100 |
4 |
104 |
21,50538 |
58 |
Önkormányzat Általános Iskolája |
6096 Kunpeszér, Petőfi S. u. 16. |
2011 m futás |
70 |
66 |
8 |
74 |
94,28571 |
61 |
Dél-Zalai Ál. Isk. Becsehely, Bázakerettyei Tagint |
8887 Bázakerettye, Sport u. 1. |
2011 m futás, sor- és váltóversenyek, kötélhúzás, labdajátékok |
79 |
77 |
10 |
87 |
97,46835 |
63 |
Belvárosi Óvoda és Ált. Isk. Zrínyi Ilona Ált. Iskolája |
6000 Kecskemét, Katona József tér 14. |
2011 m futás, röplabda, tollaslabda, asztalitenisz, floorball, kötéláthajtás |
603 |
408 |
17 |
425 |
67,66169 |
64 |
Országh Kristóf Ált. Isk. |
3332 Sirok, Borics Pál út 2. |
2011 m váltóverseny, Tájfutó verseny a Siroki vár környékén |
174 |
170 |
15 |
185 |
97,70115 |
65 |
Csuha Antal Ált. Isk. |
4485 Nagyhalász, Arany J. út 9. |
2011 m futás, asztalitenisz, kézilabda, egészségmegőrző program |
510 |
501 |
39 |
540 |
98,23529 |
66 |
Zay Anna Gimn. Eü. Szki. És Koll. |
4400 Nyíregyháza, Család u. 11. |
2011 m futás |
369 |
369 |
56 |
425 |
100 |
67 |
Kossuth Lajos Ált. Isk. |
2750 Nagykőrös, Kinizsi u. 4. |
Zenés bemelegítés - 2011 m séta 1-2. évfolyamon, zenés bemelegítés - 2011 m futás a 3-8. évfolyamon. A szünetekben osztályok közötti kosárlabda és foci versenyek. |
397 |
397 |
0 |
397 |
100 |
68 |
Általános Iskola, AMI és EPSZ |
7754 Bóly, Rákóczi F. u. 2. |
2011 m futás, kerékpározás, kidobó és labdarúgó bajn., zenés gimnasztika, sor- és váltóversenyek |
559 |
538 |
48 |
586 |
96,24329 |
69 |
Radnóti Miklós Közgazdasági Szki. |
7633 Pécs, Esztergár u. 6. |
2011 m futás |
475 |
455 |
5 |
460 |
95,78947 |
70 |
Karcagi Nagykun Református Ált. Isk. |
5300 Karcag, Kálvin u. 2. |
közös aerobic torna, ugrókötél verseny, kötélhúzó verseny, kosárlabda dobóverseny, 2011 m futás, sor- és váltóversenyek |
440 |
440 |
34 |
474 |
100 |
71 |
Nagykapornaki Ált. Isk. és Óvoda |
8935 Nagykapornak, Kisfaludy u. 2. |
futás, zumba, foci, jsv, kosárlabda, tollaslabda, step aerobic |
128 |
122 |
6 |
128 |
95,3125 |
72 |
Móricz Zsigmond Gimn. |
2000 Szentendre, Kálvária út 16. |
2011 m futás, röplabda, métajáték, kosárlabda, foci, asztalitenisz, tollaslabda |
548 |
151 |
6 |
157 |
27,55474 |
73 |
Deák Ferenc Ált Isk. és Központi Műhely |
8200 Veszprém, Aradi vértanúk útja 2. |
9. Deák Ferenc Futónap a város diákjai, felnőtt lakosai részére az iskolában. 1-2. évf: 800 m, 3-4. évf. 1000 m, 5-6. évf. 1300 m, 7-8 évf. 2000 m, középiskolások és felnőttek 2500 m., zenés gimnasztika, |
568 |
568 |
28 |
596 |
100 |
74 |
Brassó utcai Ált. Isk. |
1182 Budapest, Brassó u. 1. |
Botafogó tánccsoport bemutatója, alsósoknak 2011 m futás a Halmi erdőben, felsősöknek 2011 m futás az iskola körül (váltó), labdarúgó házibajnokság |
471 |
426 |
24 |
450 |
90,44586 |
75 |
Marcali Óvoda, Ált. Isk. és AMI, Noszlopy Gáspár Ált. és AMI |
8700 Marcali, Széchenyi u. 60. |
2011 m futás, házibajnokságok: labdarúgás, kézilabda |
587 |
585 |
20 |
605 |
99,65928 |
76 |
Csolnok és Környéke Körzeti Ált. Isk. |
2521 Csolnok, Kossuth u. 6. |
2011 m futás, zumba, játékos sor- és váltóversenyek, labdarúgás, úszás, kosárlabda, floorball, terepkerékpár, futóverseny |
208 |
208 |
25 |
233 |
100 |
77 |
Sylvester János Protestáns Gimnázium |
1149 Budapest, Pillangó park 3-5. |
2011 m futás, Sylvester forgó állóképességi és ügyességi verseny, kötéláthajtó verseny, kispályás foci körmérkőzés, röplabda körmérkőzés, kosárérintő, dekázó verseny, cikcakkfutás |
159 |
159 |
0 |
159 |
100 |
79 |
Csolnok és Környéke Körzeti Általános Iskola Sárisápi Tagiskola |
2523 Sárisáp, Fő u. 97. |
2011 m futás, reggeli torna, kötélhúzás, testnevelés órák, kosárra dobó versenyek, ugrókötelezés, páros küzdő versenyek, steppaerobic, ugróiskola |
211 |
201 |
2 |
203 |
95,26066 |
80 |
Táncsics Mihály Közokt. Intézmény, és Tehetségközpont |
5900 Orosháza, Táncsics u. 2-4. |
2011 m futás, táncház, labdarúgás, táncest, mezei futás |
555 |
555 |
100 |
655 |
100 |
81 |
Táltos Tehetséggondozó Ált. Isk. Balotaszállási Tagint. |
6412 Balotaszállás, Balassi B. u. 31. |
2011 m futás, játékos akadályverseny |
97 |
97 |
73 |
170 |
100 |
82 |
Árpád fejedelem Ált. Isk. |
2225 Üllő, Malom u. 1. |
2011 m futás, 120 perc folyamatos mozgás - kézilabda, labdarúgás |
710 |
670 |
12 |
682 |
94,3662 |
83 |
Általános Iskola |
9143 Enese, Petőfi Sándor u. 24. |
2011 m futás, football házibajnokság, akadályverseny sportos jellegű feladatokkal |
183 |
183 |
6 |
189 |
100 |
84 |
József Attila ÁMK |
7200 Dombóvár, Fő út 42-44. |
2011 m futás, labdarúgás, sporkavalkád, virtusjáték |
540 |
540 |
60 |
600 |
100 |
85 |
Általános Iskola és Óvoda |
4266 Fülöp, Kossuth u. 30. |
ritmikus sportgimn. zenére, osztályonkénti focibajnokságok, ügyességi labdajátékok, sorvesenyek, 2011 m futás |
133 |
126 |
26 |
152 |
94,73684 |
86 |
Szabolcs Vezér Oktatási Központ |
4233 Balkány, Kossuth út 5. |
2011 m futás, sor-és váltóverseny, kosárlabda, kispályás labdarúgás |
568 |
530 |
15 |
545 |
93,30986 |
88 |
Leövey Klára Gimnázium és Szki. |
1096 Budapest, Vendel u. 1. |
2011 m futás |
500 |
170 |
3 |
173 |
34 |
89 |
BKSZI Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagisk. |
5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. |
Közös gimnasztika, 2011 m futás, sorversenyek |
1052 |
589 |
49 |
648 |
55,98859 |
90 |
Zalalövői Ált. Isk. |
8999 Zalalövő, Rákóczi u. 1. |
mezei futóverseny, 2011 m futás |
237 |
233 |
36 |
269 |
98,31224 |
93 |
Szent István ÁMK |
5082 Tiszatenyő, Petőfi út 6-8. |
2011 m futás, röplabda, labdarúgás, atlétika |
142 |
142 |
10 |
152 |
100 |
94 |
Körzeti Ált. Isk. és Szakiskola |
3786 Lak, Ady E. út 1. |
2011 m futás, közös bemelegítés, jsv, kötélhúzó verseny, 2x10 perces labdarúgás, |
167 |
140 |
20 |
160 |
83,83234 |
96 |
Bethlen Gábor Ált. Isk. |
4220 Hajdúböszörmény, Tizenhárom vértanú u. 1. |
2011 m futás, reggeli torna, osztályok közötti sor- és váltóverseny, kispályás labdarúgás, röplabda, úszóváltó, vizi ügyességi verseny |
513 |
513 |
42 |
555 |
100 |
97 |
Móra Ferenc Ált. Isk. |
9023 Győr, Kodály Z. u. 20-24. |
2011 m futás, gimnasztika, labdajátékok |
427 |
189 |
6 |
195 |
44,2623 |
98 |
Baross Gábor Közlekedési és Postaforg. Szki. |
3532 Miskolc, Rácz Ádám út 54-56. |
jsv, 2011 m futás |
586 |
531 |
11 |
542 |
90,61433 |
99 |
Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Ált. Isk. |
9400 Sopron, Hunyadi J. u. 8-10. |
2011 m futás, gimnasztika, streetball, kosárlabda, sorverseny, rönkhajítás, kötélhúzás, faágtartás, kerékhajtás, számháború, kispályás labdarúgás |
678 |
671 |
36 |
707 |
98,96755 |
100 |
Tarjáni ÁMK Ált. Iskolája |
2831 Tarján, Rákóczi út 13. |
tűzharc, váltóversenyek, futás, vadászlabda |
238 |
220 |
15 |
235 |
92,43697 |
101 |
ÁAMIPSZ Ódorvár Tagiskola |
3414 Bükkzsérc, Petőfi út 13-15. |
2011 m futás, gyalogtúra a Patkó-hegyre |
55 |
52 |
6 |
58 |
94,54545 |
101 |
Mindszenti Ált. Isk. |
6630 Mindszent, Szabadság tér 2-3. |
gimnasztika, 2011 m futás, kerékpártúra, akadálypálya, célbadobás, röplabda |
543 |
431 |
29 |
460 |
79,37385 |
105 |
Berecz Károly Ált. Isk. |
3985 Alsóberecki, Kossuth u. 23. |
váltóversenyek, spinning, 11-es rúgó verseny, büntető dobások, célba dobó versengés, tanár-diák labdarúgás és kosárlabda, 2011 m futás |
