1. A Diákolimpia célja, feladata:
-
A versenykiírásban szereplő sportágakban korcsoportonként és nemenként a megyék-Budapest legeredményesebb versenyzőinek részvételével a tanév "Diákolimpia bajnoka" címeinek, és a további helyezések eldöntése.
-
Az utánpótlás-nevelés, a kiválasztás lehetőségeinek bővítése, segítve a sportági szakszövetségek utánpótlás nevelési rendszerét.
-
A versenykiírásban szereplő sportágak népszerűsítése.
2. A Diákolimpia rendezői:
-
A Diákolimpiát a Magyar Diáksport Szövetség hirdeti meg. Az országos selejtezőket, elődöntőket és döntőket a rendezésre felkért diáksport szerv vagy megyei jogú város rendezi, a megyei, a budapesti és az országos sportági szakszövetségek segítségével, közreműködésével.
-
Az MDSZ által meghirdetett versenyeken kívül "Diákolimpia" névvel más sportágak szakszövetségei is rendezhetnek versenyeket, amennyiben versenykiírásukat az MDSZ elfogadja és honlapján a kiírást megjelenteti. Ezen kívül a "Diákolimpia" elnevezés nem használható, jogilag levédett fogalom, a jogosulatlan használókkal szemben jogi eljárás indulhat.
-
A szakszövetségi rendezvények költségei az adott sportági szakszövetséget és a résztvevőket terhelik, beleértve területi szinten is, amennyiben ott is meg kívánják rendezni a versenyt. A szakszövetségi kiírások megtalálhatók az MDSZ honlapján a "Versenykiírások" menüpontnál.
3. A versenyek helye és ideje:
- Az országos selejtezők, az elődöntők és döntők nevezési határidejét, helyszíneit és időpontjait az éves versenynaptár alapján az MDSZ elnöksége határozza meg.
4. Résztvevők:
- Az alap- és középfokú oktatási intézmények azon tanulói, akik egy magyar oktatási intézménybe a 2008/2009. tanév kezdetéig beiratkoztak, s a verseny időpontjában az iskola tanulói.
- A Magyar Diáksport Szövetség sportáganként és korcsoportonként külön hirdeti meg a fiú és a leány versenyeket, bajnokságokat, kivéve:
- a játékos sportverseny;
- a labdarúgás I. és II. korcsoportja,
- a dr. Mező Ferenc Szellemi diákolimpia
- ahol fiú és leány versenyzők együtt is szerepelhetnek, illetve ahol az adott versenykiírás külön rendelkezik.
- Az a tanuló, aki ugyanazon az iskolafokon tanév közben más oktatási intézménybe átiratkozik - különböző indokok alapján -, ugyanazon sportágakban, amelyekben előző iskolájában indult a diákolimpia tanévi versenyein (városi, körzeti, kerületi-budapesti, megyei, vagy területi) az új iskolájában az adott tanévben nem versenyezhet. Versenyeztetése más sportágakban lehetséges.
- Amennyiben versenyen nem vett részt, úgy a 2009. január 31-ig - félév-zárásig - átiratkozott tanulók új iskolájuk képviseletében részt vehetnek a diákolimpiai versenyeken.
- Általános iskolai tanuló, amennyiben olyan típusú középfokú oktatási intézménybe nyer felvételt, amely tanév közbeni iskolaváltást tesz szükségessé, új középiskolája színeiben indulhat a diákolimpiai versenyeken.
- Az a tanuló, aki más oktatási intézménybe tanév közben iratkozott át, volt iskolájába nem versenyezhet vissza.
5. Korcsoportok a 2008/2009. tanévben:
I. kcs. 2000-ben vagy később születettek
II. kcs. 1998-1999-ben születettek
III. kcs. 1996-1997-ben születettek
IV. kcs. 1994-1995-ben születettek
V. kcs. 1992-1993-ban születettek
VI. kcs. 1990-1991-ben születettek
Az az 1989-es születésű, 13. évfolyamos tanuló a VI. korcsoportos labda-játékok (kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, röplabda), valamint a torna és az úszás sportágak diákolimpiai versenyein csak abban az esetben indulhat, ha az előző tanévben is az intézmény tanulója volt.
Egyéni sportágakban minden tanuló csak a saját korcsoportjában verse-nyezhet. "Felversenyzés" nem lehetséges!
Kivétel az 1994-ben születettek atlétika, torna és úszás sportágban, ahol az 1994-ben született középiskolás tanulók az V. korcsoport versenyein indul-hatnak, de akkor a saját IV. korcsoportjukban nem vehetnek részt!