56 |
56 |
21 |
77 |
100 |
107 |
Batthyány Ált. Isk. és Sportiskola |
2030 Érd, Fácán köz |
2011 m futás, részvétel az Érdi Sportexpo rendezvényein és az expo-próbákon |
418 |
418 |
0 |
418 |
100 |
108 |
Kandó téri Ált. Isk. |
1182 Budapest, Kandó tér |
2011 m futás, váltófutás, úszás |
648 |
356 |
20 |
376 |
54,93827 |
109 |
Ladi János Ált. Isk. |
8016 Mesztegnyő |
Alsó tagozat: víz-szállítók, találd ki, szamár-parádé, csengess kétszer; felső tagozat: rögbi, röplabda, kerékpáros ügyességi vetélkedő, futás, teremhoki |
149 |
140 |
8 |
148 |
93,95973 |
110 |
Somssich Imre Ált. Isk. |
7432 Hetes, Vikár Béla u. 1. |
2011 m futás, kispályás labdarúgás, váltóversenyek, tollaslabda bajnokság, asztalitenisz, célbadobás, célbarúgás |
123 |
123 |
7 |
130 |
100 |
111 |
Rigó József ÁMK Ált. Isk. |
6114 Bugac, Szabadság tér 15. |
zenés gimnasztikával bemelegítés, fuss az iskoládért zöldövezetben, mozogj többet az egészséged védelméért |
218 |
218 |
21 |
239 |
100 |
112 |
Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakisk., Spec. Szakisk., Koll. |
6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 34. |
jsv, uszodai váltóverseny, teremlabdarúgás, streetball, zsinórlabda, 2011 m futás, körfutás |
1260 |
206 |
6 |
212 |
16,34921 |
113 |
Gróf Széchenyi István Ált. Isk. |
2746 Jászkarajenő, Fő u. 46. |
sorversenyek óvodásoknak és alsósoknak, kosár-, kézilabda, labdarúgás, lábtenisz, asztalitenisz, zsinórlabda, tollaslabda, kerékpártúra, gyógytorna, gyalogtúra, táncház, 2011 m futás |
215 |
215 |
76 |
291 |
100 |
115 |
II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. |
4100 Berettyóújfalu, Rákóczi u. 1. |
2011 m futás, 120 perc mozgás: kézilabda, kosárlabda, röplabda, labdarúgó házibajn. |
418 |
180 |
36 |
216 |
43,0622 |
116 |
Dienes Valéria Ált. Isk., Grundschule |
7100 Szekszárd, Kecskés F. u. 6. |
atlétika edzés, 2011 m futás, kosárlabda edzés, kézilabda, német néptánc, labdarúgás |
468 |
391 |
29 |
420 |
83,54701 |
117 |
József A. Gimn. és Közgazd. Szki. |
2200 Monor, Ady E. u. 12-14. |
2011 m futás, röplabda, zsinórlabda, kézilabda, teremfoci, kosárlabda, távolugrás |
814 |
590 |
10 |
600 |
72,48157 |
119 |
Petőfi Sándor Ált. Isk. |
6080 Szabadszállás, Kálvin tér 8. |
2011 m futás |
493 |
480 |
12 |
492 |
97,36308 |
120 |
Karcagi Általános Iskolai Központ |
5300 Karcag, Kossuth tér 4. |
2011 m futás, gimnasztika, floorball, kapitánylabda, kispályás labdarúgás, tollaslabda, kosárlabda, görkorcsolya, lábtenisz, várméta bajn., tenisz, kézilabda, kerékpár ügyességi verseny, kerékpártúra, |
1051 |
1009 |
94 |
1103 |
96,00381 |
121 |
SIOK Balatonendrédi Általános Iskola |
8613 Balatonendréd, Szabadság u. 20-22. |
2012 m futás, jsv, méta, szülő-diák focimeccs |
118 |
110 |
0 |
110 |
93,22034 |
122 |
Kisfaludy Mihály Ált. Isk. és AMI |
2851 Környe, Beloiannisz u. 1. |
2011 m futás a Környei-tó körül |
295 |
293 |
6 |
299 |
99,32203 |
123 |
Hunyadi Mátyás Ált. Isk. |
3300 Eger, Fadrusz u. 1/a. |
2011 m futás, bombázó játék, kispályás labdarúgás, kisp. Floorball, szabadidős játék tanulása |
814 |
800 |
0 |
800 |
98,2801 |
124 |
Kossuth Zsuzsa Humán és Ker. Szki. és Szakisk. |
6300 Kalocsa, Tomori Pál u. 7. |
kötélhúzás, floorball, 2011 m futás |
183 |
183 |
21 |
204 |
100 |
125 |
Szent Imre Katolikus Óvoda és Ált. Isk. |
6000 Kecskemét, Szent Imre u. 9. |
zenés bemelegítés, 2011 m futás |
430 |
223 |
10 |
233 |
51,86047 |
126 |
Cholnoky Jenő Ált. Isk. |
8200 Veszprém, Cholnoky J. u. 21. |
2011 m futás, 1-4. osztály: őszi váltóverseny, 7-8. osztály: váltóverseny, kosárradobó és góllövő verseny |
365 |
351 |
23 |
374 |
96,16438 |
127 |
Német Nemzetiségi ÁMK Széchenyi István ÁI. |
2800 Tatabánya, Szent István u. 53. |
Őszi túra |
278 |
275 |
22 |
297 |
98,92086 |
128 |
Angol tagozatos Ált. Isk. |
1046 Budapest, Fóti út 66. |
Természettudományi nap keretében 220 gyerek végzi a gyakorlatokat: 2011 m futás, sor- és váltóverseny, bob, labdarúgás, kötélhúzás, röplabda, karikagyakorlat |
490 |
216 |
12 |
228 |
44,08163 |
129 |
Földváry Gábor Két Tanítási nyelvű Ált. Isk. |
6098 Tass, Dunai út 24. |
2011 m futás |
221 |
211 |
28 |
239 |
95,47511 |
130 |
Dobó István Gimnázium |
3300 Eger, Széchenyi u. 19. |
120 perc sport, 2011 m futás |
722 |
280 |
5 |
285 |
38,78116 |
131 |
Varga Domokos ÁMK |
6090 Kunszentmiklós, Damjanich u. 7. |
2011 m futás, diákfoci, szabadidős játékok, tollas, asztalitenisz, floorball, röplabda, aerobik |
491 |
480 |
110 |
590 |
97,75967 |
132 |
Göndöcs Benedek Középiskola |
5700 Gyula, Kossuth u. 26. |
7 km-es túra a közeli parkerdőbe, Póstelekre. 30 perces közös gimnasztikai bemelegítés játékokkal kiegészítve, 2011 m futás |
900 |
92 |
3 |
95 |
10,22222 |
133 |
Utassy József Ált. Isk. |
3258 Tarnalelesz, Fedémesi út 10. |
röplabda, labdarúgás, 2011 m futás |
276 |
146 |
0 |
146 |
52,89855 |
134 |
Gárdonyi Géza Ált. Isk. és Gimn. |
2030 Érd, Gárdonyi G. u. 1/b |
zenés gimnasztika, 2011 m futás, különböző sportágak kipróbálása, sportversenyek a Sportexpo keretén belül |
639 |
639 |
30 |
669 |
100 |
135 |
Petőfi Sándor Ált. Isk. |
6087 Dunavecse, Zrínyi u. 6. |
bemelegítés, futás, zenés gimnasztika, Alsó tagozat: sor- és váltóversenyek, Felső tagozat: kézilabda, labdarúgás; 2011 m futás |
286 |
286 |
20 |
306 |
100 |
136 |
Hevesi Sándor Ált. Isk. |
8800 Nagykanizsa, Hevesi út 2. |
reggeli torna, ügyességi versenyek, labdarúgás, kosárlabda, kerékpáros akadályverseny, 2011 m futás |
543 |
543 |
44 |
587 |
100 |
137 |
Návay Lajos Ált. Isk. |
6922 Földeák, Zárda u. 18-20. |
Futás, íjászat, majorett, tornabemutató, trambulin |
252 |
247 |
263 |
510 |
98,01587 |
138 |
Eötvös Loránd Műszaki Szki., Szakisk. és Koll. |
7400 Kaposvár, Pázmány P. u. 17. |
közös iskolai futás délben, 8-14 óra között labdarúgás villámtorna |
287 |
287 |
4 |
291 |
100 |
139 |
József Attila Általános Iskola |
4030 Debrecen, Monostorpályi út 63. |
2011 m futás, célbadobás, felülés |
283 |
249 |
11 |
260 |
87,98587 |
140 |
Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módsz. Int. |
8800 Nagykanizsa, Rózsa u. 9. |
2011 m futás, játékos váltó- és sorversenyek, kosárlabda, zsinórlabda, ping-pong |
133 |
125 |
25 |
150 |
93,98496 |
141 |
Móra Ferenc ÁMK |
6782 Mórahalom, Barmos György tér 2. |
Tájékozódó futóverseny, melynél az ellenőrző pontokon megadott számok összege 2011; kerékpártúra; egymást váltva folyamatos ugrókötelezés 2011 másodperc alatt; egyéb csapatversenyek, lovaglás |
632 |
435 |
20 |
455 |
68,82911 |
142 |
Szőnyi Bozsik József Ált. Isk. |
2921 Komárom, Magtár u. 2. |
2011 m futás; Felső tagozat: duatlon; tájékozódási futás; sportlövészet; Délután: labdarúgó bajnokság |
290 |
270 |
5 |
275 |
93,10345 |
144 |
Vári Emil Társulási Ált. Isk. |
4600 Kisvárda, Mártírok útja 5. |
Közös bemelegítés, 2011 m futás, asztalitenisz, ügyességi próbák állomásokon, modern tánc koreográfia tanulása |
627 |
614 |
76 |
690 |
97,92663 |
145 |
Kunadacs-Ladánybenei ÁMI és Óvoda |
6045 Ladánybene, Fő u. 72. |
2011 m futás, Bene Vitáz Játékos futóverseny, szabadidős programok |
155 |
155 |
14 |
169 |
100 |
146 |