Labdajátékokban (kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, röplabda): alacsonyabb korcsoportú tanuló felversenyezhet egy korcsoporttal feljebb és visszaversenyezhet saját korcsoportjába is, ha erről a versenykiírás külön nem határoz.
Kivétel az 1994-ben született középiskolás tanulók, akik az V. korcsoport csapatversenyein indulhatnak, de akkor a saját IV. korcsoportjuk csapat-versenyein nem vehetnek részt!
A sportági szakszövetségek által rendezett diákolimpiai versenyek korcsoport meghatározása eltérhet a központi versenykiírásban meghatározottól.
6. Igazolás:
-
Egységes igazolás: szabályosan, az Oktatási és Kulturális Minisztériumi rendelet alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén ideiglenes diákigazolvánnyal - mely tartalmaz egy fényképes személyi kártya részt), TAJ-kártya, vagy annak másolata, az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott, egyéni, vagy csapat nevezési lappal.
-
A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi (iskola-, vagy sportorvosi) igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja).
-
Iskola(ák) összevonása, ill. az iskola nevének változása esetén a csapat-vezető a versenyen az iskola igazgatója által hitelesített dokumentumot köteles bemutatni, mellyel bizonyítja az intézmények összevonását, ill. az intézmény nevében történt változásokat.
-
Csapat- és egyéni versenyeken az igazolásokkal ellátott elektronikus nevezési lapról a csapatok és az egyéni versenyzők versenyenként maguk gondoskodnak!
-
Vitás esetben a személyi igazolvány (azonosító) vagy érvényes útlevél is szükséges az adategyeztetéshez!
Kérjük a testnevelőket, gondoskodjanak arról, hogy a tanulók az igazoláshoz szükséges dokumentumokkal rendelkezzenek!
-
A fent előírt dokumentumok hiányában a versenyző(k) nem vehet(nek) részt az adott sportág versenyén!
-
Az országos selejtezőkön, elődöntőkön és döntőkön a csapatok tanárral, pedagógussal, illetve csapatvezetővel kötelesek megjelenni, aki az adott nevelési-oktatási intézmény alkalmazásában áll, vagy az iskola igazgatója által írásban megbízott vezető/edző. Ezen megbízás hiányában a versenybizottság a csapat mellett megjelent vezetőt/edzőt/tanárt nem tekinti hivatalos személynek.
A tanárok, edzők igazolása a verseny megkezdése előtt (pl. a technikai értekezleten) az igazoló bizottság feladata és kötelessége.
-
Az igazolási dokumentumokat - labdajátékoknál - a verseny végéig a versenybizottságnál kell letétbe helyezni.
7. Díjazás:
a/ országos területi elődöntők (egyéni és csapatversenyeknél):
- I-III. helyezettek érem, I-VI. helyezettek oklevél-díjazásban részesülnek.
b/ országos döntők:
- I-III. helyezett csapatok, illetve egyéni versenyzők érem,
- I-VIII. helyezett csapatok, illetve az
- I-VI. helyezett egyéni versenyzők oklevél díjazásban részesülnek.
A fentiekben meghatározott szintekre az érem és oklevél díjakat az MDSZ OK biztosítja. A megyei, budapesti döntők díjainak költsége a helyi rendezőket terheli.
Az országos döntőn I. helyezett csapatok és egyéni versenyzők elnyerik a
"Magyar Köztársaság Diákolimpia bajnoka"
címet.
8. Költségek:
a/ A labdajátékok országos selejtezőinek utazási, étkezési és esetleges szállás díjai az odautazó csapatokat, a rendezési költségek a rendezőt terhelik.
b/ Az országos diákolimpiai versenyek, országos elődöntők, döntők rendezési és ellátási költségeit az Önkormányzati Minisztérium és a Magyar Diáksport Szövetség között kötendő 2009. évre érvényes támogatási megállapodása határozza meg.
c/ A labdajátékok (kézi-, kosár-, röplabda) VI. korcsoportja önköltséges.
d/ A szakszövetségi diákolimpiai versenyek költségei az adott Szak-szövetségeket, illetve a rendezőket terheli, erről versenykiírásuk rendelkezik!
9. Nevezés:
a/ Diákolimpiai versenyeken csak azok az oktatási intézmények vehetnek részt nevezési díj befizetése nélkül, akik a Magyar Diáksport Szövetség által meghatározott tagdíjat - jelenleg 20 Ft/tanuló/év - az adott évre vonatkozóan október 31-ig befizették az illetékes megyei/budapesti diáksport szervezetnek.