Kölcsey Ferenc Ált. Isk. |
3872 Novajidrány, Béke tér 4. |
kispályás labdarúgó bajnokság alsó- és felső tagozatnak; floorball bajn. a felső tagozatos lányoknak, tollaslabdázás, asztalitenisz, 2011 m futás |
214 |
157 |
10 |
167 |
73,36449 |
147 |
Magvető Ált. Isk., Óvoda, Közös Igazgatású Gyulai Református Közokt. Int. |
5700 Gyula, Árpád u. 4-6. |
2012 m futás, váltóversenyek, "hetesrúgó" verseny, kosárradobó verseny, asztalitenisz bajn., hulahopp karika, ugrálókötél áthajtó verseny, szülő-gyermek vegyes csapatokkal labdarúgó bajnokság |
293 |
274 |
41 |
315 |
93,51536 |
148 |
BKMO Bajai Közokt. Int. És Gyermekotthon |
6500 Baja, Barátság tér 18. |
2011 m futás |
568 |
287 |
37 |
324 |
50,52817 |
149 |
Foktő és Bátya Ált. Isk. és Óvoda, Magyar László Ált. Isk. Foktő |
6331 Foktő, Fő u. 75. |
tartásjavító gerinctorna, zenés tánc, össznépi kidobó játék, célbadobó verseny, célbarúgó verseny, köteles járóka verseny, kosárradobó 2011 m futásverseny, kötélugrás |
79 |
78 |
22 |
100 |
98,73418 |
150 |
SZOLGSZI Ker. és Vend. Tagint. Szolnok |
5000 Szolnok, Károly Róbert út 2. |
Tanár-diák röplabdakupa, diákcsapatok labdarúgókupa, kosárlabda torna, tanár-diák zenés kond. torna, 2011 m futás |
749 |
320 |
30 |
350 |
42,72363 |
151 |
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két TNy. Tagiskola |
7400 Kaposvár, Pázmány P. u. 32/b |
2012 m futás, gyalogtúra, labdarúgó, tollaslabda, zsinórlabda verseny, csoportos kötélhúzó verseny, "Fűzött" (váltó) helyből távolugrás |
456 |
424 |
34 |
458 |
92,98246 |
152 |
Neptun Ált. Isk. |
1158 Budapest, Neptun u. 57. |
2011 m futás |
335 |
327 |
15 |
342 |
97,61194 |
153 |
II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. |
4220 Hajdúböszörmény, II.Rákóczi F. u. 2. |
Kiütő bajnokság, a város körútjának körbebiciklizése, sor- és váltóversenyek, kosárlabda és labdarúgó bajn., játékos ügyességi versenyek, 2011 m futás, asztalitenisz |
191 |
179 |
15 |
194 |
93,71728 |
154 |
Kossuth Lajos Ipari Szakképző Isk. Koll- és Felnőttek Középisk. |
9025 Győr, Kossuth u. 7. |
2011 m futás egyéni verseny, 2011 m futás 6 fős váltóval, természetjárás: Bakonyszentlászló-Vinye között |
1055 |
858 |
77 |
1132 |
81,32701 |
155 |
III. Béla Általános Iskola |
2534 Tát, Szent István út 27. |
2011 m futás, sorversenyek, az iskola legerősebb tanulója, ügyességi feladatok, kötélhúzás, zumba, kick-box, birkózás, aerobik |
378 |
360 |
21 |
381 |
95,2381 |
156 |
ÁMK Sárszentmiklósi Ált. Isk. Nagylóki Ált. Isk. |
2435 Nagylók, Kossuth u. 3. |
futás, sorversenyek, tollaslabda, gimnasztika, kézilabda, labdarúgás |
46 |
45 |
15 |
60 |
97,82609 |
157 |
Fekete István Ált. Isk. és AMI |
2458 Kulcs, Kossuth u. 75. |
2011 m futás |
164 |
164 |
9 |
173 |
100 |
158 |
Dér István Ált. Isk., Óvoda, TKIKI Dér István Ált. I. tagint |
6913 Csanádpalota, Szent István út 46. |
2011 m futás |
206 |
206 |
22 |
228 |
100 |
161 |
Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda |
5500 Gyomaendrőd, Fő u. 181. |
Közös bemelegítések, 2011 m futás, gyalogtúra |
497 |
475 |
20 |
477 |
95,57344 |
162 |
Mátyás király Ált. Isk. |
3563 Hernádkak, Petőfi S. út 14. |
Nonstop foci, jsv, "Legek" versenye, népi játékok, futás, sorverseny |
194 |
190 |
20 |
210 |
97,93814 |
164 |
II. Rákóczi Ferenc Gimnázium |
1024 Budapest, Keleti Károly u. 37. |
2011 m futás, asztalitenisz maraton, labdarúgás maraton, floorball maraton, tánc maraton |
665 |
526 |
19 |
545 |
79,09774 |
165 |
Szent Tamás Görög Kat. Ált. Isk. |
5000 Szolnok, Dr. Durst J. út 1. |
foci, váltóverseny, kosárlabda, zsinorlabda, asztalitenisz, kötélugrás, Toldi verseny, rajzverseny, pincérverseny, mocsárjárás, 2011 m futás |
170 |
170 |
31 |
201 |
100 |
166 |
Kunszállási KIKI Tóth Pál Ált. Isk. |
6115 Kunszállás, Kossuth u. 12. |
2011 m futás, kosárlabda, asztalitenisz, foci, népi játékok, jsv., röplabda, teremhoki |
125 |
125 |
22 |
147 |
100 |
167 |
Borsos M. Ált. Isk. Mikes Kelemen tagint. |
8400 Ajka, Dobó K. u. 16. |
2011 m futás, Zenés torna váltóverseny, foci, ügyességi feladatok, floorball, darts, bombázó, ping-pong, tollaslabda, kosárlabda kidobó, helyből távol, görkori, foci |
253 |
245 |
19 |
264 |
96,83794 |
168 |
Hajós Alfréd Ált. Isk. |
2100 Gödöllő, Légszesz u. 10. |
2011 m futás, testnevelés- és úszás óra |
616 |
608 |
4 |
612 |
98,7013 |
170 |
Mecsekaljai Óvoda és Ált. Isk. Székhelyintézmény |
7633 Pécs, Bánki Donát u. 2. |
2011 m futás, aerobic. Október 1-én Mecsekaljai Túra |
418 |
418 |
24 |
442 |
100 |
171 |
Kiskunfélegyházi Összevont Ált. Isk. |
6100 Kiskunfélegyháza, Deák F. u. 14. |
2011 m futás, zenés gimnasztika, kispályás foci, seprű foci, úszás |
1100 |
1100 |
90 |
1190 |
100 |
173 |
Petőfi Sándor Ált. Isk. |
3213 Atkár, Fő út 36. |
12 perces futás, duatlon korosztályonként, szülő-gyermek mérkőzések: labdarúgás, |
135 |
133 |
15 |
148 |
98,51852 |
175 |
Szent Imre DSE |
2660 Balassagyarmat, Szabó Lőrinc út 1. |
2011 m futás, sor- és váltóverseny, kiütősdi, fogójáték, labdarúgó, floorball, kosárlabda játék, tollaslabda, asztalitenisz |
447 |
447 |
101 |
548 |
100 |
176 |
ÁMK Német Nemzetiségi Ált. Isk. |
8445 Városlőd, Kossuth u. 58. |
2011 m futás, labdarúgás, labdás játékok,kézilabda, tornaverseny |
169 |
136 |
4 |
140 |
80,47337 |
177 |
Tiszacsegei ÁMK Fekete István Ált. Isk. |
4066 Tiszacsege, Fő út 95. |
2011 m futás, hagyományőrzés néptánccal, ügyességi akadálypálya, műanyagkupakok gyűjtése a környezetvédelem jegyében, szekréhúhás |
433 |
433 |
32 |
465 |
100 |
178 |
Zomba KONI Tengelici Tagisk. |
7054 Tengelic, Petőfi u. 2. |
Diáksport Napi Futótáv (2011 méter) |
123 |
123 |
12 |
135 |
100 |
179 |
Kodály Zoltán Ált. Isk., Gimn. és AMI |
8000 Székesfehérvár, Béke tér 4. |
2011 m futás, váltóúszás |
519 |
425 |
7 |
432 |
81,88825 |
180 |
Illéssy Sándor Szakközép- és Szakisk. |
5310 Kisújszállás, Arany J. u. 1/a |
2011 m futás, ügyességi verseny, labdarúgás, asztalitenisz |
435 |
364 |
42 |
406 |
83,67816 |
181 |
KTKT Ált. Isk. és Középiskola Kaskantyúi Ált. Iskolája |
6211 Kaskantyú, Petőfi u. 6. |
2012 m futás, "Sporttal az egészségért!" sor- és váltóverseny, labdajátékok, judo |
25 |
25 |
25 |
50 |
100 |
182 |
Lorántffy Zsuzsanna Szki.,Szakisk. és Koll. |
2400 Dunaújváros, Radnóti M. u. 6. |
2011 m futás a Hild és Rudas Középiskola diákjaival, játékos vetélkedők, erőpróbák |
408 |
336 |
20 |
356 |
82,35294 |
183 |
Zrínyi Ilona Ált. Isk. és Nko. Óvoda |
3593 Hejőbába, Fő út 15. |
2011 m futás, sor- és váltóversenyek, teremfoci, célbadobó verseny, dekázó verseny, heteslövő, hetesrúgó verseny, kötélhúzás |
170 |
170 |
30 |
200 |
100 |
184 |
Jakabszállás-Fülöpjakab ÁMK Eötvös József Ált. Isk. és Óvoda |
6116 Fülöpjakab, Templom u. 1. |
2012 m futás, kerékpár, sorverseny, tollaslabda, foci, kosárlabda |
98 |
87 |
11 |
98 |
88,77551 |
185 |
Hild József Szki., Szakisk. és Koll. |
2400 Dunaújváros, Bercsényi u. 8. |
2012 m futás a Lorántffy és Rudas Középiskola diákjaival, játékos szüreti sportvetélkedők |
618 |
335 |
21 |
356 |
54,20712 |
186 |
Fekete István Ált. Isk. |
6729 Szeged, Postás u. 1-3. |
2011 m futás, bemelegítés |
194 |
100 |
10 |
110 |
51,54639 |
187 |
Domoszlói ÁMK III. András Ált. Isk. |
3263 Domoszló, Deák tér 5. |
2011 m futás "Falufutás", métajáték, kispályás foci, kosárlabda, váltóverseny,kötélhúzás, ugrókötél, cross- és túrakerékpározás |
158 |
158 |
31 |
189 |
100 |
188 |
Sztárai Mihály Református Ált. Isk. és Óvoda |
7800 Siklós, Vörösmarty u. 13. |
2011 m futás, zenés gimnasztika, játékos sportversenyek |
121 |
109 |
34 |
143 |
90,08264 |
189 |
Lestár Péter Egys. Középisk., Szakisk. És Óvoda, II. Rákóczi F. Tagiskolája |
6000 Kecskemét, Tóth László stny. 2. |
2011 m futás, labdarúgás, kosárlabda, kötélhúzás, sorverseny, váltófutás |
714 |
665 |
20 |
685 |
93,13725 |
190 |
Ady Endre Gimnázium |
1139 Budapest, Röppentyű u. 62. |
2011 m futás |
554 |
124 |
4 |
128 |
22,38267 |
191 |
Szent Margit Gimnázium |
1114 Budapest, Villányi út 5-7. |
||||||
193 |
Ady Endre Gimnázium |
1139 Budapest, Röppentyű u. 62. |
2011 m futás |
554 |
124 |
4 |
128 |
22,38267 |
194 |
Alapfokú Oktatási és Nevelési Központ |
7773 Villány, Baross Gábor u. 1-3. |
2011 m futás, kerékpártúra |
248 |
248 |
20 |
268 |
100 |
195 |
Szinyei Merse Pál Gimnázium |
1063 Budapest, Szinyei u. 7-9. |
2011 m futás |
631 |
50 |
0 |
50 |
7,92393 |
196 |
MTKI Általános Iskola és Óvoda |
3262 Markaz, Fő út 21. |
2011 m futás |
120 |
120 |
10 |
130 |
100 |
197 |
Garay János Gimnázium |
7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9. |
2011 m futás |
609 |
135 |
2 |
137 |
22,16749 |
198 |
Festetics Pál Ált. és AMI |
8719 Böhönye, Fő u. 2. |
2011 m futás, foci, kézilabda, váltóverseny |
330 |
325 |
22 |
347 |
98,48485 |
199 |
Bercsényi Miklós Közlekedési Középisk., Szakisk. és Sportisk. és Módszertani Központ |
9025 Győr, Cinka Panna u. 2. |
2011 m futás, kerékpártúra |
1014 |
113 |
36 |
149 |
11,14398 |
200 |
Orczy István Ált. Isk. |
6791 Szeged, Szent János tér 2-4. |
2011 m futás, sor- és váltóverseny, foci, lány kézilabda, apák-fiúk football, anyák-lányok kézilabda mérkőzés |
242 |
242 |
40 |
282 |
100 |
201 |
Hriszto Botev Ált. Isk. |
8200 Veszprém, Botev u. 2. |
Bakonyi túra, akadályverseny, 2011 m futás |
633 |
621 |
46 |
667 |
98,10427 |
202 |
Beregszászi Pál Szki. és Szakisk. |
4032 Debrecen, Jerikó u. 17-21. |
2011 m futás, kispályás labdarúgás |
776 |
426 |
0 |
426 |
54,89691 |
203 |
Balassi Bálint Ált. Isk. és Előkészítő Szakisk. Tinódi Sebestyén Tagisk. |
3300 Eger, Vallon u. 2. |
2011 m futás, sor- és váltóverseny, "Zöld udvar" ügyességi feladatok, foci, röplabda, kosárlabda, tűzharc |
369 |
300 |
1 |
301 |
81,30081 |
204 |
Thuri György Gimnázium |
8100 Várpalota, Szent Imre út 9. |
2011 m futás, 120 perc mozgás: atlétika, kosárlabda, foci, asztalitenisz, floorball, röplabda, tollaslabda, streetball |
304 |
278 |
1 |
279 |
91,44737 |
205 |
Pogány Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Szki. és Gimn. |
1183 Budapest, Thököly u. 11. |
2011 m futás |
602 |
75 |
5 |
80 |
12,45847 |
206 |
Hunyadi János Ált. Isk., Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium |
6440 Jánoshalma, Radnóti Miklós 13. |
2011 m futás, kerékpár, foci, sor- és váltóverseny, kosárlabda, floorball, játékos labdajáték, ping-pong |
740 |
740 |
24 |
764 |
100 |
207 |
Nagyfügedi ÁMK Arany János Ált. Isk. |
3282 Nagyfüged, Kossuth L. út 9. |
2011 m futás (Tarnazsadány-Karácsond-Nagyfüged), kispályás foci, váltóversenyek |
148 |
148 |
8 |
156 |
100 |
208 |
Fáy András Görögkatolikus Közgazd. Szki. |
3529 Miskolc, Jászi Oszkár u. 1. |
2011 m futás, váltóverseny, labdarúgó mérk. |
825 |
375 |
25 |
400 |
45,45455 |
209 |
Avasi Gimnázium |
3524 Miskolc, Klapka u. 2. |
2011 m futás |
633 |
612 |
1 |
613 |
96,68246 |
210 |
Lorántffy Zsuzsanna Ált. Isk. Tompa Mihály Tagisk. |
3459 Igrici, Kossuth út 71. |
2011 m futás, "Hétpróbás vagyok!" ügyességi akadályverseny (sporttörténet, kötélen lajhármászás, futás-kúszás-mászás akadályokon, célbadobás, célbarúgás, kerékpárügyességi verseny, görkorcsolyázás, önvédelmi technikák és fogások) focibajnokság |
140 |
140 |
15 |
155 |
100 |
211 |
Gróf Zichy János Ált. Isk. és AMI |
8123 Soponya, Dózsa György u. |
váltóversenyek, pókfoci, kosárradobás, floorball, kosárlabda, ugrókötelezés, tollaslabda, labdarúgás |
152 |
141 |
18 |
159 |
92,76316 |
212 |
Gróf Széchenyi István KKF Ált. Isk. Simor János Tagint. |
2525 Bajna, Hősök tere 2. |
2011 m futás, bemelegítés játékos gimnasztikával, váltóverseny, kötélhúzás, kispályás foci, kötélhajtás, kislabdahajítás |
134 |
132 |
17 |
149 |
98,50746 |
213 |
Közös Fenntartású Ált. Isk., Óvoda, AMI és Könyvtár |
4642 Tornyospálca, Mándoki út 4-6. |
2011 m futás, sor- és váltóverseny, kispályás foci, mediball labdajáték |
215 |
205 |
11 |
216 |
95,34884 |
214 |
Lakos József Ált. Isk. |
8635 Ordacsehi, Kossuth L. u. 54. |
########## |
|||||
215 |
Herceg Esterházy Miklós Szakképző Isk. Speciális Szakisk. és Koll. |
7200 Dombóvár, Népköztársaság u. 21. |
2011 m futás, röplabda, teremfoci |
277 |
136 |
3 |
139 |
49,09747 |
216 |
II. Rákóczi Ferenc Ált. és Magyar-Német Ktny. Iskola |
3532 Miskolc, Zoltán u. 5. |
2011 m futás |
335 |
298 |
5 |
303 |
88,95522 |
217 |
Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskolája |
7822 Nagyharsány, Petőfi S. u. 2-6. |
2011 m futás, járőrverseny,120 perc labdarúgás váltott csapatokkal, asztalitenisz, csocsó, kosárlabda pontszerző verseny, darts, tollaslabda, kerékpár ügyességi verseny, gokart |
154 |
135 |
15 |
150 |
87,66234 |
218 |
Herendi Általános Iskola és AMI |
8440 Herend, Iskola u. 8. |
2011 m futás |
292 |
170 |
8 |
178 |
58,21918 |
219 |
Arany János Általános Iskola |
3712 Sajóvámos, Nevelők u. 4. |
2011 m futás, közös gimnasztika, kosárlabda, foci |
165 |
50 |
10 |
60 |
30,30303 |
220 |
Március 15. Gimn., Szakképző Isk. és Koll. |
3024 Lőrinci, Kastélykert |
2011 m futás, kispályás foci, röplabda, tollaslabda, streetball, lábtenisz |
586 |
120 |
2 |
122 |
20,47782 |
221 |
Lorántffy Zsuzsanna Ált. Isk. |
4025 Debrecen, Józsakert u. 29. |
2011 m futás |
180 |
170 |
20 |
190 |
94,44444 |
222 |
Egri Ker. Mg. Vend. Szki. |
3300 Eger, Pozsonyi út 4-6. |
foci, röplabda, játékos ügyességi vetélkedő, tollaslabda 2011 m futás |
1371 |
612 |
12 |
624 |
44,63895 |
223 |
Rákospalotai Meixner Ált. Isk. és AMI |
1155 Budapest, Tóth István u. 100. |
2011 m futás, úszás, kosárlabda, labdarúgás, asztalitenisz |
164 |
75 |
1 |
76 |
45,73171 |
224 |
BKMO Kiskun Általános Iskolája EGYMI |
6100 Kiskunfélegyháza, Szent Imre herceg u. 1-3. |
2011 m futás, reggeli zenés gimnasztika, iskola körbefutása |
66 |
66 |
9 |
75 |
100 |
225 |
Paragvári Utcai Általános Iskola |
9700 Szombathely, Paragvári u. 2-4. |
2011 m futás, futóváltó, kötélhúzás, játékos sportversenyek, ugrókötél, hullahopp, büntető dobóverseny, rollerverseny, hokiváltó, képfelismerés, sporttotó, mocsárjárás, helyből távolugrás, dekázó, fejelő verseny, célbarúgás |
692 |
635 |
40 |
675 |
91,76301 |
226 |
Dankó Pista Ált. Isk. Szakképző Isk. és Gimn. |
4235 Biri, Mező Imre u. 21. |
dekázás, célbadobás, kapuralövés, ugrókötelezés, floorball, szlalom akadálypálya |
800 |
118 |
0 |
118 |
14,75 |
227 |
Veres Péter Gimnázium |
1027 Budapest, Csobánka tér 7. |
2011 m futás |
582 |
170 |
10 |
180 |
29,20962 |