Amennyiben az oktatási intézmény nem fizette be a tagdíjat, úgy nevezési díjat köteles fizetni a megyei/budapesti diáksport szervezethez, melyet az továbbít a Magyar Diáksport Szövetséghez. A nevezési díj egyéni versenyszámokban 500 Ft indulónként és versenyszámonként, csapatsportokban 5000 Ft csapatonként, nemenként és korcsoportonként.
b/ Minden sportágban, az MDSZ által rendezett országos versenyekre a nevezést elektronikus úton a Magyar Diáksport Szövetség honlapján - www.mdsz.hu - kialakított nevezési formában és oldalon lehet megtenni a versenynaptárban megjelölt nap 12.00 órájáig!
Figyelem !
A nevezési adatoknál mindent pontosan ki kell tölteni, különben a rendszer nem, illetve tévesen regisztrálja a nevezést!
A megyei/budapesti versenyekre - mind az egyéni, mind a csapatsportoknál - az MDSZ honlapján kell nevezni a megyei/budapesti diáksport szervezetek által megadott nevezési határidőig.
A csapatsportágakban a névsor megfelelő kitöltése után változtatni csak indokolt esetben, pl. sérülés, betegség vagy egyéb ok miatt lehetséges.
A nevezési határidő után a rendszer nem fogad el nevezéseket. Kérjük, tartsák be a nevezési határidőket!
Az elektronikus nevezés részletes tudnivalói a 207. oldalon olvashatóak.
Postai, fax vagy bármilyen más módon eljuttatott nevezéseket az MDSZ Országos Központja nem fogad el és nem dolgoz fel (kivéve, ha kiírás máshogy nem rendelkezik)!
c/ A sportági szakszövetségek által rendezendő diákolimpiai versenyek nevezési feltételeit a versenykiírások tartalmazzák (felvilágosítás az adott sportági szakszövetségtől kérhető).
d/ Ugyanazon oktatási intézmény a felmenő rendszerű diákolimpiai versenyeken korosztályonként csak egy csapatot nevezhet az országos selejtezőre, vagy elődöntőre, döntőre (kivéve, ha a kiírás máshogy nem rendelkezik). Ez nem zárja ki, hogy az alapfokú versenyeken (megyei-budapesti szintig) egy iskola több csapattal is induljon.
e/ A selejtező versenyek a beérkezett nevezések számának függvényében kerülnek meghatározásra a szakmai munkabizottságok által.
f/ Az országos bajnokság selejtezőinek, elődöntőinek beosztását az MDSZ OK a munkabizottságok javaslata alapján készíti el a területi elv és az előző évben elért eredmények figyelembe vételével.
g/ Azon iskolák, akik versenyzőiket, csapataikat a diákolimpia országos versenyeire benevezik, őket az MDSZ OK besorolja és ennek ellenére a versenyen nem vesznek részt és írásban az MDSZ OK, illetve a rendezők felé nem jelzik a rendezvény kezdete előtt legalább 1 héttel távolmaradásuk okát, automatikusan kizárják magukat a 2009/2010. tanévi diákolimpiai versenyekről az adott sportágban.
A részt venni szándékozó iskola igazgatója felelősséggel nyilatkozik a nevezési lapon arról, ha a megadott határidőn túl mondja le a részvételt, kötelezettséget vállal az igazolt költségek megtérítésére a Magyar Diáksport Szövetség, illetve a rendező szerv felé!
h/ A diákolimpia országos elődöntőjébe, döntőjébe jutott csapatok kötelesek a rendezvény kezdetétől (megnyitó ünnepség) a zárásig (eredményhirdetés) az eseményen jelen lenni. Ez alól kivétel, ha a verseny forgatókönyve másképp rendelkezik, illetve ha nyomós indok alapján az ilyen jellegű szándékot a technikai értekezleten előre bejelentik a VB elnökének.
Az országos döntőről, elődöntőről indokolatlanul korábban eltávozó csapatokat az MDSZ elnöksége kizárhatja a következő tanévi versenyekből.
A 2008/2009. tanévi versenyből kizárt iskolák neve a 116. oldalon megtalálhatók!
i/ Amennyiben az oktatási intézmény mégis indulni kíván a tanév diákolimpiai versenyein, úgy írásbeli kérelme mellett 30.000 Ft nevezési díjat köteles fizetni az MDSZ számlájára legkésőbb 2009. január 31-ig.
10. Meghívás:
-
Azokban a sportágakban, ahol erre lehetőséget kínál a versenykiírás, meghívás lehetséges, ha azt a nevezési határidő előtt írásban kérelmezik.
-
A meghívás elbírálása az illetékes szakmai munkabizottság és az MDSZ OK közös, kizárólagos joga.
-
Határidő után beérkezett írásos kérelmeket - függetlenül attól, hogy az adott területen kinek, vagy kiknek a hibájából keletkezett a mulasztás - az MDSZ OK nem fogad el.
11. Egyéb rendelkezések:
a/ Versenybírók, játékvezetők küldése: az országos selejtezőkre, elődöntőkre és döntőkre a rendezők, a megyei/budapesti diáksport szervek biztosítják a játékvezetőket és a versenybizottságot. A versenybizottságok elnökeit az országos elődöntőkre és döntőkre az MDSZ kéri fel és bízza meg.
b/ Forgatókönyvek: az országos selejtezők, elődöntők és döntők forgatókönyveit a rendező szervek készítik és elektronikus levélben küldik el közvetlenül az érintett iskoláknak/testnevelőknek, a megyei/budapesti diáksport szervnek és az MDSZ OK-nak a verseny időpontja előtt 2 héttel. Valamennyi - időben megküldött - forgatókönyv megtekinthető és letölthető az MDSZ honlapjáról is.
A mérkőzések jegyzőkönyveit, az elektronikus nevezési lapokat és a végeredményt összesítő táblázatot/jegyzéket, a VB elnöki jelentést a megyei/budapesti diáksport szervek igazolják és továbbítják az MDSZ OK felé a versenyt követő 48 órán belül.
Az egyéni sportágakban a megyei/budapesti versenyek jegyzőkönyveinek tartalmaznia kell a tanuló neve mellett a születési évszámot, az iskola nevét a település (Budapesten a kerületet is meg kell jelölni) megnevezésével, valamint a helyezést, és az elért eredmény megjelölését is.
c/ Legkésőbb 1 héttel a rendezvény kezdése előtt - indokolt esetben, melyet jelölni kell - az érintett csapat, vagy egyéni versenyző bejelentheti visszalépési szándékát, e-mailen vagy faxon, hátrányos jogkövetkezmény nélkül.
Helyére az MDSZ OK (szakmai munkabizottsága javaslata alapján) meghívhat csapatot, vagy egyéni versenyzőt (lásd fentebb: Meghívás).
d/ Ha a labdajátékok selejtezőin, elődöntőin bármilyen okból csak két csapat jelenik meg, a továbbjutás kérdése két mérkőzésen dől el a kupaszabályok szerinti számítással (az előálló csapat számít pályaválasztónak).
A két mérkőzés között legalább 30 perc pihenőidőt kell biztosítani a rendezőnek.
Amennyiben az első mérkőzés eredménye egyértelmű erőfölényt mutat, a vesztes csapat vezetője, testnevelője írásban lemondhat a második (visszavágó) mérkőzésről és a továbbjutásról.
Amennyiben az országos döntőn egy csoportba azonos megyéből/Budapestről kerülnek csapatok, úgy az egymás elleni mérkőzésüket az első fordulóban kell lejátszaniuk (kiemeléses lebonyolítás).
e/ A Diákolimpia versenyein az adott sportágnak megfelelő sportöltözékben jelenhetnek meg a tanulók. Sportfelszerelésükön reklámfelirat viselése megengedett. Nemzeti válogatott sportöltözék viselése nem engedélyezett!
f/ Óvni a verseny (mérkőzés) befejezését követő egy órán belül lehet írásban a helyszínen az óvási díj egyidejű befizetésével. Az óvási díjat a versenybizottságnak kell a helyszínen befizetni.
A megyei/budapesti versenyeken, bajnokságokon történő óvások elbírálását megyei/budapesti szinten kell lefolytatni.
Óvási ügyekben az országos selejtezőkön, elődöntőkön és az országos döntőkön a Versenybizottság dönt.
A befizetésről a Versenybizottság köteles elismervényt adni.
Az óvási díj 5.000,-Ft. Amennyiben az óvásnak helyt adnak, a befizetett összeget az illetékes Versenybizottság visszafizeti, ellenkező esetben az összeget az MDSZ OK-hoz kell eljuttatni a befizetési jogcím feltüntetésével.