228 |
Csete Balázs Ált. Isk. |
5137 Jászkísér, Petőfi út 1. |
2011m futás, aerobic, boksz, kötélhúzás, hullahopp, ugróiskola, fekvenyomó verseny, célbadobás, ugrókötél, labda ügyességi, tollaslabda, ping-pong, sítalpon járás, labdarúgás, tojáshordás, kerékpáros ügyességi |
490 |
490 |
41 |
531 |
100 |
229 |
Váci Mihály Gimnázium |
3078 Bátonyterenye, Váci M. út 5. |
2011m futás, röplabda, foci |
195 |
177 |
3 |
180 |
90,76923 |
230 |
10. sz. Petőfi S. Ált. és MA Ktny. Iskola |
3526 Miskolc, Katovice u. 17. |
2011 m futás, túrázás, 120 perces sportmozgás |
529 |
490 |
65 |
555 |
92,6276 |
231 |
Dózsa György Ált. Isk. |
6775 Kiszombor, Óbébai u. 6. |
Casio futás, szeptember 23-án |
337 |
307 |
5 |
312 |
91,09792 |
232 |
Damjanich János Szki., Szakisk. és Koll. |
3000 Hatvan, Vécsey u. 2/a |
########## |
|||||
233 |
Apáczai-Csere János Ált. Isk. |
3752 Szendrő, Petőfi tér 1-3. |
2011 m futás, délutáni labdarúgó suli |
487 |
487 |
20 |
507 |
100 |
234 |
Andrássy Gyula Ált. Isk. |
8868 Letenye, Bajcsy-Zs. u. 2. |
2011 m futás, labdarúgás, kézilabda, floorball, kosárlabda, asztalitenisz, aerobic |
328 |
322 |
30 |
352 |
98,17073 |
235 |
Szentendrei Református Gimnázium |
2000 Szentendre, Áprily tér 5. |
2011 m futás, úszás, evezés, kerékpározás, labdajátékok (röplabda, foci, kosár, villámbajn.), számháború, sárkányhajózás |
433 |
407 |
37 |
444 |
93,99538 |
236 |
Lenkey János Általános Iskola |
3300 Eger, Markhot Ferenc u. 6. |
2011 m futás, sor- és váltóvereny, kosárlabda, röplabda, úszás |
450 |
445 |
35 |
480 |
98,88889 |
237 |
ÁMK Dr. Kovács Pál Ált. Isk. és AMI |
8135 Dég, Köztársaság út 33. |
2011 m futás, természetjáró túra, teremfoci, játékos váltó, lábtenisz, floorball, kerékpártúra, népi játékok |
177 |
162 |
8 |
170 |
91,52542 |
238 |
Kölcsey Ferenc Gimnázium |
1063 Budapest, Munkácsy M. u. 26. |
########## |
|||||
239 |
II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. és Nko. Óvoda |
3188 Ludányhalászi, Rákóczi út 119. |
2011 m futás, labdarúgás, kosárlabda, váltóversenyek (futó, labdás), asztalitenisz, magasugrás |
102 |
102 |
18 |
120 |
100 |
240 |
Fazekas Mihály Ált. Isk. |
4021 Debrecen, Vásáry István u. 10. |
2011 m futás, kispályás labdarúgás, kosárlabda, sor- és váltóverseny, tollaslabda, asztalitenisz |
297 |
297 |
20 |
317 |
100 |
241 |
Szó-Fogadó Beszédjavító Ált. Isk. |
2113 Erdőkertes, Mikszáth u. 29. |
2011 m futás, sorversenyek, labdarugás |
91 |
76 |
7 |
83 |
83,51648 |
242 |
Rudas Közgazdasági Szki., Szakisk. és Koll. |
2400 Dunaújváros, Római krt. 47-49. |
2011 m futás, kosárlabda, foci, asztalitenisz, floorball, tenisz, testépítés, küzdősport, tollaslabda, sakk |
772 |
577 |
12 |
589 |
74,74093 |
243 |
Sugovica ÁMK és Sportiskola |
6500 Baja, Szent Antal u. 60. |
2011 m futás, ügyességi versenyek, kosárlabda |
753 |
753 |
40 |
793 |
100 |
244 |
Szent Imre Ált. Isk. és AMI |
3214 Nagyréde, Fő út 10-12. |
küldi |
########## |
||||
245 |
ÁMK Nikosz Beloiannisz Ált. Isk. és Óvoda |
2455 Beloiannisz, Rákóczi u. 26-28. |
Teremfoci, ping-pong, akadályverseny, tollaslabda, medicinlabda hajítás, tanár-diák partizán |
69 |
69 |
7 |
76 |
100 |
246 |
Ladányi Mihály Ált. Isk. |
2713 Csemő, Szent István út 32-34. |
2011 m futás, korfball, minitenisz, asztalitenisz, sakk, foci, szkander, zenés torna, felülés, fekvőtámasz |
380 |
380 |
32 |
412 |
100 |
247 |
Jászapáti Általános Iskola és AMI |
5130 Jászapáti, Damjanich u. 2. |
labdás ügyességi verseny, tollaslabda, kézilabda, bocsa, foci, kerékpáros ügyességi verseny, gyalogtúra |
703 |
636 |
39 |
675 |
90,46942 |
248 |
Kolonics György Ált. Isk. |
1221 Budapest, Tompa u. 2-4. |
2011 m futás, erdei akadályverseny, ügyességi természetvédelmi és sportelméleti feladatok |
339 |
330 |
44 |
374 |
97,34513 |
249 |
Tépei Általános Iskola |
4132 Tépe, Kossuth u. 1. |
2011 m futás, labdarúgó bajn., sor- és váltóverseny, célbadobás, ping-ponglabda hordás, labdarúgó bajn., |
106 |
106 |
25 |
131 |
100 |
250 |
Nivegy-völgyi Német Nemzetiségi Ált. Isk. és AMI |
8272 Balatoncsicsó, Fő u. 1/a |
2011 m futás |
97 |
97 |
0 |
97 |
100 |
251 |
Váci Mihály Ált. Isk. és AMI |
9700 Szombathely, Váci M. u. 11. |
2011 m futás, jsv, "kalandváros" mozgásos játékok, foci, röplabda, kosárlabda, floorball mérkőzések |
412 |
412 |
60 |
472 |
100 |
252 |
Dalmady Győző Óvoda, Ált. Isk. és EGYMI |
2750 Nagykőrös, Kalocsa Balázs u. 3. |
2011 m futás, zenés sportrahangoló bemelegítés, sportversenyek |
78 |
68 |
26 |
104 |
87,17949 |
253 |
Gárdonyi Géza Közös Fenntartású Ált. Isk., Óvoda és AMI |
8460 Devecser, Várkert 1. |
2011 m futás, atlétika, kézilabda, kispályás labdarúgás |
317 |
158 |
7 |
165 |
49,84227 |
254 |
Zalaszentgrót Deák TTOK |
8790 Zalaszentgrót, Kossuth u. 11. |
2011 m futás, kézilabda, labarúgás, asztalitenisz, játékos sportvetélkedők |
461 |
440 |
29 |
469 |
95,44469 |
255 |
Megyer Vezér Ált. Isk. |
4502 Vasmegyer, Kossuth út 145. |
2011 m futás, közös reggeli gimnasztika, labdajátékok (hetesrúgó verseny, kosárradobó verseny, labdarúgás, kézilabda), akadályverseny, a községben 10 állomással, sor és váltóverseny |
171 |
165 |
17 |
182 |
96,49123 |
256 |
Dr. Jósa István Ált. Isk. és Óvoda |
4325 Kisléta, Kállói u. 6-8. |
2011 m futás, minden osztályban délelőtt testnevelés óra |
152 |
148 |
14 |
162 |
97,36842 |
257 |
Bernáth Kálmán Ker. és Vend. Szakképző Isk. |
2600 Vác, Brusznyai Árpád u. 6. |
2011 m futás |
723 |
678 |
18 |
696 |
93,77593 |
258 |
Janikovszky Éva ÁMK Ált. Isk. |
7761 Kozármisleny, Alkotmány tér 53. |
2011 m futás |
560 |
467 |
3 |
470 |
83,39286 |
259 |
Keve-Kiserdei Ált. Isk. |
1031 Budapest, Keve u. 41. |
2011 m futás, gimnasztika, szabadidősportok, labdarúgás, kosárlabda, ping-pong, tollaslabda, ugrálókötél, fitball, csapatkidobó |
475 |
475 |
0 |
475 |
100 |
260 |
Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szki. és Szakiskola |
4400 Nyíregyháza, Semmelweis u. 15. |
2011 m futás, részvétel a város leggyorsabb iskolája és a város legerősebb iskolája versenyeken |
667 |
497 |
28 |
525 |
74,51274 |
261 |
Ányos Pál Ált. Isk. |
8415 Nagyesztergár, Radnóti u. 41. |
2011 m futás, kidobóbajnokság, jsv, asztalitenisz, kosárradobó bajn., túra |
90 |
90 |
26 |
116 |
100 |
262 |
Reguly Antal Ált. Isk. és PSZ |
4561 Baktalórántháza, Petőfi út 4. |
NEM RENDEZTE MEG
|
|||||
263 |
Újváros téri Ált. Isk. |
3600 Ózd, Újváros tér 1. |
2011 m futás, labdarúgás, floorball, sor- és váltversenyek, zenés gimnasztika, tollaslabda |
515 |
511 |
35 |
546 |
99,2233 |
264 |
Dr. Mező Ferenc Ált. Isk. |
1144 Budapest, Ond vezér park 5. |
2011 m futás, ügyességi- és labdajátékok |
714 |
714 |
47 |
761 |
100 |
265 |
Móra Ferenc Ált. Isk., EGYMI, LINTI |
2400 Dunaújváros, Fáy András út 14. |
2011 m futás, sor- és váltóverseny, úszás, görkorcsolya |
103 |
64 |
14 |
98 |
62,13592 |
266 |
Belvárosi Ált. Isk. |
5100 Jászberény, Bercsényi út 11. |
NEM RENDEZTE MEG |
|||||
267 |
Hatvani István Ált. Isk. |
4028 Debrecen, Kardos u. 24. |
2011 m futás |
593 |
403 |
10 |
413 |
67,95953 |
268 |
Általános Iskola |
2651 Rétság, Iskola tér 1. |
2011 m futás, gyalogtúra, ügyességi, foci, sorváltó, kézilabda, tollaslabda |
250 |
250 |
35 |
285 |
100 |
269 |
Zrínyi Ilona Ált. Isk. |
9151 Abda, Dózsa Gy. u. 1. |
2011 m futás |
174 |
170 |
14 |
184 |
97,70115 |
270 |
Mohács Térségi ÁMK (Széchenyi) |
7700 Mohács, Széchenyi tér 17. |
2011 m futás, jsv, labdajáték |
242 |
242 |
18 |
260 |
100 |
271 |
Gárdonyi Géza Óvoda és Ált. Isk. |
6112 Pálmonostora, Táncsics M. u. 28. |
2011m futás, "100 éves az iskola" programja: fokozatos terhelés mellett különböző gyakorlatok végzése |
119 |
115 |
15 |
130 |
96,63866 |
272 |
Bárdos László Gimnázium |
2800 Tatabánya, Gál I. ltp. 701. |
2011 m futás, labdarúgás, kosárlabda, célbadobás, röplabda, kézilabda, jóga |
651 |
651 |
24 |
675 |
100 |
273 |
Tima Endre Ált. Isk. |
2067 Szárliget, Iskola u. 3. |
2011 m futás, labdarúgás |
122 |
122 |
13 |
135 |
100 |
274 |
Váci Mihály Ált. Isk. |
2800 Tatabánya, Dózsakert u. 17. |
2011 m futás, asztalitenisz, tollaslabda |
1119 |
1030 |
3 |
1033 |
92,04647 |
275 |
Mecsekaljai Iskola Pázmány Péter utcai Ált. Isk. |
7633 Pécs, Pázmány P. u. 27. |
2011 m futás, aerobic, túra |
418 |
418 |
36 |
454 |
100 |
276 |
Balatonföldvári Kistérségi Óvoda, Ált. Isk. és AMI Gróf Széchényi Imre Ált. Iskolája |
8623 Balatonföldvár, Gábor Á. u. 1. |
2011 m futás, labdarúgó bajn. |
295 |
295 |
5 |
300 |
100 |
277 |
Varga István Ker. , Közg. Szki. és Szakisk. |
1039 Budapest, Hatvany L. u. 7. |
2011 m futás |
461 |
426 |
26 |
452 |
92,40781 |
278 |
Székely József Református Ált. Isk. |
2254 Szentmártonkáta, Mátyás k. tér 1. |
2011 m futás, közös gimnasztika, váltóverseny, akadálypályák leküzdése, labdarúgás, kézilabda, pókfoci |
152 |
108 |
12 |
120 |
71,05263 |
279 |
II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. |
3950 Sárospatak, Petőfi u. 1. |
NEM RENDEZTE MEG |
|||||
280 |
Magyarnándori Ált. Isk. és Óvoda |
2694 Magyarnándor, Iskola u. 1. |
floorball, streetball, oszlop- és sorverseny, csapatjátékok, asztalitenisz, 2011 m futás, kerékpáros ügyességi verseny, karikalendítési verseny |
125 |
108 |
14 |
122 |
86,4 |
281 |
Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szki |
9022 Győr, Bisinger stny. 32. |
2011 m futás |
568 |
105 |
0 |
101 |
18,48592 |
282 |
Petőfi Sándor Kistérségi Ált. Isk. |
4071 Hortobágy, József A. u. 1. |
2011 m futás, kosárlabda, úszás, röplabda, váltóverseny |
137 |
126 |
15 |
141 |
91,9708 |
283 |
Körzeti Ált. Isk. és NKO |
8943 Bocfölde, Radnóti M. u. 11. |
2011 m futás |
67 |
60 |
0 |
60 |
89,55224 |
284 |
Bárczi Gusztáv Ált. Isk., Spec. Szakisk. És EGYMI |
8200 Veszprém, Batthyány u. 12. |
sorverseny, erdei drótkötélpálya, labdarúgás, röplabda, trambulin, íjászat, táncház jellegű foglalkozás |
133 |
120 |
44 |
164 |
90,22556 |
285 |
NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn. |
9700 Szombathely, Bolyai u. 11. |
2011 m futás, streetball, labdarúgás |
1044 |
324 |
7 |
331 |
31,03448 |
286 |
Széchenyi István Ktny. Közgazdasági Szki. és Koll. |
5600 Békéscsaba, Irányi u. 3-5. |
########## |
|||||
287 |
Nagy Lajos ÁMK Ált. Isk. |
6088 Apostag, Hunyadi u. 9-11. |
2012 m futás |
163 |
163 |
35 |
198 |
100 |
288 |
Dr. Kozma Pál Ált. Isk. és Életfa Óvoda Gyulaháza-Nyírtass |
4545 Gyulaháza, Petőfi S. u. 62. |
2011 m futás, ügyességi versenyfeladatok a Pákozdi csata emlékére, teke, asztalitenisz, uszodai vetélkedő, biliárd, csocsó |
197 |
188 |
43 |
231 |
95,43147 |
289 |
Forrás Ált. Isk., Óvoda és Könyvtár |
6524 Dávod, Dózsa Gy. u. 66. |
2011 m futás, 2011 másodperces folyamatos sportmozgás: kézilabda, labdarúgás, gólyaláb, tollaslabda, jsv. |
134 |
130 |
25 |
155 |
97,01493 |
290 |
Bogyiszló-Fácánkert és Társult Ált. Isk. és Óvoda |
7132 Bogyiszló, Kossuth u. 45-47. |
########## |
|||||
291 |
Miroslav Krleza Horvát Óvoda, Ált. Isk., Gimn. és Diákotthon |
7624 Pécs, Sziget u. 97. |
2011 m futás, sorverseny, labdarúgás, röp- és kosárlabda, tollaslabda, asztalitenisz |
328 |
300 |
25 |
325 |
91,46341 |
292 |
Krúdy Gyula Gimn., Ktny. Középisk. Idegenforg. és Vendéglátóipari Szakképző Isk. |
9024 Győr, Örkény I. u. 8-10. |
2011 m futás, jsv |
1612 |
348 |
16 |
364 |
21,58809 |
293 |
Apáczai Nevelési és ÁMK |
7632 Pécs, Apáczai körtér 1. |
2011 m futás, váltóverseny, sportági versenyek (röplabda), méta |
290 |
270 |
0 |
270 |
93,10345 |
294 |
Kossuth Lajos Gimn. Tomajmonostorai Ált. Isk. |
5324 Tomajmonostora, Széchenyi út 59. |
2011 m futás, kispályás labdarúgás |
152 |
150 |
13 |
163 |
98,68421 |
295 |
Babos József Térségi Ált. Isk. |
9431 Fertőd, Madách stny. 2. |
2011 m futás, kerékpártúra |
335 |
321 |
21 |
342 |
95,8209 |
296 |
KIKI Egységes Óvoda, Ált. Isk. és AMI |
3377 Szihalom, Hunyadi u. 138. |
2011 m futás, jsv, kispályás foci |
193 |
190 |
16 |
206 |
98,4456 |
297 |
Gesztenyefasori Ált. Isk. és AMI |
8136 Lajoskomárom, Gesztenyefasor 4. |
########## |
|||||
298 |
Mohácsi Térségi ÁMK |
7700 Mohács, Brodarics tér 2. |
2011 m futás |
346 |
322 |
8 |
330 |
93,06358 |
299 |
Szigetbecse-Makád Közös Igazgatású KIFT Óvodája és Ált. Iskolája |
2321 Szigetbecse, Makádi u. 46. |
2011 m futás, kenuval a Kis-Dunán, baseball, játékos verseny a tanösvényen, kerékpározás, labdarúgás, strandröplabda, kosárlabda, gördeszka |
203 |
203 |
11 |
214 |
100 |
300 |
Szent Margit Ált. Isk., Szent László Tagiskolája |
2060 Bicske, Prohászka Ottokár u. 3. |
2011 m futás, Szent Mihály napi próba, túra, íjászat, labdarúgás, kötélhúzás, méta, számháború, rögbi, különböző szabadtéri labdajátékok, botocskázás, tollaslabda, tölcsérlabda, teniszütős labdajáték |
219 |
210 |
17 |
227 |
95,89041 |
301 |
Pusztai Ferenc Ált. Isk. |
8471 Káptalanfa, Kossuth u. 85. |
2011 m futás, labdajátékok, sorversenyek, játékos ügyességi feladatok, tollaslabda, röplabdázás, labdarúgás, kosárlabda, ugrálókötelezés |
144 |
144 |
15 |
159 |
100 |
302 |
Kossuth Lajos Gimn. Vasvári Pál Általános Iskolája |
5322 Tiszaszentimre, Kisfaludy köz 1. |
2011 m futás, utcai kosárlabda, asztalitenisz, kispályás foci, tollaslabda, sorverseny, zsinórlabda |
135 |
128 |
56 |
184 |
94,81481 |
303 |
Bethlen Gábor Szki. és Szakisk. |
4026 Debrecen, Piac u. 8. |
########## |
|||||
304 |
Széchenyi István Ált. Isk., Gimn., Szki. és Sportiskola |
7621 Pécs, Király u. 44. |
2011 m futás |
1150 |
914 |
18 |
932 |
79,47826 |
305 |
ÁMK Sári Gusztáv Tagiskolája |
4183 Kaba, Kossuth u. 2. |
2011 m futás, kerékpáros kirándulás |
475 |
450 |
100 |
550 |
94,73684 |
306 |
Szent József Iskolaközpont |
7100 Szekszárd, Garay tér 9. |
2011 m futás, kosárlabda, röplabda, kispályás foci, sorverseny, ügyességi játékok |
164 |
164 |
14 |
178 |
100 |
307 |
Nyárády Mihály Ált. Isk., Óvoda, Petőfi Sándor Tagintézménye |
4537 Nyírkércs, Fő út 83. |
2011 m futás, zenés reggeli torna, váltóversenyek, ügyességi feladatok |
145 |
145 |
10 |
155 |
100 |
308 |
Liszt Ferenc ÁMK Általános Iskola és AMI |
7695 Mecseknádasd, Liszt F. u. 75/1. |
2011 m futás, sor- és váltóverseny, akadályverseny, kerékpározás, kosárra dobás, célbadobás, tollaslabda, ugrókötél, strandröplabda |
158 |
128 |
4 |
132 |
81,01266 |
309 |
Zöldmező u. Ált. Isk., Diákotthon és Spec. Szakisk., EGYMI, Koll. |
8360 Keszthely, Zöldmező u. 2. |
2011 m futás, zenés gimnasztika, labdarúgó minibajnokság, kosárradobó verseny, tűzharc |