A Versenybizottság döntése ellen 48 órán belül - feladási postabélyegző, fax dátum, iratátvétel a mérvadó - fellebbezni lehet az MDSZ Fellebbviteli Bizottságához, mely 15 napon belül másodfokon dönt és azt követően írásban értesíti a feleket. A fellebbezőre kedvező döntés esetén az eredetileg befizetett óvási díj a fellebbviteli eljárás díja.
g/ Minden olyan kérdésben, amelyről a Diákolimpia Általános Szabályai és sportági versenykiírása külön nem rendelkezik, az illetékes sportági szakszövetség érvényben lévő "Verseny- és játékszabályai" szerint kell eljárni.
h/ Minden határidővel kapcsolatos kérdésben (nevezés, eredményjelentés, stb.) a beérkezés ideje a mérvadó.
i/ Csapatvezetők, kísérők száma:
egyéni versenyzők esetében 5 főig a megyevezető + 1 fő felnőtt kísérő, továbbiakban minden megkezdett újabb "5-ös csoporthoz" 1 fő felnőtt kísérő csatlakozhat, számolható el!
csapatversenynél országos döntőn 1 fő megyevezető + csapatonként 1 fő tanár, vagy edző vehet részt mint kísérő, továbbá lásd még a sportági versenykiírásokat.
Csak a fentiekben meghatározottak költségei fedezhetők!
j/ Az országos döntőkön a csapatvezetők ill. a felnőtt- tanár kísérők kötelesek 22:00 óra és 07:00 óra között a csapataik szálláshelyén tartózkodni és a felügyeletet ellátni!
Az országos selejtezőkön, elődöntőkön és döntőkön fegyelmezetlenül, sportszerűtlenül viselkedő testnevelő/edző/vezető tevékenységét a játékvezetők döntéseitől függetlenül a VB elnök köteles az elnöki jelentésben jelezni az MDSZ OK felé.
Az MDSZ OK a további szankcionálás jogát fenntartja, melynek következménye lehet a nevezett(ek) következő tanévi országos versenyről való kizárása is.
A nézők, szurkolók, szülők mérkőzés előtti, alatti és mérkőzés utáni botrányokozása esetén a jelenlévő tanárok/edzők/vezetők kötelesek a versenybizottság és a játékvezetők segítségére lenni a rend és a sportszerű viselkedés helyreállítása érdekében. Botrányokozás esetén az illetékes VB elnök köteles az elnöki jelentésben ezt jelezni az MDSZ OK felé.
Ebben az esetben is az MDSZ OK a további szankcionálás jogát fenntartja, mely az iskolának a következő tanévi versenyekből történő kizárásáig terjedhet.
k/ Ha a diákolimpia hivatalos résztvevőivel kapcsolatban (felnőttek, tanulók) a saját versenyén kívül olyan esemény fordul elő, amely nem egyeztethető össze a diákolimpiai eszmékkel (házirend be nem tartása, rongálás, játék megtagadása, hivatalos személy, ill. személyek megsértése, ittas állapot, stb.) a versenybizottság a további versenyzésből azonnali hatállyal köteles a személy(eke)t, illetve a csapato(ka)t kizárni, s arról az MDSZ OK-t, továbbá az illetékes megyei/budapesti szervezetet tájékoztatni. A további szankcionálás jogát az MDSZ OK fenntartja.
l/ A versenyhelyszínen árusítani (pl. sportszerek, alkalmi büfé, stb.) csak a Magyar Diáksport Szövetség engedélyével lehet. A versenyek helyszínén szeszes italt árusítani, illetve fogyasztani tilos!
m/ Az országos selejtezők, az országos elődöntők és az országos döntők internetes élő, és on-line közvetítése az MDSZ OK kizárólagos joga.
* * * * * * * * *
A MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG
ÉLŐ KÖZVETÍTÉSI LEHETŐSÉGET AJÁNL HONLAPJÁN
A Magyar Diáksport Szövetség honlapja technikailag alkalmas diáksport események, versenyek élő közvetítésére.
A közvetítés alatt lehetőség nyílik reklámok, hirdetések megjelentetésére, elhelyezésére.
Várjuk hirdetni szándékozók jelentkezését.
A részletekről érdeklődjenek az MDSZ Országos Központjánál!
E-mail cím: mdszok@mdsz.hu
Postacím: Magyar Diáksport Szövetség
1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.
Telefon: (06-1)460-6913 Fax: (06-1)460-6914
|