186 |
103 |
16 |
119 |
55,37634 |
310 |
Liszt Ferenc Ált. Isk. |
1146 Budapest, Hermina u. 23. |
64 |
########## |
||||
311 |
Vörösmarty Mihály Ált. Isk. |
1064 Budapest, Vörösmarty u. 49. |
2011 m futás, akadályverseny 4,5 km-en, 7 állomáson |
220 |
204 |
32 |
236 |
92,72727 |
312 |
Szent László TISZK Vendéglátó Szakképző Tagint. |
7100 Szekszárd, Hunyadi u. 7. |
2011 m futás, labdarúgás, kötélhúzó verseny, kosárlabda dobóverseny, asztalitenisz, csocsó, sakk, darts, medicinlabda dobás, |
597 |
362 |
22 |
384 |
60,63652 |
313 |
Lakatos Menyhért JÁMK |
1086 Budapest, Bauer S. u. 6-8. |
2011 m futás, váltófutás, lépcsőfokfutás, kötéláthajtás, fekvőtámasz, ütés tollaslabdával |
236 |
174 |
21 |
195 |
73,72881 |
314 |
Kazinczy Ferenc Ált. Isk. |
3980 Sátoraljaújhely, Deák út 14. |
########## |
|||||
315 |
Móra Ferenc Ált. Isk., Gimn. és AMI |
4494 Dombrád, Andrássy út 67. |
2011 m futás, akadályverseny, kislabdahajítás, kötélhúzás, kerékpárverseny, kispályás kapurarúgás, váltóverseny |
365 |
365 |
37 |
402 |
100 |
316 |
Zeleméry László Általános Iskola |
4224 Bodaszőlő, Vákáncsos u. 43. |
2011 m futás, közös gimnasztika, sor- és váltóverseny, célbadobás, ugrálókötél, kosárradobó verseny, tanár-szülő diákfoci |
172 |
167 |
116 |
283 |
97,09302 |
317 |
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szki. |
8000 Székesfehérvár, Fürdő sor 5. |
2011 m futás, foci házibajnokság, tollaslabda, röplabdaedzés, zumba, túra a Vértesben |
662 |
656 |
24 |
680 |
99,09366 |
318 |
PPHF Szent Mária Magdolna Gyakorló Ált. Isk. és AMI |
7678 Abaliget, Kossuth L. út 82-84. |
2011 m futás, sárkányhajó, kispályás foci, tollaslabda, röplabda, ping-pong; okt. 1.: overálos barlangtúra |
72 |
69 |
18 |
87 |
95,83333 |
319 |
Kossuth Lajos Gimn. Nagyiváni Tagisk. |
5363 Nagyiván, Fő út 65. |
########## |
|||||
320 |
ÁMK Édes Gergely Ált. Isk. |
3589 Tiszatarján, Eötvös krt. 4. |
2011 m futás, vidám váltó, labdás sorversenyek, kötélhúzás, fogyasztó labdával, íjászat, "rókavadászat" sportos feladatokkal, kispályás foci, szalagos fogó, célbadobások különböző labdákkal |
91 |
76 |
16 |
92 |
83,51648 |
321 |
Andreetti Károly Ált. és Művészeti Iskola |
2038 Sóskút, Tulipán u. 9. |
Reggeli torna, 2011 m futás, séta a településen, csapatversenyek |
330 |
290 |
30 |
320 |
87,87879 |
322 |
Kaposvári Egyetem Gyak. Ált. Isk. és Gimn. |
7400 Kaposvár, Béke u. 75. |
2011 m futás, vízilabda, kispályás labdarúgás, "mini atlétika" verseny |
842 |
650 |
50 |
700 |
77,19715 |
323 |
Öveges József Gyak. Középiskola és Szakisk. |
1118 Budapest, Beregszász út 10. |
2011 m futás, labdarúgás |
1300 |
216 |
0 |
216 |
16,61538 |
324 |
Püspökladányi TNOPSZI Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény |
4150 Püspökladány, Bajcsy-Zs. u. 3-5. |
2011 m futás, foci, kézilabda |
524 |
497 |
42 |
539 |
94,84733 |
325 |
Általános Iskola |
2211 Vasad, Petőfi S. u. 30. |
2011 m futás |
167 |
165 |
10 |
175 |
98,8024 |
326 |
Általános Iskola |
8093 Lovasberény, Kossuth u. 90. |
2011 m futás, 1848m-es emlékfutás az 1848-as Pákozdi csata alkalmából (09.29-én), számháború, tollas, foci, asztalitenisz, méta |
153 |
150 |
20 |
170 |
98,03922 |
327 |
Kempelen Farkas Tagiskola |
2476 Pázmánd, Fő u. 27. |
2011 m futás, kézilabda, labdarúgás |
153 |
153 |
0 |
153 |
100 |
328 |
Derkovits Gyula Ált. Isk. |
1068 Budapest, Városligeti fasor 4. |
########## |
|||||
329 |
Szilágyi Erzsébet Gimn. és Koll. |
3300 Eger, Ifjúság u. 2. |
########## |
|||||
330 |
Imre Sándor Ált. Isk. |
2255 Szentlőrinckáta, Dózsa Gy. út 48. |
CSAK SZÖVEGES BESZÁMOLÓJA VAN |
149 |
149 |
15 |
164 |
100 |
331 |
Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tny. Gimn. |
1191 Budapest, Simonyi Zs. u. 33. |
2011 m futás, strandröplabda és strandlabdarúgó bajn., teremfoci, streetball |
504 |
110 |
5 |
115 |
21,8254 |
332 |
Bethlen Gábor Ált. Isk. és Újreál Gimn., Th. Keveháza u.2. |
1119 Budapest, Keveháza u. u. 2. |
2011 m futás, közös gimnasztika, testnevelési játékok és sportjátékok |
341 |
310 |
24 |
334 |
90,90909 |
333 |
Illyés Gyula Általános Iskola |
7636 Pécs, Málomhegyi u. 1 |
2011 m futás |
209 |
177 |
10 |
187 |
84,689 |
334 |
Schulek Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Műszaki Szki. |
Budapest |
2011 m futás, diáktúra |
499 |
50 |
3 |
53 |
10,02004 |
335 |
SZIE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium |
5100 Jászberény, Rákóczi u. 53. |
2011 m futás, zenés gimnasztika, kézilabda, labdarúgás, görkorcsolya, floorball, kapitánylabda, gimnasztikai nagylabda, labdajátékok, fogójátékos, kötélhajtás, kötélmászás |
710 |
510 |
6 |
516 |
71,83099 |
336 |
Általános Iskola |
2640 Szendehely, Szabadság u. 2-4. |
2011 m futás |
128 |
126 |
19 |
145 |
98,4375 |
337 |
Gróf Teleki József Általános Iskola és Koll. |
6087 Dunavecse, Zrínyi u. 12. |
2011 m futás |
65 |
65 |
13 |
78 |
100 |
338 |
Napsugár Általános Iskola |
9542 Boba, Berzsenyi u. 8. |
2011 m futás, gyalogtúra a Marcal partjára, zenés gimn., tánc, ugrókötelezés |
174 |
170 |
15 |
185 |
97,70115 |
339 |
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola |
2330, Dunaharaszti, Rákóczi u. 28. |
2011 m futás |
420 |
385 |
5 |
390 |
91,66667 |
340 |
Pipacsvirág Magyar- Angol Kéttanítási Nyelvű Általános Iskola |
2089, Telki, Muskátli u. 2. |
CSAK SZÖVEGES BESZÁMOLÓJA VAN |
360 |
360 |
31 |
391 |
100 |
| HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS ISKOLÁK | ||||||||
Beérk |
Intézmény, szervezet neve |
Címe |
Megvalósult program |
Össz tanuló-létszám |
Létszám - DIÁK |
Létszám FELNŐTT |
Rendezvényen részt vettek létszáma |
Részvételi arány (%) |
11 |
Váci Mihály Általános Iskola és Óvoda |
4544 Nyírkarász, Fő út 67. |
2011 m futás, közös bemelegítés zenére, jsv, kispályás labdarúgás, asztalitenisz, kötélhúzás |
212 |
212 |
88 |
300 |
100 |
18 |
Elek - Kevermes Közoktatási Társulás Dr. Mester György Általános Iskola és Óvoda |
5742 Elek, Lökösházi u. 17-19. |
Ügyességi-, és sorversenyek, kerékpározás, labdás versenyek, 2011 m futás |
320 |
320 |
50 |
350 |
100 |
49 |
Vak Bottyán ÁMK Vörösmarty M. Ált. Isk. és Óvoda |
7084 Pincehely, Vörösmarty tér 8. |
2011 m futás, kosárlabdázás, zsinórlabda, asztalitenisz, labdarúgás, jsv, ügyességi feladatok |
136 |
135 |
10 |
145 |
99,26471 |
53 |
Eötvös József DSE |
8840 Csurgó, Kossuth u. 3. |
309 |
280 |
2 |
282 |
90,61489 |
|
59 |
BKTT Bácsalmási Vörösmarty Mihály Általános Iskolája |
6430 Bácsalmás, Szent János u. 26. |
projektnap: menetlevél, csatakiálltás; közös zenés gimnasztika, 7 pályán állomáson különböző sor- és váltóversenyek, labdajátékok, baranta küzdelmek, közös futás |
621 |
611 |
45 |
656 |
98,38969 |
78 |
Béres Ferenc Ált. Isk. és Napköziotthonos Óvoda |
3821 Krasznokvajda, Béke út 12. |
2011 m futás, sorversenyek, foci, diák-felnőtt foci, méta, célbalövés |
106 |
106 |
62 |
168 |
100 |
87 |
Kossuth L. Gimn. Balkay Pál Ált. és Szakiskola |
5362 Tiszaörs, Rákóczi u. 7-9. |
osztályok közötti játékos ügyességi verseny (1-4.), 2011 m futás, kerékpáros és görkorcsolya ügyességi feladatok |
53 |
43 |
17 |
60 |
81,13208 |
91 |
Platánfa Ált. Isk. és Óvoda |
4543 Laskod, Móricz Zs. U. 24. |
Asztalitenisz, kerékpározás, kézilabda, röplabda, teremlabdarúgás, sorversenyek, futóversenyek, váltóversenyek bajnokságszerűen |
103 |
93 |
10 |
103 |
90,29126 |
92 |
Szvetnik Joachim Ált. Isk. |
6449 Mélykút, Rákóczi F. u. 1-3. |
Közös reggeli torna, osztályfoci, röplabda, tollaslabda, görkorcsolya, tánc, aerobic választhatóan |
360 |
346 |
22 |
368 |
96,11111 |
95 |
Gárdonyi Géza Ált. Isk. és Napköziotthonos Óvoda |
3842 Halmaj, Fő út 17. |
"Szemnyitogató reggeli torna", tréfás sorverseny, 2011 m futás, zenés nagyszünet, játékos vetélkedő, ovitorna |
274 |
274 |
31 |
305 |
100 |
103 |
Bácsalmás KTT Ált. Isk. és AMI, Csikériai Ált. Isk. |
6424 Csikéria, Kossuth u. 52. |
2011 futás, kispályás foci osztályok között, tollaslabda, kézilabda, sorversenyek |
70 |
70 |
9 |
79 |
100 |
104 |
Szent Anna Katolikus Óvoda, Ált. Isk. és Diákotthon |
6440 Jánoshalma, Rákóczi u. 8. |
2011 futás, Kötélhúzás, zsákhajítás, tanár-diák focimeccs, kerékpáros ügyességi verseny, krikett, teke, ping-pong, kötélmászás |
263 |
263 |
19 |
282 |
100 |
106 |
Sajóvárkonyi ÁMK |
3600 Ózd, Mekcsey István út 205. |
2011 m futás, labdarúgás, röplabda, tanár-diák footballmérkőzés, tanár-diák röplabda mérk., tollaslabda |
405 |
230 |
20 |
250 |
56,79012 |
114 |
II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. és Nko. óvoda |
3876 Hidasnémeti, Iskola út 1. |
2011 m futás, sor- és váltóverseny, grundbirkózás, ugrókötél hajtás, dekázóverseny, fiú-leány labdarúgás |
206 |
206 |
25 |
231 |
100 |
118 |
Dr. Mészáros Kálmán Ált. Isk. és Nko. Óvoda |
3467 Ároktő, Széchenyi u. 6. |
akadályverseny ügyességi feladatokkal, futás az egészségedért 2011 m futás, kalóriapótlás, közös ebéd a szülőkkel |
125 |
125 |
39 |
164 |
100 |
143 |
Recsky Klára ÁMK |
5235 Tiszabura, Kossuth L. u. 62. |
2012 m futás, párh. osztályok sportvetélkedője, kosárlabda mérkőzések, osztályok közötti labdarúgás, kerékpáros ügyességi verseny, Tiki-taki (kirakom-összeszedem) sorverseny |
360 |
360 |
0 |
360 |
100 |
159 |
Mezőgyáni Ált. Isk. |
5732 Mezőgyán, Arany J. u. 1. |
2011 m futás, asztalitenisz, , kosárlabda, labdarúgás, ügyességi váltóverseny, zenás torna |
94 |
92 |
17 |
109 |
97,87234 |
160 |
Dél-Zselic Középiskolája Mozsgói Legyeltóti János Ált. Isk. és Óvodája |
7932 Mozsgó, Mátyás király u. 3. |
2011 m futás, táncbemutató, ügyességi sorverseny, kötélhajtás |
90 |
85 |
20 |
105 |
94,44444 |
163 |
Dr. Kozma Pál Ált. Isk. Gyulaháza, Nyírtassi Tagint. |
4522 Nyírtass, Árpád út 40-42. |
2011 m futás, aerobic-fitness, lábtenisz, futsal, játékos sor- és váltóversenyek, tollaslabda verseny |
204 |
190 |
10 |
200 |
93,13725 |
169 |
II. Rákóczi Ferenc DSE |
8840 Csurgó, Rákóczi u. 61. |
2011 m futás, foci, kosár, tollas, kerékpár |
150 |
132 |
0 |
132 |
88 |
174 |
Jálics Jenő Integrált Közokt. Int. |
7530 Kadarkút, Fő u. 3. |
2011 m futás, labdarúgás, kézilabda, játékos váltóversenyek |
695 |
483 |
37 |
520 |
69,4964 |
190 |
Szathmáry Király Ádám Körzeti Ált. Isk. |
3794 Boldva, Mátyás király u. 46. |
2011 m futás, reggeli torna, kerékpározás, foci, kosár, asztalitenisz, tollaslabda |
242 |
242 |
40 |
282 |
100 |
192 |
Ófehértói ÁMK, Ált. Isk. és Könyvtár |
4558 Ófehértó, Úttörő út 6-8. |
2011 m futás, zenés bemelegítő gimnasztika, köredzés, gyalogtúra, kerékpártúra, kötélhúzás, sor- és váltóverseny, kosár, foci villámtorna, asztalitenisz, lábtenisz, tollaslabda, traktorhúzás |
249 |
235 |
19 |
254 |
94,37751 |
206 |
Hunyadi János Ált. Isk., Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium |
6440 Jánoshalma, Radnóti Miklós 13. |
2011 m futás, kerékpár, foci, sor- és váltóverseny, kosárlabda, floorball, játékos labdajáték, ping-pong |
740 |
740 |
24 |
764 |
100 |
210 |
Lorántffy Zsuzsanna Ált. Isk. Tompa Mihály Tagisk. |
3459 Igrici, Kossuth út 71. |
2011 m futás, "Hétpróbás vagyok!" ügyességi akadályverseny (sporttörténet, kötélen lajhármászás, futás-kúszás-mászás akadályokon, célbadobás, célbarúgás, kerékpárügyességi verseny, görkorcsolyázás, önvédelmi technikák és fogások) focibajnokság |
140 |
140 |
15 |
155 |
100 |
229 |
Váci Mihály Gimnázium |
3078 Bátonyterenye, Váci M. út 5. |
2011m futás, röplabda, foci |
195 |
177 |
3 |
180 |
90,76923 |
233 |
Apáczai-Csere János Ált. Isk. |
3752 Szendrő, Petőfi tér 1-3. |
2011 m futás, délutáni labdarúgó suli |
487 |
487 |
20 |
507 |
100 |
249 |
Tépei Általános Iskola |
4132 Tépe, Kossuth u. 1. |
2011 m futás, labdarúgó bajn., sor- és váltóverseny, célbadobás, ping-ponglabda hordás, labdarúgó bajn., |
106 |
106 |
25 |
131 |
100 |
256 |
Dr. Jósa István Ált. Isk. és Óvoda |
4325 Kisléta, Kállói u. 6-8. |
2011 m futás, minden osztályban délelőtt testnevelés óra |
152 |
148 |
14 |
162 |
97,36842 |
263 |
Újváros téri Ált. Isk. |
3600 Ózd, Újváros tér 1. |
2011 m futás, labdarúgás, floorball, sor- és váltversenyek, zenés gimnasztika, tollaslabda |
515 |
511 |
35 |
546 |
99,2233 |
294 |
Kossuth Lajos Gimn. Tomajmonostorai Ált. Isk. |
5324 Tomajmonostora, Széchenyi út 59. |
2011 m futás, kispályás labdarúgás |
152 |
150 |
13 |
163 |
98,68421 |
302 |
Kossuth Lajos Gimn. Vasvári Pál Általános Iskolája |
5322 Tiszaszentimre, Kisfaludy köz 1. |
2011 m futás, utcai kosárlabda, asztalitenisz, kispályás foci, tollaslabda, sorverseny, zsinórlabda |
135 |
128 |
56 |
184 |
94,81481 |
307 |
Nyárády Mihály Ált. Isk., Óvoda, Petőfi Sándor Tagintézménye |
4537 Nyírkércs, Fő út 83. |
2011 m futás, zenés reggeli torna, váltóversenyek, ügyességi feladatok |
145 |
145 |
10 |
155 |
100 |
320 |
ÁMK Édes Gergely Ált. Isk. |
3589 Tiszatarján, Eötvös krt. 4. |
2011 m futás, vidám váltó, labdás sorversenyek, kötélhúzás, fogyasztó labdával, íjászat, "rókavadászat" sportos feladatokkal, kispályás foci, szalagos fogó, célbadobások különböző labdákkal |
91 |
76 |
16 |
92 |
83,51648 |
//////////////////////////////////////////////////
FELHÍVÁS
A Magyar Diáksport Szövetség ebben az évben is felhívással fordul a magyarországi oktatási intézményekhez, civil szervezetekhez, önkormányzatokhoz, hogy vegyenek részt a 2011. szeptember 30-ra (péntek) meghirdetett
MAGYAR DIÁKSPORT NAPJÁN
a következő programokon:
- Ezen a napon az országban minden diák legalább 120 perc időtartamban a mozgás örömének, a sportnak hódoljon.
- Ezen a napon egyetlen közös programot kérünk: a déli harangszókor minden település minden diákja és vállalkozó szellemű polgára teljesítse a Diáksport Napi Futótávot (2011 méter).
Az MDSZ honlapján (www.mdsz.hu/Diáksport Nap) megtalálható JELENTKEZÉSI LAP-ot kérjük megküldeni 2011. szeptember 23-ig elektronikus levélben a Magyar Diáksport Szövetség Országos Központjához.
A megvalósított programok alapján a legjobb diáksport szervezeteket - három kategóriában - sportszervásárlási utalvánnyal jutalmazza az MDSZ.
Központi info:
Magyar Diáksport Szövetség
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
e-mail: mdszok@mdsz.hu
A rendezvény a MOB támogatásával valósul meg.

| FELHÍVÁS Magyar Diáksport Nap 2011. szeptember 30. |
JELENTKEZÉSI LAP 2011. szeptember 23-ig |
BESZÁMOLÓ LAP 2011. október 14-ig |



Nyírkarász, Váci Mihály Általános Iskola




